2017-ben jön A szürke ötven árnyalatának folytatása
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megvárakoztatják a rajongókat: A sötét ötven árnyalata két év múlva debütál a mozikban.


A szürke ötven árnyalata bár rekordbevétellel nyitott, a folytatásra mégis várni kell. Hivatalos közleményben jelentették be, hogy a népszerű adaptáció második része bizony csak 2017-ben érkezik a nagyérdemű elé.
A könyv első részének mozis premierje 2015 Valentin-napján volt, és a második felvonásra is ezt tervezik: A sötét ötven árnyalata 2017. február 10-én kerül a mozikba, míg a harmadik, A szabadság ötven árnyalata 2018. február 9-én jelenik meg világszerte.
A rajongók csalódottan vették tudomásul, hogy jövőre mellőzniük kell Christian és Ana furcsa szerelmi románcát, azonban az írók meglepetéseket ígértek. Elképzelhető, hogy a könyvet hamarosan elolvashatjuk Mr. Grey szemszögéből is, hiszen köztudott, hogy az írónő dolgozik rajta.
A pletykák ellenére a két színész marad végig; Jamie Dornan és Dakota Johnson leszerződött A szürke ötven árnyalata mellett.
Fotó: Facebook | Első publikált jelenet A sötét ötven árnyalatából

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Interjút adott a színész.
Kifütyülték a Super Bowlon
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Fehérneműben pózolt.
Visszatért a Velünk véget írónője.