Starity

Egykori zenekara Chester Bennington fiával stúdiózik

2019. február 14. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Minden jel arra utal, hogy a 22 éves fiúnak is van jövője a zeneiparban, ugyanis igen jó kritikákat kapott munkájáért.

hirdetés
Egykori zenekara Chester Bennington fiával stúdiózik

Chester Bennington első komolyabb zenekara, a Grey Daze a közelmúltban felkérte az énekes fiát, Jaime Bennington, hogy rögzítsenek néhány régi dalt közösen, amire a fiatalember természetesen igent mondott, így megkezdődött a közös munka. A Metro értesülései szerint a zenekar igen elégedett Jaime-vel és az általa végzett munkával, ráadásul állítólag hangja nagyon hasonlít néhai édesapjáéhoz.

Chester nagyon büszke lenne a fiára, Jaime Benningtonra. Múlt éjjel az NRG Recording Studiosban dolgoztunk vele, és a hangja elképesztő! Nagyban hasonlít a hangzása az apjáéhoz, mi pedig mind nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ennek a részesei lehettünk

– olvasható az együttes Facebook-bejegyzésében.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mikor és milyen formában jelenik meg a közös munka gyümölcse, de a dalokban minden bizonnyal Chester vokálját is felhasználják majd. Az énekes egyébként 2017. július 20-án, 41 éves korában vetett véget az életének, hat gyermeket hagyva árván.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek