Starity

Kínos baki az Oscaron: rossz filmnek adták át a díjat

2017. február 27. 14:02   |   Szerző: Glamster

Az Oscar eddigi legkínosabb bakija történt meg tegnap hajnalban: rossz filmnek adták át a Legjobb filmnek járó szobrot.

hirdetés

Ilyen sem fordult még elő: a legjobb filmnek járó díjat először a Kaliforniai álomnak adták át, pedig az Akadémia tagjai a Holdfénynek ítélték. A korrigálás még a színpadon megtörtént.

Kínos, kellemetlen és nagyon égő, ami a színpadon történt milliós nézőközönség előtt, akik csak tátott szájjal figyelték az eseményeket. De nézzük, mi is történt pontosan!

hirdetés

Warren Beatty és Faye Dunaway adta át a díjat, de már az elején elveszettnek látszottak. Warren kétszer is ránézett csodálkozva a borítékra, majd mielőtt kimondta volna, kinek jár az Oscar, kétségbeesetten fordult Fayenhez, aki végül bekiabálta: Kaliforniai álom!

Warren nem volt teljesen nyugodt, és miközben a stábtagok köszönőbeszédüket mondták, megjelent a színpadon egy szervező, aki kivett a borítékból két kártyát, majd suttogni kezdett a színpadon álló színészekkel. A beszéd közben az egyik megfordult, majd bejelentette:

Amúgy vesztettünk! Holdfény, tiétek a díj. Ez nem vicc

– a kínos csöndet pedig tapsvihar törte meg.

Nagy örömmel adjuk át a díjat a barátainknak a Holdfénynél! Gyertek!

– mondta a rendező.

A felelősséget Faye Dunaway nem vállalta, aki a nyertest mondta be végül, helyette is Warren Beatty szólalt meg:

Hello! El akarom mondani, mi történt. Kinyitottam a borítékot, amelyben az állt, Emma Stone – Kaliforniai álom. Ezért néztem olyan hosszan és furcsán, nem azért, mert vicces akartam lenni. Alatta volt a Holdfény, mi nem láttuk. Sajnálom

– mondta végül.

A házigazda Jimmy Kimmel próbálta oldani a hangulatot:

Warren, mit tettél?! Szerencsétlen helyzet. Személy szerint én Steve Harvey-t okolom

– viccelődött. (Harvey rosszul mondta be a Miss Universe nyertesét 2015-ben, ami hasonló reackiót váltott ki a nézőkből).

Holdfény leírása: Little, Chiron és Black. Három név, melyek ugyanazon embernek három különböző életszakaszát jelölik meg, végigkísérve jellem- és személyiségfejlődésének legfontosabb részeit. A kisgyerek Little Miami leszakadó részén él egyedülálló és drogfüggő anyjával. Itt ismerkedik meg a drogdíler Juannal, és a felnőtt férfival barátságot köt a saját korosztályából kitaszított fiú. A tinédzser Chiron a nemi érés szakaszába lépve keresi identitását. Végül a felnőtt, kigyúrt, harmincas Blackkel zárul a történet, aki képes szembenézni múltbeli énjével és korábbi traumáival. Vajon mik azok az események, amelyek a legnagyobb hatással vannak életünkre? Kik befolyásolják leginkább a jellemünket? Ezekre az univerzális kérdésekre próbál választ találni Barry Jenkins lírai filmje. A Holdfény időtlen történet az emberi kapcsolatokról és önmagunk megismeréséről. 

A nyertesek teljes névsorát megtaláljátok ezen a linken.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek