Starity

Luxusautójával a zebrán állva mobilozott Vajna Timea

2015. augusztus 25. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Andy Vajna feleségét a napokban kapták lencsevégre, miközben a telefonját nyomkodta vezetés helyett.

hirdetés

Vajna Tímeát a 444.hu olvasója csípte el, amint vadiúj luxusautójában a telefonját babrálta, miközben a járdán parkolt. Olvasónktól kaptuk a képet, amin Magyarország legsikeresebb házaspárjának női tagja látható Audi R8-as személygépjárművében. Vajna Tímeát az Erzsébet téren fotózták le, miközben mobilját nyomkodja, miközben egy zebrán áll, miközben a gyalogosoknak zöld a lámpa - írta a portál.

Fotó: 444.hu

Arról egyelőre nincs információ, hogy Tímea vezetés közben mobilozott, vagy csupán parkolás közben vette elő a telefonját, ám a Bors által felkért közlekedési szakértő, Pausz Ferenc szerint mindegy: Andy Vajna felesége így is, úgy is számíthat a körülbelül 40 000 forintot kóstáló bírságra. A KRESZ szerint tilos a vezetőnek kézben tartani a mobilt, függetlenül attól, hogy telefonál, vagy sms-ezik, illetve, hogy a jármű éppen halad-e. A zebrán parkolás pedig tiltott helyen való megállásnak minősül. Mindkét esetben 15-20 ezres bírságot szabhatnak ki, azaz összesen nagyjából 40 ezret fizethet.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek