Starity

Brian Molko

Brian Molko Brian Molko nemzetisége 2209. 149rajongó 27vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 100%
  • stílus: 100%
  • szimpátia: 100%
  • Születési név
  • Brian Molko
  • Becenév
  • Molks
  • Születési idő
  • 1972. december 10.
  • Születési hely
  • Brüsszel, Belgium
  • Foglalkozás
  • énekes, gitáros, dalszövegíró
  • Családi állapot
  • nőtlen, 1 gyermek
  • Partner
  • nem publikus
  • Magasság
  • 168 cm
  • Eredeti hajszín
  • barna
  • Szemszín
  • zöld
  • Csillagjegy
  • Nyilas
  • Linkek
  • IMDB-adatlap
  • Hivatalos weblap
  • Facebook-oldal
  • Starity RSS-csatorna
  • Kapcsolódó sztárok
  • David Bowie Stefan Olsdal Steve Forrest Steve Hewitt

Brian Molko életrajza

KORAI ÉVEK
„Egykor meglehetősen rendes ember voltam, de a rock and roll szétmarta ezt az énemet…”

1972. december 10-én született Brüsszel városában. Több nemzetiségű családból származik – édesapja amerikai, édesanyja skót, nagyanyja olasz, a nagyapja pedig francia –, éppen ezért hazátlannak vallja magát; úgy érzi, egyik országhoz sem kötődik igazán.

Gyermekkorának első évei azzal teltek, hogy szüleivel, valamint bátyjával egyik országból a másikba költözött, Belgiumból Libériába, majd Libanonba, aztán vissza Európába; Luxemburgba. Végül gyermekkorát Luxembourg és a skóciai Dundee városában töltötte. Többször kijelentette, hogy kozmopolitának, valódi világpolgárnak érzi magát; véleménye szerint kreativitását és toleránsságát jelentős mértékben fokozta, hogy élete során számtalan különböző típusú emberrel került kapcsolatba.

Már egészen kiskorától kezdve arról álmodozott, hogy egy napon híres ember lesz. A karrierje kezdetétől több interjúban is megemlítette, hogy gyermekkorában többször magában beszélt, mintha interjúkat adna.

Tizenegy éves korában sikerült megismerkednie azzal, ami a későbbiekben a két legnagyobb szenvedélyévé vált: a színészettel és a zenével. A dráma iránti rajongását kiélhette az iskolai színpadon, a zene iránti rajongása pedig akkor vált teljessé, mikor bátyja elvitte élete első koncertjére, a francia rock banda, a Téléphone egyik fellépésére. Nem sokkal később a magány hatására el is határozta, hogy megtanulja eljátszani akkori kedvencei – Sonic Youth, The Cure, Bob Dylan, Nick Drake – dalait. Végül egy osztálytársa mostohaapjával járt össze gitározni és énekelni.

Brian nagyon korán, már nyolc éves korában megismerkedett a halállal; majdnem végzetessé vált számára a nagymamájánál tett skóciai látogatása. A szülői figyelmeztetésekkel mit sem törődve egyedül lépett le a járdáról, és nem vette észre a felé tartó autót, aminek sofőrje szintén későn látta meg őt, így elütötte. Később néhány iskolatársa által volt része újabb halálközeli élményhez, akik a cipőfűzőjénél fogva kötözték fel egy magas fal tetejére – ezt azonban szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszta.

Kezdetekben a European School of Luxembourg, majd az American International School of Luxembourg diákja volt, ahol egyaránt borzalmas éveket töltött el, hiszen társai folytonos támadásainak kereszttüzében tengette a napjait. Nem tudták elfogadni, hogy Brian ahelyett, hogy a többiekhez hasonlóan a futballozással foglalkozna, inkább iskolájának drámatagozatát részesítette előnyben, valamint folyamatosan terrorizálták alacsony termete, feminin vonásai miatt is – azért, mert kilógott a sorból. Később egy interjú keretein belül elmondta, hogy az eltelt évek ellenére is előfordul, hogy alkalmanként rémálmok gyötrik – ilyenkor újra a középiskolában van, és „ismét át kell élnie azt a poklot."

Ezek mellett – mintha az iskolai bántalmazás nem lett volna elegendő – tizenéves korában a családjával is megtöbbszöröződtek a viták, mivel nem csak anyja akaratának mondott ellent, aki papnak szánta, de apjára sem hallgatott, aki azt akarta, hogy – akárcsak tíz évvel idősebb bátyja, Stuart – bankár legyen. A bigott, keresztény neveltetésben részesülő Briannek ráadásul nemcsak szüleivel, saját magával is meg kellett küzdenie ezen időkben. Tizennégy éves korában kezdte el felfedezni saját szexualitását, ekkor kezdett el járni legelső barátnőjével, a nála két évvel idősebb, francia származású Carollal, majd nem sokkal később, tizenhat éves korában már első homoszexuális kapcsolatán is átesett. Biszexualitásának felismerése nem csak az egyháztól és a kereszténységtől sodorta egyre messzebb, hanem családjától is.

Annak ellenére, hogy többször is elmondta, semmi érzéke nem volt sem a rajzhoz, sem a festészethez, akkoriban meglehetősen sokat tartózkodott a középiskolájának rajztermében. Ennek az lehetett a legfőbb oka, hogy az ottani művészlelkek között úgy érezte, megtalálta a saját közegét. Tinédzser éveiről nem gyakran beszél, de két korai dala a Teenage Angst és a Burger Queen valószínűleg erről az időszakról szólhatnak, melyekben utalások vannak az újdonságot jelentő szexualitásra, és a drogokkal kapcsolatos első élményeire is.

Brian 1990 júniusában fejezte be a középiskolát, ekkor tizenhét éves volt. Meglehetősen jó eredménnyel végzett, ráadásul osztálytársai szavazatai alapján ő lett a „legjobban öltözött férfi”. Ezután, mivel valóra vált az álma – felvették a Goldsmiths College-ba –, Londonba költözött.

A főiskolás éveit a „biszexuális frusztráció” jellemezte. Ebben az időszakban ismerkedett meg komolyabban a drogokkal, valamint az alkohollal. Ideje nagy részét homoszexuálisokkal és transzvesztitákkal töltötte. Ekkoriban növesztette meg hosszúra a haját és kezdte el napi rendszerességgel sminkelni magát – elmondása szerint mind azért tette, hogy megbotránkoztassa az embereket.

Több független főiskolás filmben játszott főszerepet, azonban mivel ezeknek az elkészítéséhez pénzre volt szüksége, életében először – és utoljára – munkát keresett; egy iroda iratmegsemmisítőjében dolgozott. Végül 1994-ben végzett a Goldsmiths drámai művészetek szakán.

Nem volt munkája, Deptfordban, London egyik lepusztultabb kerületében lakott. Mivel valamiből meg kellett élnie, fellépéseket vállalt a környék kocsmáiban. Ekkortájt sikerült magára öltenie azt a hermafrodita jellegű külsőt, amit mindig is imádott. Hosszú fekete haja, hatalmas kerek, feketével kiemelt szemei miatt pedig egyre többen nézték nőnek.

 

PLACEBO
Placebo (1994-1997)

„Mióta megszülettem, azóta pusztulok,
most semmi se megy úgy, 
ahogyan akarom…” 
– Teenage Angst 

 Egyik este Brian a South Kensington állomáson várt a metróra, amikor különös fordulatot vett az élete. Épp egy kocsmába tartott, ahol Steve Hewitt-tal adott volna elő egy akusztikus műsort - akivel egy lewishami Burger Kingben ismerkedett meg egy közös barátjuk által -, amikor összetalálkozott az akkor éppen a gitárórájáról hazafelé tartó Stefan Olsdsallal. Még tinédzser éveikben ugyanabban a középiskolában tanultak, de sosem ápoltak közelebbi viszonyt, hiszen míg Brian, elmondásuk szerint, a „lúzerek” közé tartozott, Stef a hozzá hasonlóakat megvető menők táborának volt a tagja. Az énekes mégis meghívta, hogy nézze meg a fellépését.

A basszert már akkor lenyűgözte Brian egyedi előadásmódja, és a színpadi jelenléte, így ez után az éjszaka után fel is merült annak az ötlete, hogy alapítsanak egy bandát. Az akkor még Ashtray Heart néven futó együttes közel hat hónapig készített egy négyszámos anyagot. Egyetlen álmuk volt: hogy befussanak. Azonban ezt megakadályozta az, hogy Steve barátnője terhes lett, így ő végül egy gyárban vállalt munkát a biztos megélhetés érdekében. Ezt követően egyik volt iskolatársuk, illetve Stefan régebbi zenésztársa vette át a helyét. Az új dobos megtalálása után felmerült a névváltás ötlete is. Mivel akkoriban rengeteg banda nevezte el drogokról a zenekarát, úgy döntöttek, egy olyan anyag nevét veszik fel, ami ugyan drog, de mégsem hat; így lett a nevük Placebo.

A Placebo megalakulása megváltoztatta Brian életét, kihasználta, hogy hirtelen kívánatossá vált azzal, hogy egy banda frontembere lett, és így mindenkit megkaphatott magának. Ezek az élmények ihlették meg a Placebo legelső albumának anyagát, ezek az éjszakák fogalmazódtak meg az olyan listavezető dalaikban, mint például a Nancy Boy és a Bionic.

A zenélés általi öröm azonban nem tartott sokáig, útjaik hamar különváltak a dobos és Brian között fennálló viszályból kifolyólag, hiszen Robert homofóbiájának eredményeként a nézeteltérések egyre csak felerősödtek, így 1995 szeptemberében már átmenetileg el is hagyta a zenekart, azonban a legelső lemez rögzítéséhez végül még visszatért a zenekarhoz.

A Placebo megkötötte első lemezszerződését a Hut Records-szal, majd 1995. október 30-án megjelent a Bruise Pristine című kislemez is, de akkor még megbuktak; a kislemezt nem is jegyezték az eladási listákon. A kezdeti kudarccal mit sem törődve rögzítették a teljes albumot Írországban, Dublinban, Brad Wood producer segítségével, ami végül 1996. július 17-én jelent meg, és meglehetősen jól szerepelt, hiszen annak ellenére, hogy kezdő zenészekről volt szó, a lemez a brit eladási listákon egészen az ötödik helyig jutott.

A legelső demójuk még az album megjelenése előtt eljutott Brian hatalmas inspirációforrásához és ikonjához, David Bowie-hoz, akit teljesen lenyűgözött az együttes lendülete, így felkérte őket, hogy az akkori turnéjának olaszországi állomásain lépjenek fel az előzenekaraként, így 1996 februárjában hirtelen négy koncerten is bemutatkozhattak a nagyközönség előtt, még mielőtt berobbantak volna a köztudatba.

Az album megjelenése után nem sokkal, októberben véglegesen búcsút intettek akkori dobosuknak, Robert Schultzbergnek, aki még az amerikai turnén a zenekarral tartott, majd a menedzserük kérlelésére együtt adtak még két koncertet Franciaországban, aztán lezárult egy fejezet az akkor még épphogy beinduló zenekar életében. Azonban mintha csak a Sors is azt akarta volna, hogy folytassák a zenélést, Steve Hewitt, bár a kezdetekben még csak a turné időszakára, de visszatért a zenekarba, így visszanyerték a kezdetleges felállásukat, majd nem sokkal később, 1997 januárjában megjelent a hatalmas áttörést jelentő Nancy Boy kislemez is – az azóta is legnagyobb sikerüknek számító dal a brit listákon a negyedik helyig jutott. Ráadásul emellett a zenekar bemutatkozó, identitáskereső, szex valamint drogok körül forgó albuma az Egyesült Királyságban arany-, valamint Franciaországban platinalemez lett, és még a Kerrang legjobb új brit zenekarnak járó díját is megnyerték.

Azonban mégsem volt minden tökéletes; annak nyilvánvaló bizonyítékaként, hogy befutottak, Brian ebben az időszakban megkapta a legelső halálos fenyegetéseit – az üzenetrögzítőn fellelhető hanganyagokat később fel is használta az Evil Dildo című dalukban, ahol mi is viszonthallhatjuk a beváltatlan ígéreteket.


Without You I'm Nothing (1998-1999)

„Mint ahogy a mezítelen vezeti a vakot,
tudom, hogy önző és kegyetlen vagyok.
Szerencsétlen szerelemben mindig találok
valakit, akit megsebezhetek, és otthagyhatok”

– Every You, Every Me

 Egyre többen kezdtek el rajongani Brianért, tömérdek rajongói levelet kapott, amikben szüntelenül bizonygatták, mennyire imádják is őt. Karrierje csodálatosan alakult, hiszen bár még csak a húszas évei elején járt, mégis olyan bandákkal turnézott, mint a U2, milliók imádták és minden lányt megkapott, akit csak megkívánt. Ez a csillogás és pompa azonban lassan megfakult, ami önutálatot eredményezett a zenésznél. Sosem érezte magát igazán boldognak, depresszióssá vált, semmit sem talált, ami igazán kielégítette volna, aminek hatására igazán örülhetett volna és élvezhette volna az életét, annak ellenére, hogy vélhetően milliók cseréltek volna vele.

Brian az 1998-as évet szinte azzal kezdte, hogy elfogadta David Bowie meghívását, és részt vett az ötvenedik születésnapi partiján, amelyet január 8-án rendeztek New Yorkban, a Madison Square Gardenben. Ennek az eseménynek köszönhetően találkozott számtalan hatalmas zenésszel, mint például a The Cure, a Smashing Pupkins, vagy a Foo Fighters tagjaival, ráadásul amellett, hogy a Placebóért kezdetektől rajongó David Bowie felkarolta a debütáláskor, ekkorra a barátságával is gazdagodott.

Azonban Briant felemésztették magánéleti problémái, egyik kapcsolatból a másikba menekült, amik közül több is drámai módon ért véget, egyik exének köszönhetően ekkoriban ismerkedett meg a heroinnal is. Végül ezekből nyert elég inspirációt ahhoz, hogy végül megírja a második lemezük, a Without You I’m Nothing szövegeit. A dalok felvétele négy hónapig tartott, ezúttal Steve Osborne producer közreműködésével egy bathi stúdióban. Az album végül 1998. október 12-én jelent meg, és mivel a hangzásvilág, valamint a mondanivaló is teljes mértékben eltért a debütáló albumtól – hiszen ezúttal Brian az egyéjszakás kalandjai, gyermekkori sérelmei felhasználása helyett önmarcangolva, a sebeit újra és újra felszakítva írta ki magából minden fájdalmát –, számtalan új rajongóval is gazdagodtak, annak ellenére, hogy a sajtó akkoriban a dolgokat eltúlozva mindent komoly heroin-problémaként állított be a zenész életében.

A zenekar ismételten egy gyöngyszemet adott ki a kezei közül, ami az Egyesült Királyságban és Ausztráliában platina-, Franciaországban pedig kétszeres aranylemez lett, ráadásul a kritikusok is csak dicsérték. Ez az album, de főként az 1998 augusztusában megjelenő legelső kislemezdal, a Pure Morning tette őket ismertté Amerikában is, ami a Nancy Boyhoz hasonlóan szintén negyedik helyig jutott a brit listákon, ráadásul felkérték őket, hogy szerepeljenek a Velvet Goldmine című, glam-rockról szóló alkotásban is, ami csak tovább növelte a népszerűségüket.

1998 októberében megkezdték a második turnéjukat, ami egészen 1999 végéig tartott, és számtalan feledhetetlen pillanatot eredményezett az énekes, valamint rajongói számára is. Kezdetnek alig egy hónap után Brian ismételten majdnem találkozott a halállal, amikor is részegen, önmagából teljesen kifordulva ugrott fel egy autó tetejére, aminek tulajdonosa üldözni kezdte. Brian végül – gyermekkori hibájából mit sem tanulva – az úttesten átszaladva akart menekülni, azonban nem vett tudomást a felé haladó autóról, így csupán az akkori hangtechnikusnak, Levi Tecofskinak köszönheti az életét. Később, hogy háláját kifejezze, a „Commercial For Levi” című, harmadik lemezen fellelhető dalukat neki dedikálta.

1998. december 15-én New Yorkban léptek fel, az Irving Plazában, a K-Rock’s Low Dough Show keretein belül, ahol összetűzésbe keveredtek a Limp Bizkit frontemberével, Fred Dursttal is, aki a Placebo első blokkja után egyszerűen felment a színpadra, majd arra bíztatta a közönséget, lázadjanak fel a zenekar ellen, így megalázva őket. Az ellenszenv pedig a mai napig kölcsönös, hiszen akárhányszor lehetőségük adódik, mindig egymásnak rontanak.

1999. február 16-án a British Music Awards gáláján – ahol a legjobb videoklip kategóriában jelöltek voltak – ismételten egy színpadon állhatott David Bowie-val, akivel közösen adták elő a Velvet Goldmine-ból ismert 20th Century Boy című feldolgozásukat, majd nem sokkal a turné befejeztével, ennek az időszaknak csodálatos lezárásaként Bowie megkérte, hogy énekeljék fel együtt is a Without You I’m Nothing dalt, hiszen imádta.


Black Market Music (2000-2002)

„Elmondom, hogyan érzek:
zokogó sebek, melyek sosem gyógyulnak be.”

–  Special K

 Viszonylag sok ideig rögzítették a harmadik albumukat; 1999 végén stúdióba vonultak, majd a hivatalos verzió szerint kilenc hónapig ültek az anyagon, végül 2000. október 9-én jelent meg. A teljesen új Placebót bemutató, Black Market Music névre keresztelt lemez produceri munkáit ezúttal Paul Corkett látta el. Ennek a limitált kiadásán kapott helyet a David Bowie közreműködésével rögzített duett, valamint a I Feel You című Depeche Mode-dal feldolgozása is.

A Scott Piering, akkoriban rákban elhunyt publicista emlékének dedikált lemezt a zenekar frontembere dühösnek írta le, míg előző munkáira a melankolikus, valamint a naiv jelzőt használta, így sejtetve, hogy ismételten valami egészen új oldalukat fedik fel. A téma gyakorlatilag hasonló a már megszokottakhoz – szex, drogok, meg nem értettség -, azonban nem a megszokott módon. Brian ekkoriban kezdett el érdeklődni az elektronikus zene iránt, a legelső kislemezként kiadott Taste In Men kezdése viszont még így is szokatlan: egy, a zenekartól azelőtt nem hallott, elektronikus intróval indul. Emellett újdonságnak számított a hiphop vonulat is, amit Justin Warfield közreműködésével újítottak be a „Spite and Malice” című dalukban.

A sokkal rockosabb és energikusabb, kevésbé melankolikus hangulatú lemez végül az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Olaszországban és Svájcban aranylemez lett, azonban a kritikusokat és a rajongókat egyaránt megosztotta, és nem érte el a kívánt sikert.

A hosszadalmas stúdiózás következtében a turné időtartama lerövidült, de ennek ellenére ugyanolyan lelkesen kezdett bele a zenekarral a következő koncertsorozatba is, aminek keretein belül pályafutásuk során először Magyarországra is ellátogattak, a Sziget Fesztivál egyik fellépőjeként. Nem kis port kavartak azzal, hogy a kerületi polgármester tiltásának, valamint az erről szóló szerződés aláírásának ellenére női ruhában léptek a színpadra, ahol először Brian megköszönte a „meleg fogadtatást”, majd egyszerűen homofób faszfejnek nevezte a kerületi polgármestert, így bevésve magát a magyar rajongók emlékezetébe, valamint lezárva a fesztivált.

A Placebo számtalan módon próbálta a turnéjuk alatt népszerűsíteni a lemezt, így olyan helyeken is felléptek, amit a legtöbb ember alapból visszautasított volna – ennek egyike volt a legnagyobb botrányukhoz köthető San Remó-i zenei fesztivál.

A Special K című dalukat kellett volna előadniuk – playbackről – azonban Brian ingerült volt a repülőúttól és a kimerültségtől, ráadásul az egyik olasz humorista is megsértette a backstage-ben, emellett vélhetőleg ittas állapotban volt, így egy pillanatra sem próbálta kontrollálni magát, és uralkodni frusztrációján. Már a dal elején bemutatott a kamerának, azonban a dal végén, mikor megelégelte a színjátékot, egyszerűen széttörte a gitárját az erősítőn, így kivívva az ott helyet foglaló bankárok, politikusok, hírességek haragját. Végül a biztonságiak kísérték le a színpadról. Az esetből országos botrány lett, több tévéműsorban is ezzel az esettel foglalkoztak, az újságok címlapon hozták le a történteket, ennek következtében ki is tiltották őket a városból.

Brian a Black Market Music turné szünetében, 2002-ben DJ-ként is kipróbálta magát, így bizonyítva zenei sokoldalúságát egy görögországi DJ-rendezvényen. Azonban ezt az évet nem csak a lemezlovasságnak szentelte, ekkoriban kezdett el más előadók mellett is vendégszerepelni. Először az Alpienestars-szal dolgozott együtt a Carbon Kid című számon, ezt követte az Asia Argentóval közös Je’ T’aime Moi Non Plus, majd a Trash Palace-szel készült The Metric System.


Sleeping With Ghosts & Once More Feeling (2003-2005)

A szerelemed puszta megszokássá vált,
most mégis ki után akarsz kutatni?
Békére vágyom,
ki akarom sírni magam.
” 
– The Bitter End

 Brianék még a Black Market Music turnéja alatt, a turnébuszban elkezdtek dalokat írni, így a 2001. október 19-én befejezett harmadik önálló turné után nem sokkal, 2002 júliusában vissza is tértek a stúdióba, hogy Jim Abbiss producer közreműködésével rögzítsék soron következő lemezüket. Az addig megszokottnak mondható, két éves periódus kitolódott, a rajongók három évet vártak, mire megérkezett a zenekar következő lemeze, a Sleeping With Ghosts, ami végül 2003. március 21-én került a boltok polcaira.

Brianék a Black Market Music-on már bemutatott, tempósabb, elektronikus stílust keverték a Without You I’m Nothing-on megismert melankolikusabb dalszövegekkel, azonban ezzel nem vesztették el a varázsukat, sőt. A lemez címében szereplő szellemek az elmúlt kapcsolatok bennünk élő emlékeire utalnak, jelezve, hogy a zenekar dalainak nagy része továbbra is az emberi kapcsolatokról, illetve annak mélységeiről és bonyolultságáról szólnak. A lemezt azóta is a zenekar legjobban sikerült darabjai között tartják számon – a következő, Meds nevet viselővel együtt -, amit az eladási statisztikák is alátámasztanak; Németországban platina-, Franciaországban kétszeres platinalemez, az Egyesült Királyságban és Görögországban pedig aranylemez lett. Ez nem is meglepő, hiszen ezen foglalnak helyet a legnagyobb klasszikusok, valamint a legismertebb dalok, mint például a The Bitter End, Special Needs vagy a This Picture.

A tavaszi megjelenés után nem sokkal, még az év szeptemberében megjelent egy exkluzív kiadás, a Special Edition, amin tizenharmadik számként szerepel a Protect Me From What I Want francia változata, a Protège Moi – melyet Virginie Despentes írónő fordított le franciára –, ami a mai napig a rajongók egyik legnagyobb kedvence nem csak Franciaországban, hanem világszerte.
A különleges kiadványhoz tartozik még egy bónuszlemez is, ami egyszerűen a Covers címet kapta, tíz feldolgozást rögzítettek rá. Ezek már korábban megjelentek egy-egy B-side keretein belül, kivéve az albumnyitó Kate Bush feldogozás, a Running Up That Hill, valamint a The Ballad of Melody Nelson, amiben a francia színésznő, Françoise Hardy Brian partnere.

Ezt követően adták ki az első koncert DVD-jüket, a Soulmates Never Die-t, amit 2003 októberében rögzítettek Párizsban. A lemez a koncertfelvételt, valamint egy harminc perces dokumentumfilmet, a Sleeping With Ghosts Documentaryt tartalmazza, amiben betekinthetünk a kulisszák mögé, valamint a zenekar tagjainak turné alatti életébe – ami egyszerűen önfeledt szórakozás. Így láthatjuk Briannek egy teljesen másik énjét, amikor hiperaktívan, gyermeki lelkesedéssel veti bele magát mindenbe, mindenkit ismer, és mindenkivel közvetlenül viselkedik, a „happy junkie” képéhez hűen.

2004-ben nem csak DVD-vel örvendeztették meg a rajongóikat; legelső válogatáslemezük 2004. november 30-án jelent meg, Once More With Feeling: Singles 1996-2004 címmel. Négy-négy kislemezdal került rá időrendi sorrendben mind a négy albumról, valamint négy exkluzív dal. Ezekből kettő, az I Do és a Twenty Years címet viselő teljesen újdonság volt. Míg az elsővel alig foglalkoztak, kritikák alig emlegették, valamint a zenekar is csak elszórva játszotta egy-egy koncertjükön az alig két perces szösszenetet, addig a Twenty Years az egyik legnagyobb sikerüknek számított.

Hasonló címmel megjelent egy videóválogatás is, a Once More With Feeling: Videos 1996-2004. Ez szinte az összes addig megjelent Placebo klipet tartalmazza, néhány koncertfelvételt, és egy riportot – Care In The Community –, amiben a zenekar tagjai mesélnek az addigi életükről, valamint magáról a megalapulásuk történetéről.

Ezt a turnéjukat a Wembley Arénában zárták november 4-én, amire a The Cureból ismert Robert Smiths is elment vendégeskedni. Egy Placebo számot, a Without You I’m Nothing-ot, valamint a The Cure klasszikusát, a Boys Don’t Cry-t adták elő.

A 2005-ös évet mondhatni, pihenéssel töltötték, mindössze tizenhárom koncertet adtak egész évben. Ennek egyik oka az lehetett, hogy már 2004 közepén, Franciaországban elkezdtek új dalokat írni, így inkább a soron következő lemezre koncentráltak, valamint Brian akkori partnerének, Helena Bergnek teherbeesése is szerepet játszhatott a történtekben.

Azonban annak ellenére, hogy a zenekarral kisebb szünetet tartottak, Brian továbbra sem pihent, hiszen Timo Maas Pictures című albumán vendégeskedett, a lemezen megtalálható tizenkét dalból három is az ő közreműködésével készült el.


Meds & Project: Revolution Turné (2006-2007)

„Baby, elfelejtetted bevenni a gyógyszereid?
És a szex és a drogok és a bonyodalmak...” 

–  Meds

 A legmegosztóbb albumuk felvételei 2005 decemberében kezdődtek meg, egy hónapot töltöttek a Londoni RAK Studios-ban, ahol a Black Market Music lemez, valamint Brian közreműködései kapcsán már megismert Dimitri Tikovoi látta el a produceri feladatokat. Március 6-án kiadták a két kislemez dalt, Európában a Song To Say Goodbye-t, az Egyesült Királyságban pedig a Because I Want You-t. Ezt követően egy héttel később, 2006. március 13-án került a boltok polcaira a Meds, olyan előadók vendégeskedésével, mint a The Killsből ismert Alison Mosshart, vagy épp a R.E.M énekese, Michael Stipe, akivel még a Velvet Goldmine forgatásán ismerkedtek meg a ’90-es években.

Brian ezúttal egy még elektronikusabb lemezt tervezett készíteni, azonban Dimitri a „vissza az alapokhoz” stratégiát preferálta, így kettejük akaratának összeolvadását hallhatjuk viszont a zenekar ötödik lemezén, ami a kritikusokat és a rajongókat egyaránt megosztotta – a vélemények eltérőek, van, aki azt vallja, a Placebo pályafutása legjobb alkotását adta ki a kezei közül, mások szerint a leggyengébb lemez. Ennek ellenére két országban, Franciaországban és Németországban platinalemez, az Egyesült Királyságban, Oroszországban és Olaszországban pedig aranylemez lett.

Mivel ekkor volt tíz éve, hogy megjelent a legelső lemezük, azt egy bővített formában ismét kiadták, ami szeptember 25-én jelent meg. Ez a verzió négy bónuszdalt tartalmaz, a Paycheck valamint a Flesh Mechanic 1995-ben rögzített demóját, valamint a Slackerbitchet és a Drowning By Numberst. A kiadványhoz egy bónusz DVD is tartozik, amin korábbi tévészereplések, koncertfelvételek is megtalálhatók.

A Meds albumból korlátozott példányszámban egy kétlemezes verzió is megjelent, aminek DVD-jén számtalan ínyencség szerepel; egy dokumentumfilm, a The Death Of Nancy Boy, az album dalszövegei és instrumentális alapjai, a koncert DVD-jük előzetese, a Wembley Arénában rögzített Twenty Years, vagy épp a The Cure-al közösen előadott If Only Tonight We Could Sleep koncertfelvétele. Ezenkívül néhány színfalak mögötti felvétel a párizsi jótékonysági koncertről, továbbá az audiószekcióban megtalálható a Long Division című dal stúdiós verziója, illetve az I Do, a Pierrot The Clown és az In The Cold Light of Morning demója is.

A Meds turné lezárásaként másfél évnyi folyamatos koncertezés után 2007-ben még a Linkin Parkos Project: Revolution turné keretein belül a My Chemical Romance-szel, a HIM-mel és más zenekarokkal elindultak közösen Amerikába. A huszonkilenc állomásos turné július 25-től szeptember 3-ig tartott.

Hazatérésük után nem sokkal, 2007 októberében tizenegy évnyi együtt zenélés után Steve Hewitt kilépett a bandából, amiről Brian az alábbiakat nyilatkozta: „Egy zenekarban lenni több mint egy házasságban élni. A párkapcsolat – ebben az esetben édeshármas – tagjai egymás idegeire mennek az évek alatt. Helytelen lenne azt állítani, hogy nem szereted a partneredet, főleg, hogy olyan sok mindenen mentetek keresztül és annyi mindent értetek el együtt. Egyszerűen eljön az a pont, amikor rájössz arra, hogy más dolgokat akarsz egy kapcsolattól, és többé képtelen vagy továbbra is ugyanazon fedél alatt élni.”

Így lezárult egy újabb fejezet az életükben, és Brian ismételten, már harmadik alkalommal maradt dobos nélkül - a folytatást illetően teljes bizonytalanságban.


Battle For The Sun (2008-2011)

„A világ feledhetetlen hely,
mind hallottuk már,
de mi kórházakat és egyenlőséget akarunk
a kibaszott háborúk helyett!”

– Trigger Happy Hands

 Akkoriban számtalan alkalommal felmerült a feloszlás lehetősége, miközben a két megmaradt tag azon is elgondolkozott, hogy dobos nélkül rögzítsék hatodik albumukat, azonban úgy döntöttek, inkább várnak, úgyhogy átmenetileg visszavonultak, aminek következtében Stefan is inkább a saját, szóló projektjére kezdett el koncentrálni.

Ennek következtében 2008-ban szinte nem is adtak koncertet, minden idejüket annak szentelték, hogy megtalálják azt, aki pótolhatja Steve Hewitt személyét. A nyilatkozataik által egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nincsen kedvük egy Steve-klónhoz, valami egészen újat kerestek.

A megoldást végül az akkor mindössze 22 éves, kaliforniai Steve Forrest jelentette. Brianék az amerikai punkrock banda, az Evaline dobosaként ismerték meg, még amikor a Meds turné alatt az előzenekarukként léptek fel. Mikor Steve hallotta, hogy Molkóéknak épp nincs dobosuk, mivel már egyébként is otthagyta előző zenekarát, mert beleunt, próba szerencse alapon felhívta őket, és teljesítette is a banda feltételeit, így 2008 óta ő a zenekar dobosa.

Első alkalommal 2008. december 7-én léptek fel így együtt a kambodzsai Angkor Watban megrendezett emberkereskedelem ellen meghirdetett rendezvényen, teljesen tiszta lappal kezdve.

Végül a rajongók legnagyobb örömére, 2009 januárjában bejelentették, hogy dolgoznak a következő lemezükön, amit már az új dobosukkal rögzítenek, aki nem más, mint Steve. A produceri munkálatokat ezúttal David Botril látta el, aki a korábbiakban többek közt a rivális Muse-zal is dolgozott, ráadásul a Virginnel aláírt szerződésük is lejárt, így a kiadásért ők maguk feleltek saját kiadójuknál. Azonban nem ez jelentette az egyetlen újdonságot; Fiona Brice, hegedűművész személyében – aki már a Meds-en hallható Song To Say Goodbye-nál is közreműködött - gazdagodtak egy vokalistával, valamint egyébként is színes zenei világuk tovább gazdagodott.

Közös munkájuk gyümölcse végül 2009. június 8-án jelent meg Battle For The Sun címmel, ami egy erőteljes irányváltás volt a zenekar életében, amit Brian egy „új kezdetként” írt le. És igaza is volt, hiszen a megszokottá vált melankolikus lemez helyett egy energikusabb, pozitívabbnak szánt anyaggal tértek vissza, dalszövegeikben hanyagolva az LMBT-témákat, valamint a drogokat, a frontember ígéretéhez hűen „kiléptek a fényre", aminek következtében az egyetlen változatlan dolgot Brian jellegzetes énekhangja jelentette, azonban az újítással számtalan rajongót szereztek ismételten maguknak.

A töretlen sikerük megerősítéseként – amellett, hogy a Battle For The Sun négy országban lett aranylemez - ezzel az anyaggal nyerték meg a legjobb alternatív zenekarnak járó MTV EMA díjat 2009. október 5-én, ami már csak azért is fontos az életükben, mert az 1997-es legjobb új brit zenekarnak járó díjuk óta ez volt az első győzelmük. Ezt követően 2009. decemberében kiadták az iTunes Live: London Festival '09 című koncertalbumukat.

A lemez sikereinek örömére 2010. szeptember 27-én kiadták a hatodik lemezük Redux verzióját. Ez, a már a jól ismert, elsősorban a jótékonysági koncerten játszott dalok – Because I Want You, Blind, Drag, Twenty Years – lassú, újradolgozott verzióját, a Soulmates és a Breathe Underwater lassú, zongorás felvételét, valamint két korábban nem hallott dalt: egy Wild Boar feldolgozást, és a Trigger Happy Hands-et, és annak remix-verzióját tartalmazza.

A százötven állomásos visszatérő turnéjukat végül 2010. szeptember 28-án, a londoni Brixton Academy-ben zárták, ahol rögzítették a második koncert DVD-jüket, amit végül 2011 októberében adtak ki We Come In Pieces címmel, valamint digitális formátumban, 2011. december 12-én iTunes-on keresztül az Angkor Wat-os koncertjüket is elérhetővé tették. 


B3 & Loud Like Love (2012-2015)

„Bármikor, ha rosszul éreztem magam,
írtam egy dalt
a szívem mélyéből. 
De most úgy érzem, elveszett a szikra,
nincs több tündöklés a sötétben
a szívem számára.”
– A Million Little Pieces

2011. november 13-án tették közzé a Facebook oldalukon, hogy 2012-ben visszatérnek a stúdióba, hogy elkezdjék a következő lemez munkálatait, majd májusban osztották meg a rajongókkal, hogy az év vége felé kiadnak pár új dalt. Eközben júliusban ismételten turnézni kezdtek, amiknek dallistáját új anyag híján a legismertebb, legkedveltebb számaikból állítottak össze.

Végül ígéretükhöz hűen szeptember 12-én kiadták a négy új számot, valamint egy feldolgozást tartalmazó EP-jüket, B3 címmel, aminek produceri munkáit az előző lemez kapcsán megismert David Botrill látta el Adam Noble, valamint a zenekar társaságában. A lemeznek külön érdekessége, hogy a Helena Berg által készített borítóról Brian kisfia tekint vissza ránk.

Ez évben a turnézás illetve stúdiózás mellett Brian közreműködött Westbam, német DJ soron következő lemezén is, amire nem csak dalszöveget írt, valamint felénekelte az egyik dalt, de a zenei alap megalkotásából is kivette a részét - hűen a 2000-es évek elejéhez, amikor lemezlovasként is kipróbálta magát.

2013. május 21-én jelentették be a hivatalos oldalukon keresztül, hogy az új lemez szeptember 16-án fog megjelenni Loud Like Love néven. E hónap végén kezdtek el dolgozni a legújabb videoklipjükön, ami a legelső kislemezként kiadott Too Many Friends című dalhoz készült. A rendhagyó videó premierjének napja végül augusztus 9-e volt.

A Loud Like Love-ot a Meds-hez hasonlóan ismételten a londoni RAK Stúdiosban rögzítették, a B3-nél is segédkező Adam Noble producerrel 2012 végén-2013 elején. A lemeznek külön érdekessége, hogy Brian eredetileg csak kísérletezésként írta meg a dalokat - kíváncsi volt, mire lenne képes a társai nélkül, így minden hangszeren egyedül játszva rögzített dalokat a lakásában -, aminek szokatlan módon a szerelem lett a mozgatórugója. Azonban ahogyan már megszokhattuk, Brian ezt a témát sem a megszokott módon értelmezte – így bár a szerelemmel járó boldogságról, őrült vágyakozásról is szó esik, inkább az árnyoldalakat boncolgatja dalszövegeiben -, nem pedig a sablonos gondolatokat vetette papírra. Így a végeredmény egy, a régi hangzáshoz hasonló, szívfájdító, meglehetősen őszinte albumot rögzítettek, amit Brian élete legszemélyesebb munkájának vél, illetve azt állítja, ez teszi őt a legsebezhetőbbé.

Szeptember 16-án a hetedik lemez megjelenésének megünnepléseként egy páratlan műsorral készültek; a Loud Like Love TV keretein keresztül Brianék voltak a legelsők, akik a Google és a Youtube közreműködésével élő műsort közvetítettek a londoni stúdióból. A közel két órás show keretein belül eljátszottak nyolc új dalt, valamint két klasszikust – Teenage Angst és Special K -, illetve számtalan kulisszák mögüli felvétel lejátszásával és interjúval engedték közelebb magukhoz a rajongóikat, akik közül három szerencsés élőben is beszélhetett a Placebo tagjaival.

A nyáron megejtett egy-két koncert, illetve az amerikai fellépések után november 12-én kezdetét vette legújabb európai turnéjuk, melynek keretein belül hazánkba is ellátogattak.

2015. február 2-án jelentették be, hogy Steve Forrest a továbbiakban saját szólókarrierjére koncentrál, ezért elhagyja a zenekart. Helyét régi jó barátjuk, Matt Lunn, a Colour of Fire dobosa vette át - akárcsak Steve Hewitt 2007-es kilépése után -, Brian és Stefan pedig turnézenészekkel kiegészülve duóként folytatja tovább a zenélést.
 

#PLACEBO20 & A Place For Us To Dream turné (2015 - 2018)

A húszéves fennállását ünneplő zenekar 2015. február 17-től minden nap egy-egy régebbi albumát tette elérhetővé a zene streamelő szolgáltatások számára, valamint korábbi lemezeiket, a Placebótól a Meds-ig újrakeverve ismét kiadták limitált példányszámú bakelitlemez formájában, így megkezdve a két évesre tervezett jubileumi ünneplést.

Ennek folytatásaként február 25-én kezdték meg eddigi legnagyobb UK-turnéjukat Írországban; a húszállomásos koncertsorozat Londonban ért véget március 25-én, majd másnap, 26-án vehették át eddigi legnagyobb elismerésüket; az Artist and Manager Awards legrangosabb, a művészek művészének járó díját. Májusban folytatták a Loud Like Love turnét, Európa legnevesebb fesztiváljai mellett ismételten beiktattak egy oroszországi fellépéssorozatot, valamint megejtették legelső koncertjüket a Marokkói Királyságban. A száznegyvenkét állomásos turné végül július 18-án ért véget a finn Ilosaarirock Fesztiválon.

Ezt követően augusztus 19-én MTV Unplugged-koncertet adtak Londonban, amire sosem hallott, valamint több mint egy évtizede nem játszott dalokkal is készültek; a koncertfelvétel november 27-én jelent meg.

2016. március 11-én bejelentették a legújabb koncertdátumokat; a jubileumi turné október 13-án vette kezdetét Dániában, azonban két dal előadása után le is fújták a koncertet a frontember rosszullétére hivatkozva - hivatalos közleményük szerint Brian rosszul reagált legújabb gyógyszeres kezelésére, ezt követően gond nélkül adtak koncertet a turné további harmincöt állomásán, köztük hazánkban is.

A koncertsorozat megkezdése előtt 2016. május 30-án Oroszországban, a Beat Filmfesztiválon bemutatták legújabb dokumentumfilmjüket, az Alt.Russiát, melyet még 2014-es Loud Like Love turnéjuk alatt forgattak Charlie Targett-Adams rendező közreműködésével. 

2016. augusztus 4-én jelentették be második válogatásalbumukat, a harminchat, Brian által kiválasztott dalt tartalmazó Place For Us To Dream-et, valamint legújabb középlemezüket, ami a Life's What You Make It címet kapta; a legújabb kislemezdalt, a Jesus's Son-t, valamint három feldolgozást, és két koncertfelvételt tartalmazó anyag a duplalemezes válogatásambummal együtt október 7-én jelent meg világszerte.

2016. december 15-én Londonban véget ért a 20 Years of Placebo turné első, európai szakasza. 2017 márciusában ismét megkezdték jubileumi körútjukat, melynek során további európai városokban, illetve Ausztráliában adtak koncerteket. A turné 2017. október 24-én ért véget a londoni Brixton Academy-ben.

2018-ban, bár nem terveztek semmilyen koncertet az évre, Robert Smith felkérte őket hogy lépjenek fel az általa rendezett Meltdown Fesztiválon június 16-án, majd ezt követően négy további koncertet adtak Svájcban, Ukrajnában és Olaszországban.

2019 őszén stúdióba vonultak, és megkezdték nyolcadik nagylemezük rögzítését. 2020 nyarán három évvel legutolsó turnéjuk után, ismét turnéra indulnak. 

MAGYARORSZÁGI FELLÉPÉSEK

Magyarországon eddig kilenc alkalommal léptek fel; legelőször 2001. augusztus 7-én a Sziget Fesztivál zárónapján adtak koncertet hazánkban, mialatt a Black Market Music-kal turnéztak. Ezt követően 2003. szeptember 4-én léptek fel a Petőfi Csarnokban a Sleeping With Ghosts turné keretein belül.

2006-ban, amíg legsikeresebb lemezük, a Meds dalaival járták a világot, két koncertet is adtak kisebb szünettel: először június 12-én a Depeche Mode előzenekaraként a Petőfi Csarnokban, majd augusztus 14-én a Sziget Fesztiválon léptek fel.

2009. augusztus 15-én a megújult Placebo ismételten a Szigeten, majd 2010. Szeptember 15-én a Papp László Sportarénában játszott. 2012. augusztus 8-án ismételten a Sziget Fesztivál keretein belül látogattak el hazánkba, ami nem meglepő, hiszen 2009-ben Brian Európa legjobb fesztiváljának titulálta a Szigetet – ehhez hűen 2014. augusztus 13-án ismételten a Sziget nagyszínpadán adtak koncertet.

2016. november 11-én húszéves fennállásukat ünneplő turnéjuk keretein belül a Budapest Sportarénában adtak közel három órás koncertet.


MAGÁNÉLET

A biszexualitását mindig is nyíltan vállaló Brian keresztény neveltetésben részesült, aminek következtében többszörös összetűzésbe került a családjával lázadó életmódja miatt, leginkább keresztény anyjával. Mikor tizenhat éves korában átesett első homoszexuális kapcsolatán, és ráébredt nemi hovatartozására, annak ellenére, hogy aktív tagja volt a közösségnek, eltávolodott az egyháztól, ami a homoszexualitást bűnként kezeli.

Miután a Placebóval sikerült befutnia, féktelen hedonizmusba kezdett, egyik lánytól a másikhoz vetődött, azonban kapcsolatai közül több is drámai módon ért véget; a legismertebb és a legtragikusabb eset az, amikor az egyik ex-barátnője öngyilkossággal próbálkozott, miután Brian szakított vele. A történetnek sok változata ismert – egyesek azt állítják, a lány felvágta az ereit, és vérrel írta fel a falra a következő üzenetet: „Drága hercegem, te vagy az egyetlen!”, a másik verzió szerint túladagolta magát heroinnal és az üzenetet vörös rúzzsal írta a falra.
Brian sosem beszélt részletesen az incidensről, pontosabban csak a My Sweet Prince című dalban írta ki magából a fájdalmát, ami a lány szemszögéből íródott. „A My Sweet Prince című dal egy hajdani szerelmemről szól, meg a heroinról… meg arról, hogy az a lány… most félig halott…” – vallotta be komoran, amikor a dalról kérdezték. Azonban volt, amikor azt állította, mindhármójuk közeli barátja vesztette majdnem életét heroin túladagolás miatt, és ő nevezte a "hercegének". 

