Starity

Jövő héten debütál Gwen Stefani és Blake Shelton közös szerzeménye

2016. május 04. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Az amerikai Voice május 9-ei adásában mutatja be a sztárpár a közösen írt szerzeményt.

hirdetés

November elején írtunk arról, hogy nem sokkal egymásra találását követően úgy döntött Gwen Stefani és Blake Shelton, hogy a szakmájukban is komolyabbra fűzik kapcsolatukat, így írtak egy közös dalt a férfi legújabb lemezére. Akkor mindössze annyit lehetett tudni a közös munka gyümölcséről, hogy egy középtempójú country-balladáról van szó.

Egészen elképesztő, milyen fantasztikusan szól Gwen hangja egy country-dalban

– nyilatkozta akkor egy bennfentes.

A kollaboráció hírét nem sokkal később maga Gwen is megerősítette, ám azóta sem lehetett hallani róla – egészen mostanáig. Blake nemrég a Twitteren értesítette rajongóit, miszerint már nem kell sokat várniuk a megjelenésre, ugyanis a The Voice jövő heti adásában szerelmével közösen állnak színpadra, hogy előadják a mindkettejük számára oly nagy jelentősségel bíró nótát.

hirdetés

Nagyon izgatott vagyok, mert még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy vala dalt írok ezzel a pasival. Blake nagyon tehetséges és csodálatos dalszerző

– magyarázta a közös munka kapcsán Gwen az E! Newsnak.

A dal egyébként Blake legújabb, If I'm Honest címre keresztelt nagylemezén kerül elhelyezésre, mely május 20-án, a Warner Bros. Records szárnyai alatt kerül az üzletek polcaira. A korong számlistájáról a közelmúltban hullott le a lepel, így megtudhattuk, hogy a Gwennel közös, Go Ahead and Break My Heart címet viselő szerzemény mellett további 14 dal kapott helyet.

Íme, a dallista:

  1. Straight Outta Cold Beer
  2. She's Got a Way with Words
  3. Bet You Still Think of Me
  4. Every Time I Hear That Song
  5. Came Here to Forget
  6. Every Goodbye
  7. It Ain't Easy
  8. A Guy with a Girl
  9. Go Ahead and Break My Heart (feat. Gwen Stefani)
  10. Friends
  11. One Night Girl
  12. Doing It To Country Songs
  13. Green
  14. You Can't Make This Up
  15. Savior's Shadow
Az album borítója

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek