Jordin Sparks az Instagramon flörtöl – klippremier
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jordin Sparks a szexi oldalával kérkedik a közösségi médiában – legalábbis a nemrégiben megjelent dalához készült klipben, mellyel az énekesnő hivatalosan is visszatért a zeneiparba, hat év kihagyás után.


Jordin Spakrs nevét 2007-ben az American Idol legfiatalabb nyerteseként ismerte meg a világ, majd nem sokkal a versenyben való diadalmaskodása után meg is jelent debütáló albuma, mely platinaminősítést kapott, és olyan kislemezek kerültek ki róla, mint a Tattoo, a One Step At A Time vagy a Chris Brownnal készített No Air. Ezután 2009-ben piacra dobta második korongját, mely a címadó Battlefield mellett olyan slágereket adott a rajongóknak, mint az S.O.S. (Let The Music Play), ám ezután különböző okokból az ígérgetéseken kívül semmi nem történt hat éven keresztül. Egészen mostanáig, hiszen a napokban debütált Jordin első hivatalos kislemeze a harmadik, Right Here, Right Now címet viselő albumáról.
Számomra ebben a videóban a lány a barátjához beszél azt mondva, »Tudom, hogy folyton az oldalam csekkolod. Tudom, hogy minden fotót megnézel«
– mondta Jordin a Yahoo Musicnak az új klipjéről, ami az ígérete szerint meg is jelent időben.
A videó lényegében arról szól, hogy Jordin egy buli előtt és közben rengeteg képet és videót oszt meg Instagram-profilján, melyeket a barátja folyamatosan csekkol, és a helymeghatározás funkciónak köszönhetően megjelenik a bulin, melyen egyébként az a 2 Chainz is részt vesz, akivel Jordin elkészítette a Double Tap című számát.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Elárulta, mi ennek az oka.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Interjút adott a színész.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.