Starity

Halsey elárulta, mit tanult a G-Eazyvel való szakításából

2019. január 30. 19:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy tűnik, legutóbbi szakításuk végleges volt, az énekesnő pedig úgy érezte, ideje beszélnie róla.

hirdetés

Halsey és G-Eazy egy évnyi együttjárás után júliusban szakított, egy hónappal később azonban kibékültek egymással. Sajnos kapcsolatuk ezt követően sem jött helyre, így októberben ismét úgy döntöttek, külön utakon folytatják. A magánéletével kapcsolatos híreket ezidáig nem kommentálta a 24 éves énekesnő, most azonban a Glamour magazinnak adott interjújában mégis megnyílt és szót ejtett a fájdalmas szakításról.

A legnagyobb lecke, amit megtanultam, hogy az embernek a művészetére kell fókuszálnia, nem pedig címlapsztorikat kreálni. Manapság, a közösségi média generációjában igen könnyű zenészből celebbé válni

– magyarázta a lapnak ezzel is egyértelművé téve, hogy számára a magánéletnek a zárt ajtók mögött van a helye, és nem kíván a médiában parádézni párkapcsolatával.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek