Demi Moore legkisebb lánya szerint borzasztó hatással volt rá, hogy anyja hozzáment Ashton Kutcherhez
Tallulah Willis elárulta, nem tudta hová tenni, hogy anyja összejött a színésszel.

Tallulah Willist nagyon rosszul érintette, hogy édesanyja anno hozzáment Ashton Kutcherhez. Bruce Willis és Demi Moore legkisebb lánya nemrég a "Stars on Mars" premierjén mesélt arról, hogyan érintette Moore második házassága.
Willis elmondása szerint egészen addig nem tudta, mennyire híresek a szülei, amíg Demi feleségül nem ment Ashtonhoz.
2003 környéke volt, akkor kezdtek el randizni. Akkoriban elég bonyolult volt az élet, én nagyon befordultam. Ez az egész katasztrofálisan hatott rám. Nagyon nehéz volt, még mindig próbálom kibogozni miért.
Tallulah hozzátette, hogy azóta meglátta az érem másik oldalát is, és már szeretettel tud viszonyulni nem csak önmagához, de a családjához is. (Nemrég a Vogue-ban írt hosszabban arról, hogyan dolgozza fel, hogy édesapja frontotemporális demenciával küzd.)
Willis mindössze 8 éves volt, amikor az édesanyja hozzáment Kutcherhez: hat évig tartott a házasságuk, és a színész nemrég elárulta, továbbra is figyelemmel kíséri három "mostohalánya" sorsát.
Tudatosan figyelek rá, hogy tartsam a kapcsolatot a lányokkal. Nagyon szeretem őket, ez soha nem fog változni. Tisztelem őket és szurkolok nekik.
- mesélte Ashton.
Azóta a híresség Mila Kunis oldalán lépett tovább: két gyermekük született, a most 8 éves Wyatt és a 6 éves Dimitri.
via Page Six
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Tovább zajlik a drámájuk.
Megint együtt a csajcsapat!
Botoxoltathatott a színésznő.
Volt egy ilyen időszak az életükben.
Anya Taylor-Joy és Malcolm McRae összeházasodtak!
A héten hunyt el a színész.
Ebben az Angliába költözésről áradozott.
A fiúk nevét akarták megváltoztatni.
Nyugodjon békében a színész!
A hercegné még nem áll készen.