Magyar film nyerte a Nagydíjat Cannes-ban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tegnap jelentették be a hatvannyolcadik Cannes-i Filmfesztivál nyerteseit: az Arany Pálmát Jacques Audiard filmje, a Dheepan vitte el, a második legrangosabb elismeréssel a magyar film, a Saul fia távozott.


Május 13-án indult el hatvannyolcadik alkalommal Cannes-ban a világ legrangosabb filmfesztiválja. A versenyprogramban többek között bemutatásra került Todd Haynes, Jacques Audiard, Hou Hsiao-hsien és Paolo Sorrentino új alkotása is. A Coen testvérek vezette – Jake Gyllenhaalt, Xavier Dolant és Sienna Millert is felvonultató – zsűri tegnap hozta nyilvánosságra ünnepélyes ceremónia keretében a nyerteseket.
A fődíjat, az Arany Pálmát A próféta és a Rozsda és csont rendezőjének, a francia Jacques Audiard-nak ítélték Dheepan című, sztárok nélkül forgatott, Srí Lanka-i menekültekről szóló bevándorlófilmjéért. A Nagydíjat a verseny egyetlen elsőfilmes rendezője, Nemes Jeles László kapta a Saul fia című holokausztdrámáért, mely ezzel az első magyar film lett, amely ilyen jelentős díjat vihetett haza Cannes-ból. Nemes alkotásának fogadtatása egyébként elsöprően pozitív volt a kritikusok körében, a legtöbben a téma újszerű megközelítését és a film technikai bravúrjait emelték ki, a Sony Pictures Classics pedig már le is csapott rá mint amerikai forgalmazó.
A legjobb színésznek járó díjat a várakozásoknak megfelelően Vincent Lindon vitte el a The Measure of a Man című drámáért, a színésznői trófea sorsa viszont meglepően alakult: Emmanuelle Bercot (Mon roi) és Rooney Mara (Carol) kapta holtversenyben, így Mara szereplőtársa, a címszerepben nyújtott alakításáért a bemutató óta ajnározott Cate Blanchett hoppon maradt.
A – leginkább harmadik helyként funkcionáló – zsűri díját a görög Yorgos Lanthimos bizarr fekete komédiája, a The Lobster nyerte. A forgatókönyvírói elismeréssel Michel Franco távozott a Tim Roth főszereplésével készült Chronicért, a rendezői díjat pedig a tajvani Hou Hsiao-hsien (The Assassin) hozta el, akit a legtöbben az Arany Pálma legfőbb várományosaként emlegettek még a ceremónia előtt.
A nyertesek listája:
- Arany Pálma: Dheepan (rendező: Jacques Audiard)
- Nagydíj: Saul fia (rendező.: Nemes Jeles László)
- A zsűri díja: The Lobster (rendező: Yorgos Lanthimos)
- Legjobb rendező: Hou Hsiao-hsien (The Assassin)
- Legjobb színésznő: Rooney Mara (Carol) és Emmanuelle Bercot (Mon roi)
- Legjobb színész: Vincent Lindon (The Measure of a Man)
- Legjobb forgatókönyv: Michel Franco (Chronic)
- Legjob rövidfilm: Waves '98 (rendező: Ely Dagher)
- Arany Kamera-díj: La tierra y la sombra (rendező: César Augusto Acevedo)
- Tiszteletbeli Arany Pálma: Agnès Varda

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.