Bob Marley

Élete:

Bob 1945. február 2- án látta meg a napvilágot egy angol tengerésztiszt, Norval Sinclair Marley és egy 18 esztendős jamaicai nő, Cedella Booker gyermekeként. A zenész Saint Ann Parishből, a sziget északi oldalán fekvő részéről származott, később viszont édesanyjával a több dalban is megörökített Trench Townba költözött, mely Kingston egyik gettónegyede volt. Gyermekkora során rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül félvéri megkülönböztetése, és idős apja korai elvesztése okán. 1955-től a családnak egyéb anyagi támogatás és támasz nélkül kellett boldogulnia. Mivel társai gyakran inzultálták, elutasította, hogy a feketék, vagy a fehérek közé sorolják, szíve mégis az előbbi felé a Jamaica területén élő raztafári népcsoporthoz kötötte. Marley egy Joe Higgs nevezető énekes révén került közel a rasztafarianizmushoz, mely később végigkísérte egész munkásságát, hiszen a reggae erősen fűződött mindehhez.

Tizennégy esztendősen otthagyta tanulmányait, mivel magával ragadta a rhythm and blues és a tradicionális afrikai népzene keverékéből felépülő reggae.Mostohatestvérével, Bunny Wailerrel és Peter McIntosh-sal 1962-ben már elkészítették első felvételeiket, melyek még csak igen szerény sikereket eredményeztek. Egy évvel később a hármas újabb tagokkal bővült - Beverley Kelso, Junior Braithwaite és Cherry Smith - így 1963-ban megalakult a The Teenagers együttes, mely rengeteg módosítás után The Wailers néven érte el a világsikert. Bár az utóbb csatlakozó zenészek alig pár év elteltével otthagyták Marleyékat, ezek az évek mégis jelentős szerepet játszottak a művész karrierjében, mivel hiszen az elnevezés mellett a banda Coxsone Dodd lemezproducert is „megörökölte.” Szintén 1966-ban történt, hogy az előadó feleségül vette Rita Andersont, akivel az Egyesült Államokba vezettek útjaik, hol az akkor még semmisnek számított tehetség egy ideig DuPont-cégnél és a Chrysler-gyár futószalagjánál dolgozott. 1968-ban Marley visszatért Kingstonba és elindult a világhírnév felé.

Remek évek következtek a zenekar számára, mivel rengeteg közös munkát sikerült készíteniük a Lee „Scratch” Perryvel és a londoni JAD Recordsal. Az igazi áttörés azonban 1972-ben, az Island Recordsszal kötött szerződésnek köszönhetően következett be. Bob Marley és együttese a Catch a Fire - 1973 - és a Burnin'  - 1973 - című lemezek megjelentetése után Jamaicán kívül is komoly hírnévre tett szert, az utóbbi albumon található I shot the sheriff pedig a slágerlisták élére tört, miután Eric Clapton feldolgozást készített belőle. A Wailers hamarosan turnémeghívást kapott az Egyesült Államokba, ám négy fellépés után elküldték őket, ugyanis népszerűségük messze felülmúlta a ma már nem túlzottan ismert Sly and the Family Stone együttesét.

A sikerek ellenére az együttes 1974-ben feloszlott, Bunny Wailer és Peter Tosh szólókarrierbe kezdett. Bob viszont nem adta fel, megtartva a régi formációt az új tagokkal létrehozta a Bob Marley and the Walierst. Bár a két alapító tag eltávozott, és az ember azt gondolná, hogy ezzel hatalmas sikerüknek vége szakad, mégsem így történt: népszerűségük a tetőfokra emelkedett, soban adták ki az albumokat. Még 1974-ben, a No Woman No Cry című számmal a Wailers eljutott odáig, hogy önállóan, más sztárok közreműködése nélkül alkosson világslágert, az 1976. évi Rastaman Vibration album pedig már négy hetet töltött az Egyesült Államokban a Billboard Top 100 listáján. Egyre növekvő népszerűsége okán az előadó a jamaicai közéletben is jelentős szerepet vállalt be, ami viszont szörnyű előzményekkel járt : 1976 decemberében fellépést vállalt a szigetország miniszterelnöke által szervezett „Smile Jamaica” nevet viselő koncerten, néhány nappal korábban azonban ismeretlen fegyveresek betörtek Marley otthonába, és feleségével együtt megsebesítették őt.

A művészt megviselte a merényletkísérlet, és annak okán egy időre „önkéntes száműzetésbe” vonult Angliába, ahol később két lemezt is kiadott - az Exodust és a Kayát, olyan slágerekkel, mint a Sun is Shining, vagy az Is This Love -. A zenész ugyanakkor nem adta fel próbálkozásait, 1978-ban újabb koncertet tartott a jamaicai politikai egység megteremtése érdekében, az Afrikában tett utazás hatására pedig egyre nagyobb hangsúlyt helyezett politikai és vallási nézeteinek propagálására. Az 1979-es Survival című album dalai az afrikai nemzetek szabadságküzdelmét helyezték a középpontba, az utolsó lemez, az Uprising - 1980 - pedig – többek között a Redemption Songgal – a rasztafarianizmus gondolatait közvetítette.

Az utolsó lemez megjelenésekor már súlyos beteg volt, mivel melanomát fedeztek fel nála, az az erőszakos rák pedig folyamatosan, az évek múlása során teljesen szétterjedt a szervezetében. Állapota ellenére a zenész még vállalta az Uprising című album megjelenése alkalmából szervezett turnét, ám 1980 szeptemberében, nem sokkal pittsburghi fellépése után kénytelen volt kórházba vonulni. Állapota viszont csak tovább romlott, így 1981 májusában úgy döntött, hogy visszavonul Jamaicába azonban már az utazás közben, Miami városában utolérte őt a halál. Azon a végzetes napon a reggae koronázatlan királya távozott el az élők soraiból, általa terjedt szét a könnyűzene valódi tudata szerte a világon. Sikere még napjainkban sem ért véget, szelleme időtlen időkig végig kíséri majd e zenei műfajt.

Nagylemezek:

The Wailing Wailers (The Wailers - 1965)
The Best of the Wailers (The Wailers - 1970)
Soul Rebels (The Wailers - 1970)
Soul Revolution (The Wailers - 1971)
Soul Revolution Part II (The Wailers - 1971)
Catch a Fire (The Wailers - 1973)
African Herbsman (The Wailers - 1973)
Burnin' (The Wailers - 1973)
Rasta Revolution (Bob Marley & The Wailers - 1974)
Natty Dread (Bob Marley & The Wailers - 1974)
Rastaman Vibration (Bob Marley & The Wailers - 1976)
Exodus (Bob Marley & The Wailers - 1977)
Kaya (Bob Marley & The Wailers - 1978)
Survival (Bob Marley & The Wailers - 1979)
Uprising (Bob Marley & The Wailers - 1980)
Confrontation (posthumous) (Bob Marley & The Wailers - 1983)