Starity

Tiszta anyja! Amy Adams megmutatta hatéves kislányát

2017. január 13. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

A 41 éves színésznő közel két évtizedet felölelő munkássága előtt adózva tegnap avatták fel nevével jelzett csillagát a hollywoodi Hírességek sétányán, mely ceremóniára férjét és kislányát is magával vitte.

hirdetés

Hatalmas megtiszteltetés bármelyik előadóművész számára, ha csillagot kap Hollywoodban, hiszen azt jelzi, hogy jelentősen hozzátett a filmipar alakulásához munkássága során. Ezt immár Amy Adams is elmondhatja magáról, aki bár még egyetlen Oscar-díjat sem vihetett haza, alakításai nyomán mégis a legnagyobbak között követelt helyet magának.

Január 12-én, csütörtökön végre felavatták csillagát a Hírességek sétányán, az egyszerű, mégis ünnepélyes ceremóniára pedig családja is elkísérte. A színésznő rendes körülmények között mindig igyekszik távol tartani szeretteit a rivaldafénytől, ezúttal azonban kivételt tett és hatéves kislányát, Avianát is magával vitte a rendezvényre, ami azért is jelentős, mert ez volt az első alkalom, hogy Amy önszántából állt kamerák elé és mutatta meg a szeme fényét, de természetesen férje, Darren Le Gallo is velük tartott.

hirdetés

A felvételeken kivehető, hogy Avania édesanyja szőkés árnyalatú hajszínét, pisze orrát és kék szemeit örökölte, de édesapja vonásai is felfedezhetőek benne – ajkának íve például egy az egyben olyan, mint Darrené.

Igyekszem óvni a lányomat a rivaldafénytől, a ceremónia pedig egy kivételes alkalom volt, ezért megállapodtunk a férjemmel, hogy Avania is velünk tarthat. Ez mégiscsak egy különleges alkalom volt, amit vele is szerettünk volna megosztani

– nyilatkozta döntése kapcsán a vörös hajú szépség, akit legutóbb az Éjszakai ragadozók című thrillerben láthattunk Jake Gyllenhaal, Michael Shannon, Isla Fisher és Aaron Taylor-Johnson oldalán.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek