Starity

Fidel Castro szeretője lesz Jennifer Lawrence

2016. január 21. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

A tavalyi év egyértelmű sikerrel zárult J.Law számára, hiszen ismételten számtalan díjra jelölték, több alkotásban is kamatoztatta tehetségét, valamint messze ő lett a legjobban kereső színésznő.

hirdetés
Fidel Castro szeretője lesz Jennifer Lawrence

2016 is ígéretesen indul a szőke szépség számára, hiszen máris megkapta a főszerepet a Fidel Castro életéről szóló életrajzi dokumentumfilmben, a Maritában. Ő alakítja majd a kubai politikus 19 éves szeretőjét, Marita Lorenzet, akit annak idején Castro teherbe ejtett, majd arra kényszerített, hogy vetesse el magzatát. A lány később beállt a titkosszolgálat kötelékébe, hogy a kommunizmus ellen harcoljon. 

A kritikusok szerint ezzel a szereppel újabb Oscar-jelölést harcolhat ki magának a mindössze 25 éves színésznő, akit pályafutása során eddig négy alkalommal jelöltek a filmszakma legnevesebb kitüntesére, melyet 2013-ban vehetett át először a Napos oldalban nyújtott alakításáért, de idén is nagy eséllyel indul a díjért.

Azt egyelőre nem lehet tudni, pontosan mikor kezdődnek meg a felvételek, és arról sincs információ, ki rendezi a grandiózus művet, vagy kik tűnnek fel Jennifer mellett. A szőkeség jelenleg a Passengers című kalandfilmet forgatja, mely az előrejelzések szerint decemberben kerül majd az amerikai mozikba.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek