Kínos baki vagy az igazság? Ez a szereplő lehet A.D. a PLL-ben!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ugyan már volt példa hasonló bakira a Pretty Little Liars történetében, ám ezúttal az iMDb-é a felelősség. VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!

Két évvel ezelőtt, nem sokkal azután, hogy megtudtuk, egy bizonyos Charles DiLaurentis bújik meg az „A” kezdőbetű mögött, a sorozat stábjának egyik elbocsátott dolgozója a Redditen kotyogta ki, mire számíthatunk a folytatásban, és azt is elárulta, hogy a főgonosz nem más, mint a Julian Morris alakította Wren Kingston.

Miután az infók kiszivárogtak, a sorozat executive producere megcáfolta azokat az Instagramon. Úgy fogalmazott, hogy senkit nem rúgtak ki, és egyetlen dolgozó sem hozta nyilvánosságra „A” valódi kilétét. Ezzel egyébként némileg ellentmond a széria nagy leleplezését tartalmazó epizód, amiben fény derült arra, hogy a fekete kapucni mögött mindvégig CeCe Drake (Vanessa Ray) bújt meg, mivel Wrenre jobban rá lehetett volna húzni a bűnös ruhadarabot, CeCe története pedig több ponton is sánított.

Most hasonló baki áldozatai lettek a készítők, ugyanis nem sokkal a hetedik évad B részének debütálásakor megjelent az iMDb-n a Paige McCullerst életre keltő Lindsey Shaw neve mellett per jellel az A.D. felirat, ezzel leleplezve, hogy az ő karaktere Über „A”. A két betű azóta eltűnt onnan, a JustJared által készített screenshot azonban nem hazudik.

A kínos bakit elcsípve a Popsugar összeszedte, mi minden utalhat a karakter bűnösségére, így nem nehéz elképzelni, hogy valóban Paige-et hozzák ki a készítők az új zaklatónak. Bármi is az igazság, rövidesen megtudjuk, ugyanis a széria kétórás záróepizódja június 27-én kerül képernyőre Amerikában.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Meg tud neki bocsántani?
Egy biztonsági őrt kapott le Dániában.
Új hajápolási terméket dob piacra.
Kb. egy hónapig alkottak egy párt.
Az apja új barátnőjével nem jön ki.
Új memoárjában mesél róluk.
Viszály alakult ki köztük?
A híresség természetes fotót posztolt.
Németországba ruccantak ki együtt.
Nem volt jól abban az időszakban.