A végén már semmi romantika nem volt Reese Witherspoon házasságában
A színésznő ismerősei szerint Witherspoon és Jim Toth egyszereűen kiszerettek egymásból.


Reese Witherspoon pénteken, Instagramon jelentette be egy férjével közös nyilatkozatban, hogy hosszas megfontolás után a válás mellett döntöttek. A színésznő nem bocsátkozott részeltekbe, de azt leszögezte, hogy rengeteg nagyszerű közös évük volt, amelyre szeretettel fog visszaemlékezni.
És bár a híresség kijelentése elég hirtelen jött - a Page Six szerint hollywoodi berkekben már egy ideje nyílt titok volt, hogy Toth és Witherspoon válni készül.
A magazin egyik informátora szerint nem történt semmi drámai, ami szakításhoz vezetett volna - egyszerűen csak kialudt a szikra Toth és Witherspoon között.
Nincs nagy botrány vagy dráma, csak két ember, akik egy idő után közösen nevelték a gyerekeiket, de nem igazán volt köztük romantikus kapcsolat.
- mondta az illető, és hozzátette, Reese-nél többek között az is nagyon imponált a kapcsolatuk elején, hogy Toth egy stabil, megbízható fickó volt, amely üdítőnek számított a sok nehézség után, amelyet a színésznő az előző férjével megélt.
A biztonság, amelyet Jim nyújtott, nagyon tetszett Reese-nek az elején.
- tette hozzá.
A romantika hiánya mellett a forrás szerint az is közrejátszhatott a szakításban, hogy Reese a házasságuk előrehaladtával egyere befolyásosabb lett és több irányban is megvetette a lábát. Például 2021-ben állítólag 900 millió dollárért adta el Hello Sunshine nevű médiacégét.
A magazin másik forrása kihangsúlyozta, hogy még nem adták be a válókeresetet, és elárulta, továbbra is együtt fognak dolgozni közös vállalkozásaikban. A döntésük azonban elég véglegesnek tűnik, az informátor szerint mindent hosszan átbeszéltek a jövőre nézve.
Csodálatos 12 évük volt, de az életük úgy alakult, hogy meg kellett hozniuk ezt a döntést. Sokat beszélgettek, mindent átgondoltak, épp ezért ez egy közösen kidolgozott megoldás. De még a legjobb feltételekkel is nehéz dolog egy ilyenen keresztülmennie a családnak.
- tette hozzá az illető.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Új fotó a két hírességről!
Európában nyaral a két híresség.
Ismét elvitték a legédesebb pár címét.
Merész fotót posztolt a híresség.
Elárulta, mikor jött el ez a pillanat.
Nem mutatkoznak együtt sokat.
Meg tud neki bocsántani?
Egy biztonsági őrt kapott le Dániában.
Ryan Gosling is kapott Kent.
Kevin Federline és fiúk Hawaii-ra költöznek.