Könnyek közt adta elő új dalát a Little Mix: akár búcsúnak is elmenne
A Between Us című, a barátságukról szóló, érzelmes dalukat énekelték el a little mixes lányok a Graham Norton Show-ban.

Mint mi is megírtuk december 2-án, a Little Mix határozatlan időre szünetre megy a 2022 áprilisi/májusi Confetti névre keresztelt turnéjuk után. A döntésre számítani lehetett, most, hogy Perrie és Leigh-Anne is a közelmúltban adott életet gyermekeiknek, mégis villámcsapásként érte a Mixerekként magukra hivatkozó fandomot. Bár már az év során is utaltak rá a lányok, hogy esetleg önálló projektekben is kipróbálnák magukat, ilyen volt például Leigh-Anne filmdebütálása, aminek világpremierjére Jade és Perrie is elkísérték, vagy éppen Perrie ruhamárkája, ami október végén jelent meg és rövid időn belül sold outolt, továbbá Jade szemhéjpúder palettája (a Beauty Bay márkával kollaborálva).
Most azonban, hogy a novemberben megjelent albumukat népszerűsítsék, ellátogattak Graham Norton műsorába, hogy előadják az albumcímadó dalukat, a Between Us-t. Bár a műsort csak december 3-án, pénteken este adták le a BBC 1 csatornán, már előtte való este, december 2-án felvették.
A jelenlévő közönség soraiból már a pénteki nap folyamán jelentek meg olyan híresztelések, hogy olyan érzelmesre sikeredett az előadás, hogy Jade egy mondatot kihagyott az éneklés során, így csak másodszorra sikerült teljesen felvenni az előadást. A műsor folyamán egyébként olyan interjúvendégek voltak még jelen, mint Zendaya, Tom Holland, Henry Cavill illetve Gugu Mbatha-Raw, akik mind a saját megjelenő produkcióikat népszerűsítették.
Alább megtekinthetitek az érzelmes előadást:
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Visszaszólt a trolloknak.
Feleségül vette a barátnőjét.
Vicces mém jelent meg róluk.
Fiatalon gyakran használt ajakfeltöltést is.
A színpadon állva üzent a rajongóknak.
Zenei eseményen jelentek meg.
Kifelé igyekeznek nyugodt képet festeni a válásukról.
Nem fog énekelni a sztár.
Az új képeken mintha kezdenének eltűnni.
Ismét nyilvánosan randiztak.