1999-ben kapcsolatba kezdett a francia modellel és énekessel Bénédicte Viannel, azonban két év után vele is végetért a kapcsolata - a pletykák szerint ennek fő oka Brian hűtlensége volt. Ezt követően 2002-ben ismerkedett meg Helena Berg fotográfussal; neki mára több fotósorozatot és lemezborítót is köszönhetünk. Közös gyermekük 2005 októberében született meg, akit Brian egyik régi, autóbalesetben elhunyt barátja után Codynak neveztek el. A magánéletét mindig is óvó frontember végül 2009 júniusában nyilatkozta le, hogy már nincsenek együtt, ő "egy szingli apuka". Azóta a fiút alapvetően Helena neveli, mégis valahányszor szóba kerül Cody, kifejti, hogy ő az élete értelme, a legnagyobb szerelme.

A drogokkal kapcsolatos problémáit mindig, már a kezdetektől fogva őszintén felvállalta. Egy 1997-es nyilatkozata alapján az egyetlen szer, amit nem próbált, az a heroin. Később bevallotta, hogy egy barátjával azt is kipróbálta, de ő szerencsére nem vált függővé. Egy 2010-es interjúban azt mondta, a zenekar többé nem él tudatmódosító szerekkel, aminek eredményeként 2012 májusa óta a csuklóját egy, a megtisztulást jelképező tetoválás díszíti. 

2012. december 19-én vehette át élete egyik legnagyobb elismerést a londoni Goldsmiths Egyetemen. Közel húsz évvel a diplomázása után megkapta az egyetem tiszteletbeli díját, amit Alan Downie angolszakos professzor adott át neki, miután egy közel tíz perces beszédben kiemelte életének és pályájának legfontosabb pillanatait. Ezt azoknak az embereknek adják, akiknek a teljesítménye olyan értékeket tükröz vissza, amik fontosak az egyetem számára.

2013. április 19-én jelentette be, hogy a könyvén dolgozik, ami a dalszövegeit tartalmazza majd. Az egyszerűen Brian Molko - Selected címet viselő, hetvennégy dalszöveget, valamint egy közel három oldalas előszót tartalmazó, limitált kiadású kötet 2014. október 31-től volt megrendelhető a BrianMolko.com-on keresztül.


Molko, Y'know? #MolkoFourOh

2012. december 10-én töltötte be negyvenedik életévét. Ennek a hónapnak az elején a rajongók egy kampányt szerveztek, hogy megmutassák, milyen nagyrabecsülik az énekest. A projekt a „Molko, Y’know?" nevet kapta az énekes már szállóigévé vált, visszatérő szófordulata miatt. A Twitteren és Tumblr-ön zajló kampányhoz rajongók ezrei csatlakoztak, végül Brian születésnapjára hét kontinens ötvenhat országából több mint kétezer üzenet került fel a zenekar hivatalos fórumára.

December 12-én az énekes a  hivatalos oldalukon  köszönte meg a hűséges, odaadó, vagy épp megszállott rajongóinak, hogy megemlékeztek erről az eseményről, hogy különlegessé tették a születésnapját – amiket mellesleg mindig is gyűlölt. Félévvel később egy interjú keretein belül ismét kifejtette, milyen jólesett neki a gesztus; „Azt hiszem, a rajongók jobban élvezik a születésnapomat, mint én magam. De tényleg megindító volt látni, milyen sok erőfeszítést fektettek ebbe. Kevésbé éreztem magányosnak magam tőle...", majd azt is megosztotta a rajongóival, hogy ő nem tartotta különlegesnek azt a napot, ugyanúgy telt el, mint ahogyan az összes többi - azt leszámítva, hogy aznap elvitte a fiát az iskolából, és együtt beültek egy cukrászdába, így vele ünnepelt. 

 

ÉRDEKESSÉGEK

- Az éneklés mellett játszik gitáron, basszusgitáron, zongorán, dobol, szaxofonozik és szájharmonikázik.
- A Goldsmiths egyetemen színészként végzett.
- Az angol mellett anyanyelvi szinten beszél franciául, illetve németül és spanyolul is megérteti magát. 
- A szeme zöld, kék kontaktlencsét használ.
- A természetes hajszíne barna, de több mint húsz éve festi feketére. 
- Tizenegy évesen kezdett el dohányozni, rossz szokásának végül huszonhét évvel később, 2010-ben vetett véget, azonban 2012-ben visszaszokott. 
- Régebben szépségpöttyökkel próbálta takargatni bőrhibáit.
- Tizenhat évesen vette meg első gitárját.
- Gyűlöli a sárga színt.
- Szeret táncolni.
- Nincsenek fóbiái, azonban retteg a repüléstől.
- Laktózérzékeny.
- Ateista.
- Leginkább az indiai ételeket kedveli.
- Kedvenc szeszesitala a vodka.
- Magát önzőnek és meggondolatlannak tartja.
- Régebben a Gucci és a Calvin Klein modellje is volt, bár a fotókat sosem használták fel.
- Kedvenc filmje a La Haine.
- Hatalmas rajongója Bret Easton Ellis, amerikai írónak.
- Krónikus problémái vannak a manduláival.
- Nem szereti a brit popot, az Oasist, a Blurt és, Fred Dursttel való konfliktusaiból adódóan, a Limp Bizkitet.
- Kedvenc saját dala az I Know.
- Legjobb Placebós élményének azt tartja, mikor 1999-ben David Bowie-val adták elő a Without You I'm Nothing című dalukat New Yorkban.
- 1997-ben egyszerre választották meg a legszexibb férfi és női előadónak is.
- Óriási Star Trek rajongó, elmondása szerint a zenekar trekkie-je, aminek következtében már számtalan alkalommal hasonlítgatta magát, illetve zenésztársait a sorozat szereplőihez.
- Kedvenc zenekara a Sonic Youth, illetve hatalmas rajongója PJ Harvey énekesnőnek.
- Bár többször is próbált megtanulni vezetni, a mai napig sincs jogosítványa.
- 2017-ben felkérték a francia X-Faktor egyik mentorának, azonban elutasította a felkérést valamint az azzal járó egy millió eurós (~320 millió forint) gázsit, mondván: "Nincs az a pénz, amiért abban a karaoke-versenyben szerepelne."


DÍJAK ÉS JELÖLÉSEK

1997

Kerrang Awards - Best New British Band

1999 

Brit Awards - Best British Video : Pure Morning

2006

MTV Video Music Awards Latin America - Best Rock Artist (International)
Kerrang Awards - Best Single : Infra-red
Kerrang Awards - Classic Songwriter 

2007

ECHO Awards - International Rock/Alternative Artist/Group of the Year

2009

Kerrang Awards - Best Album: Battle For The Sun
Kerrang Awards - Best Video : For What It's Worth
Kerrang Awards - Best Single : For What It's Worth
MTV Europe Music Awards - Best Alternative

2010

ECHO Awards - Best International Rock/Alternative/Heavy Metal

2014

ECHO Awards - Best International Rock/Alternative 

2015

Artist & Manager Awards - Artists' Artist


Hivatalos oldalak

Hivatalos weboldal: Placeboworld
Fórum: Placebo Fans WorldWide  – 2016 őszén megszűnt/bizonytalan ideig szünetel. 
Facebook: Placebo
Twitter: Placeboworld
Instagram: Placeboworld
Youtube: OfficialPlacebo, PlaceboVEVO
Vimeo: Placeboworld
SoundCloud: Placeboworld

__________________________________________

Források:
placeboworld.co.uk
 facebook.com/officialplacebo
en.wikipedia.org/wiki/Placebo_(band)
fr.wikipedia.org/wiki/Placebo_(groupe)
en.wikipedia.org/wiki/Brian_Molko
fr.wikipedia.org/wiki/Brian_Molko
Kaththea Azzurra Rowland: Bruised and Broken
Interjúk

