Anne Hathaway pocakot villantott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Napról napra gömbölyödik Az ördög Pradát visel sztárjának pocakja, aki első gyermekét hordja a szíve alatt.


November végén számoltunk be arról, hogy Anne Hathaway és Adam Shulman végre szülők lesznek – legalábbis az E! Online így értesült a sztárpár barátaitól. A pletyka azonban nem csak kósza híresztelés többé, ugyanis a színésznő szilveszterkor az Instagramon is megerősítette, hogy babát vár. Az utóbbi napokban több ízben is lencsevégre kapták a szemfüles paparazzók, a róla készült felvételeken pedig láthatóan szépen gömbölyödik a pocakja.
Anne márciusra van kiírva, addig is próbál egészségesen élni, és aktívan tevékenykedni. Igyekszik olyan könnyedén venni a terhességet, amennyire csak lehet. Most végre több ideje van arra, hogy a férjével legyen, és felkészüljenek a kicsi érkezésére. Adam nagyon segítőkész, és izgatottan várja a babát. Ők ketten remek párost alkotnak, és az, hogy gyerekük lesz, mindkettejük számára új élmény. Anne azt mondja, egyszerre csak egyet, de nem bánná, ha a szülés után ismét teherbe esne
– nyilatkozta a barát az E! Newsnak, majd azt is megerősítette, hogy a színésznő ideje nagy részét azzal tölti, hogy a kicsinek vásárol ruhákat, és már a baba szobája is készen áll leendő lakója érkezésére.
A színésznőről készült legújabb képet ide kattintva tekintheted meg.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Brenda Songgal két gyermekük van.
Megtörte a csendet a színésznő.
Összehozta a családot a diagnózis.
Az énekesnő premierjén járt.
Az énekesnő erről nyilatkozott.
Két gyermeke született béranya által.
Elmondta a véleményét a sztár.
Kiderült, kivel randizik a színésznő.
Vicces képet posztolt.
Kommentben reagált rá.