A Stranger Things készítői nem akarnak új karaktereket az 5. évadba
A Duffer Brothers elárulta, már megvannak a terveik a sorozat záróévadát illetően.


Matt és Ross Duffer, a Stranger Things alkotói az Indiewire interjújában árulták el, hogy nem szeretnének új karaktereket behozni az ötödik és egyben utolsó évadot illetően. A Duffer testvérek szerint ugyanis ez elvonná a figyelmet az eredeti karakterekről, márpedig az utolsó évadban mindenképpen rájuk szeretnének koncentrálni.
Megpróbálunk nagyon ellenállni, és nem behozni új karaktereket az ötödik évadba. Azt hiszem, ez azért van, hogy az eredeti szereplőkre koncentrálhassunk.
- mondta Matt.
Ross hozzátette, hogy bár az új szereplők adhatnak egy löketet a történetnek, sok aggódással és izgalommal járnak együtt:
Valahányszor bemutatunk egy új karaktert, biztosak akarunk lenni benne, hogy szerves részei lesznek a történetnek. Nagyszerű csapatnyi karakterünk és színészeink vannak, és minden pillanat, amelyet új karakterrel töltünk, időt vesz el a másik színészektől.
- mondta.
A negyedik évad egyik hatalmas felfedezettje lett az Eddie-t alakító Joseph Quinn, akiből közönségkedvenc lett, sőt, még Doja Cat szívét is annyira megdobogtatta, hogy kisebb vitába keveredett a Willt alakító Noah Schnapp-pel.
Noah Schnapp egyébként a Varietynek korábban úgy nyilatkozott, a Duffer testvérek az utolsó évadot Will karaktere köré szeretnék építeni.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Tovább zajlik a drámájuk.
Megint együtt a csajcsapat!
Botoxoltathatott a színésznő.
Volt egy ilyen időszak az életükben.
Anya Taylor-Joy és Malcolm McRae összeházasodtak!
A héten hunyt el a színész.
Ebben az Angliába költözésről áradozott.
A fiúk nevét akarták megváltoztatni.
Nyugodjon békében a színész!
A kivi héját is megeszi.