Starity

Színpadon szenvedett balesetet Bereczki Zoltán

2016. február 05. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

A Centrál Színházban állt színpadra tegnap este Bereczki Zoltán a Lepkefogó című darab keretein belül, amikor balesetet szenvedett.

hirdetés

A színész az előadás közben csúnyán beütötte a fejét, ami vérezni kezdett, így kénytelen volt levonulni a színpadról, hogy ellássák sérülését. Szerencsére varrni nem kellett, ennek ellenére az ügyeletes orvos nem javasolta Zoli színpadra való visszatérését, így az előadás halasztásra került.

Az volt a baj, hogy borzasztóan vérzékeny helyen, a halántékomnál sérültem meg. Nem fáj, nem szédülök, mentem volna vissza a színpadra. A Lepkegyűjtőben több olyan jelenet is van, amit kaszkadőr segítségével kellett betanulnom, az egyik ilyennél történt a baj. Benne van a veszély a mozdulatban, és a nagy számok törvénye alapján ennek be kellett következnie, hiszen ez volt a negyvenkettedik előadás

– magyarázta a Borsnak Zoli, és azt is elárulta, hogy a csalódott nézőket áprilisban kárpótolják majd.

Drágák!A mai Lepkegyűjtőt félbe kellett hagynunk, mert történt egy kis baleset!Katival üzenünk Nektek, hogy ne aggódjatok!

Közzétette: Bereczki Zoltán Official Fanclub – 2016. február 4.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek