Starity

Prostitúció miatt csattant a bilincs Mariah Carey nővérének csuklóján

2016. augusztus 29. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

A többszörös Grammy-díjas énekesnő problémás nővére ismét bajba került: prostitúció vádjával állították elő, ügyét a holnapi napon tárgyalja a New York-i bíróság.

hirdetés
Prostitúció miatt csattant a bilincs Mariah Carey nővérének csuklóján
Fotó: Mirror Illustration

Alison Carey tavasszal küldött üzenetet híres húgának azzal a szándékkal, hogy a segítségét kérje, ám könyörgése állítólag süket fülekre talált. A komoly egészségügyi problémákkal küzdő 55 éves nő betegségei révén képtelen dolgozni, számlái rendezése végett pedig ismét áruba bocsátotta a testét – a rend őrei azonban lefülelték, és már csattant is a bilincs a csuklóján.

Az idősebbik Carey-nővért egyébként pénteken tartóztatták, miután pénzért erotikus szolgáltatásokat kínált egy civil ruhás rendőrnek a New York államban található Saugertiesben. A helyi rendőrfőnök, Joseph Sinagra kinyomozta, hogy Alison az interneten is hirdette magát, méghozzá húga, Mariah 1995-ben megjelent Fantasy című dalszövegét használva próbálta felhajtani a kuncsaftokat. 

Alison jelenleg is előzetesben van – mint korábban említettük –, ügyét holnap tűzik napirendre a New York-i bíróságon.

Nem ez az első alkalom, hogy pénzért árulja a testét Mariah Carey nővére I Fotó: Saugerties Police Photo

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek