Új dallal és egy fontos bejelentéssel jelentkezett Purple Disco Machine
Purple Disco Machine nemrégiben egy teljesen új dallal jelentkezett, ám emellett egy fontos bejelentése is volt.

Alig két hónappal a világszerte elismert ”Exotica” című albumának megjelenése után Purple Disco Machine bejelentette a lemez delux verziójának megjelenését is, amely a következő év elején várható. A bejelentés mellett egy kis ízelítővel érkezett, vadonatúj ”Rise” című dalának formájában.
A dal alapját a 2000-es évek egyik legkiemelkedőbb house dalából kölcsönözte, amely nem más, mint a Copyright ”We All Rise” című remekműve, amelynek sorait Tasita D’Mour énekelte fel. Az amúgyis pörgős számot Purple Disco Machine ikonikus disco-funk dallami még jobban felturbózták, és a végeredmény valami egészen elképesztő lett. A ”Rise”-hoz videóklip is készült, amelyben a korábban megjelent ”Playbox” klipjéhez hasonló akciódús animáció látható.
Az "Exotica" album megjelenése óta számtalan elismerésben részesült a műfaj legnagyobb magazainjaitól és kritikusaitól, mint a Mixmag, Magnetic Mag, EDM.com, We Rave You vagy a CULTR. A lemez kiadása előtt négy dal is megjelent, köztük a nagysikerű, Sophie and the Giants-szel közös “Hypnotized” valamint a “Fireworks”, amelyen Moss Kena és a The Knocks működtek közre. Legutóbbi dala az Eyelar-ral közös “Dopamine” volt, amely megjelenése óta szerepel a világ vezető slágerlistáin.
Purple Disco Machine ”Rise” című dala minden digitális platformon elérhető.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Tovább zajlik a drámájuk.
Megint együtt a csajcsapat!
Botoxoltathatott a színésznő.
Volt egy ilyen időszak az életükben.
Anya Taylor-Joy és Malcolm McRae összeházasodtak!
A héten hunyt el a színész.
Ebben az Angliába költözésről áradozott.
A fiúk nevét akarták megváltoztatni.
Nyugodjon békében a színész!
A kivi héját is megeszi.