Hamarosan megkezdi legújabb stúdióalbumának munkálatait Shakira
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kolumbiai szépség 2014-ben dobta piacra legutóbbi, saját magáról elnevezett korongját, és már alig várja, hogy elkészüljön a következő.
Mozgalmas évek állnak Shakira mögött, hiszen alig több mint egy évvel első gyermeke, Milan érkezése után piacra dobta saját magáról elnevezett, tizedik albumát, majd az azt követő turné után arról számoltak be férjével, hogy már úton is van a második baba.
Az énekesnő így érthető módon búcsút intett The Voice-beli munkájának is, és a családjának szentelte minden idejét. Második gyermekét tavaly januárban hozta világra, így egy évnyi szabadság után úgy érzi, eljött az ideje, hogy visszatérjen a slágerlistákra.
Shaki ugyanis úgy nyilatkozott az E! News riporterének, Marc Malkinnak, miszerint fellépőként még van esély a The Voice-ba való visszatérésére is, és bár saját bevallása szerint hiányoznak neki műsorbeli kollégái, úgy érezte, tovább kellett lépnie – ezért is távozott annak idején.
Más dolgokkal kellett foglalkoznom. Gondját kellett viselnem a kisbabámnak, és újra terhes lettem. A cumik, a pelenkák és a cumisüvegek kellett egyensúlyoznom, de most úgy érzem, készen állok arra, hogy új zenét csináljak. Valósággal éhezem és szomjazom erre
– magyarázta az interjúban az énekesnő.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ismét együtt pózoltak.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Kemény kritika érte a hírességet.
Működött köztük a kémia.
Szentül hiszik, hogy a kollégának benne volt a keze a dologban.
Aggódik, hogy mi fog kiderülni róla.
Együtt pózoltak egy eseményen.
Nemrég közös fotót posztoltak.
Nehéz volt elfogadnia a dolgot.
Így került be a párja a klipjébe.