Mennyibe kerül egy épület alapjainak lerakása, és mennyi ideig tart?

Az otthontervezés csodálatos feladat. Megálmodni és megvalósítani azt, ami a szívekben megfogant vágy, igazi ajándék. Főleg, ha mindennek célja az otthonteremtés. Minden egy kósza elképzeléssel, és az érzéssel kezdődik, amik aztán cselekvéshez és első lépésben a tervezőasztalhoz vezetnek.


Mit jelent az, ha egy épület szerkezetkész, és mennyibe kerül ennek az állapotnak az elérése?
Még mielőtt rátérnénk az anyagiakra, járjuk kicsit körül azt, hogy mit is jelent a gyakorlatban a szerkezetkész állapot. A fal-, padló- és mennyezetrendszerek ki vannak építve, ugyanakkor nincsenek lezárva. A gipszkarton telepítése még várat magára. A villanyszerelő az elektromos hálózatot elvezette az elosztódobozokból a különböző végpontokba (aljzatokba, villanykapcsolókba). Mindegyik dobozban az adott vezeték csupasz vége található, ami nem áll csatlakoztatás alatt. A vízvezetékek szereléséért felelős szakember mindezzel párhuzamosan fejezi be a munkáját. A falakon és az alsó szinteken át (ha vannak) elvezeti az ellátó és leeresztő csöveket a konyhai, fürdőszobai mosdókba, zuhanyzóba, fürdőkádba.
Az ellenőrök csak ezek után érkeznek meg, hogy jó esetben jóváhagyják, kevésbé optimális helyzetben felfüggesszék a munkálatokat. Ha minden rendben, akkor első körben a gipszkartonozás befejezése következik, majd a különböző végberendezések telepítése. Villany esetében ide tartoznak az aljzatok, lámpák, míg vízszerelésnél a fürdőkád, mosdó, zuhanyzó. Az ellenőrök második látogatása ezek utánra datálható. Itt már az építési engedély jóváhagyása, engedélyezése a tét. A fenti szűkre szabott leírásból egyértelműen kiderül, hogy a szerkezetkész állapot árazása rengeteg tényezőtől függ.
Mivel kezdődik az alapok lerakása?
A tervezés az alfája és az ómegája a folyamatnak. Az építész vagy mérnök által készített tervezet minden apró részletre kitér. És bár ekkor még nehéz konkrét árkalkulációval szolgálni, azért nagyjából a kondíciók vázolhatóak. Ez az anyagi tervezést megkönnyíti. Az, hogy maga a terv elkészítése mennyi időt vesz igénybe, abszolút egyénfüggő. Van, akinek fél év is kell ahhoz, hogy összeálljon a kép, és valóban minden egyes részlet a helyére kerüljön. De akad, aki olyan fix elképzelésekkel érkezik, hogy pár hét leforgása alatt megszülethet az a terv, aminek a megvalósítása gyakorlatilag azonnal elkezdődhet.
Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utóbbi szituáció a ritkább. Mert bár a megrendelők többsége sejti, mit szeretne, de a technológiai háttérrel nyilvánvaló módon nincsenek tisztában. Ami nem is elvárás egyébként. Vagyis sokszor a törvények vagy éppen a gazdaságosság, praktikusság, hatékonyság elvei alapján átszabást igényel a fejekben formálódó elgondolás. Ez az a szakasz, amit nem érdemes elkapkodni, mert a jövő, az otthon kényelme, komfortja múlhat rajta. Az utólagos újratervezés vagy átalakítás sokkal több időbe, energiába és idegeskedésbe kerül, mint a nullpont kiböjtölése, ami olykor hosszadalmasnak tűnik, de ez az az „áldozat”, ami végül ezerszeresen megtérülhet.

Ajánlott cikkek
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.