Kiderült, hogy kik ülhetnek az X-Faktor zsűrijébe
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem titok, hogy ősszel végre ismét képernyőre kerül hazánk egyik legnépszerűbb tehetségkutató műsora, az X-Faktor.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az RTL Klub lecseréli az előző évad mentorait, így kénytelenek vagyunk érzékeny búcsút venni Alföldi Róberttől, Szikora Róberttől és Little G-től is, ugyanis egyedül Tóth Gabi marad a már megszokott helyén.
A korábbi híresztelések szerint Gáspár Laci és Király Viktor is esélyes volt arra, hogy mentorként bizonyítson, ám a Bors értesülései szerint csak előbbit sikerült megnyernie a csatornának a produkcióhoz.
A fent említett lap úgy tudja, hogy Laci mellett Puskás Peti és ByeAlex is mentorok lesznek, így a szakmai zsűri összetétele szinte csupa korábbi megasztárosból áll majd, hiszen Lacit az első, Gabit a második, Petit pedig a harmadik Megasztárban ismerhettük meg, ByeAlex neve pedig A Dalból lehet ismert, ugyanis a 2013-as megmérettetést ő nyerte, így lehetősége volt hazánkat képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon Kedvesem című szerzeményével.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Fura dolgot posztolt a férje.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nagyon aggódnak érte.
Bepillantást engedett az otthonába.
Változtatott a megjelenésén a színész.
Hailey-nek időre van szüksége.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.