Filmek

1998 – Velvet Goldmine – Malcolm
2001 – Sue's Last Ride (ügyvezető producer)
2015 – Icarus (producer)
2017 – Bowie, Prince & Music Legends We Lost In 2016 – Önmaga


Placebo

2004 – Soulmates Never Die (Live in Paris 2003)
2004 – Once More With Feeling: Videos 1996–2004
2006 – Meds DVD
2009 – Placebo In The Studio : Battle For The Sun
2011 – We Come In Pieces
2013 – Live @ RAK Studios
2015 – MTV Unplugged
2016 – Alt.Russia


Videoklippek – Placebo

1996 – Come Home
1996 – 36 Degrees
1996 – Teenage Angst
1997 – Nancy Boy
1997 – Bruise Pristine
1998 – Pure Morning
1998 – You Don't Care About Us
1999 – Every You, Every Me
1999 – Without You I'm Nothing (feat. David Bowie)
2000 – Taste In Men
2000 – Slave To The Wage
2001 – Special K
2001 – Black Eyed
2003 – The Bitter End
2003 – This Picture
2003 – Special Needs
2004 – English Summer Rain – animált
2004 – Protége Moi
2004 – Twenty Years
2006 – Because I Want You
2006 – Song To Say Goodbye
2006 – Infra-red
2006 – Meds
2008 – Battle For The Sun
2009 – For What It's Worth
2009 – Bright Lights
2009 – The Never-ending Why – animált
2009 – Ashtray Heart
2010 – Trigger Happy Hands
2012 – B3
2013 – Too Many Friends
2014 – Loud Like Love 
2014 – A Million Little Pieces 
2016 – Jesus' Son
2017 – Life's What You Make It

Videoklippek – egyéb

2002 – The Alpinestars – Carbon Kid
2003 – Trash Palace – The Metric System
2003 – Timo Maas  – First Day
2009 – Timo Maas – College 84

Nagylemezek

1996 – Placebo
1998 – Without You I’m Nothing
2000 – Black Market Music
2003 – Sleeping With Ghosts
2006 – Meds
2009 – Battle For The Sun
2013 – Loud Like Love
2020 –  

Re-mastered

2006 – Placebo – 10th Anniversary Limited Edition
2015 – Placebo – 20th Anniversary Limited Vinyl
2015 – Without You I'm Nothing – 20th Anniversary Limited Vinyl 
2015 – Black Market Music – 20th Anniversary Limited Vinyl 
2016 – Sleeping With Ghosts – 20th Anniversary Limited Vinyl 
2016 – Meds – 20th Anniversary Limited Vinyl 

Válogatásalbumok

2003 – Covers
2004 – Once More With Feeling: Singles 1996-2004
2009; 2011 – B-Sides 
2015 – Placebo: B-Sides
2015 – Without You I'm Nothing: B-Sides
2015 – Black Market Music: B-Sides
2016 – Sleeping With Ghosts: B-Sides
2016 – Meds: B-Sides
2016 – A Place For Us To Dream

Koncertlemezek

2006 – Live at La Cigale
2009 – iTunes Live: London Festival ’09
2011 – Live at Angkor Wat
2015 – MTV Unplugged

Középlemezek

1995 – The Original Demos
2007 – Extended Play ’07
2007 – Exclusive Session
2012 – B3
2016 – Life's What You Make It 

Kislemezek

1995 – Bruise Pristine
1996 – Come Home
1996 – 36 Degrees
1996 – Teenage Angst
1997 – Nancy Boy
1998 – Pure Morning
1998 – You Don’t Care About Us
1999 – Every You Every Me 
1999 – Without You I’m Nothing
1999 – Burger Queen Français
2000 – Taste In Men
2000 – Slave To The Wage
2000 – Special K
2001 – Black Eyed
2003 – The Bitter End
2003 – This Picture
2003 – Special Needs
2004 – English Summer Rain
2004 – Twenty Years
2004 – Protège Moi
2006 – Because I Want You
2006 – Song To Say Goodbye
2006 – Infra-red
2006 – Meds
2007 – Running Up That Hill
2009 – For What It’s Worth
2009 – The Never-ending Why
2009 – Ashtray Heart
2010 – Bright Lights
2012 – B3
2013 – Too Many Friends
2013 – Loud Like Love
2014 – A Million Little Pieces
2016 – Jesus' Son

Feldolgozások

1996 – Dark Globes (Syd Barrett) – Placebo - 36 Degrees Single
1996 – Hare Krishna – Placebo - 36 Degrees Single
1996 – Been Smoking Too Long (Nick Drake) – Placebo - Teenage Angst Single
1997 – Bigmouth Strikes Again (The Smiths) – Placebo - Nancy Boy Single; Covers
1997 – Jesus Loves Me (Anna Bartlett Warner) – élő
1998 – Plaisir d'amour (Jean-Pierre Claris) – élő
1998 – 20th Century Boy (T. Rex) – Placebo - You Don't Care About Us Single; Velvet Goldmine Soundtrack; Covers
2000 – Johnny and Mary (Robert Palmer) – Placebo - Taste In Men Single; Covers
2000 – Holocaust (Alex Chilton) – Placebo - Slave To The Wage Single; Covers
2000 – I Feel You (Depeche Mode) – Placebo - Black Market Music Bonus Track; Covers
2000 – Feel Good Hit Of The Summer (Queens Of The Stone Age) – élő
2000 – Chelsea Hotel N°2 (Leonard Cohen) – élő
2003 – Daddy Cool (Boney M) – Placebo - The Bitter End Single; Covers
2003 – Where Is My Mind? (The Pixies) – Placebo - This Picture Single; Covers
2003 – Jackie (Sinéad O'Connor) – Placebo - This Picture Single; Covers
2003 – The Ballad of Melody Nelson (Serge Gainsbourg) – Placebo - Covers
2003 – Running Up that Hill (Kate Bush) – Placebo - Covers
2003 – Hurt (Nine Inch Nails) – élő
2003 – Personal Jesus (Depeche Mode) – élő
2003 – Mercedes Benz (Janis Joplin) – élő
2003 – Bésame Mucho – élő
2004 – Five Years (David Bowie) – élő
2004 – Like A Hurricane (Neil Young) – élő
2004 – If Only Tonight We Could Sleep (The Cure) – élő
2004 – Boys Don't Cry (The Cure) – élő
2009 – Wouldn't It Be Good (Nik Kershaw) – Placebo - For What It's Worth Single
2009 – Hardly Wait (PJ Harvey) – Placebo - The Never-Ending Why Single
2009 – Fuck You (Archive) – Placebo - Ashtray Heart Single
2010 – Across The Universe (The Beatles) – élő
2010 – Ne Me Quitte Pas (Jacques Brel) – élő
2010 – All Apologies (Nirvana) – élő
2010 – Monster Truck (Wild Boar) – Placebo - Battle For The Sun Redux Edition
2012 – I Know You Want to Stop (Minxus) – Placebo - B3
2016 – Life's What You Make It (Talk Talk)  – Placebo - Life's What You Make It
2016 –  Autoluminescent (Rowland S. Howard) – Placebo - Life's What You Make It
2016 – Song #6 (Freak Power) – Placebo - Life's What You Make It
2018 – Let's Go To Bed (The Cure) – élő
 

Közreműködések

1998 – Dream City Film Club - Some (Dream City Film Club ‎– Billy Chic)
1999 – David Bowie - Without You I'm Nothing (Placebo – Without You I'm Nothing Single)
1999 – David Bowie - 20th Century Boy – élő
2000 – Justin Warfield - Spite & Malice (Placebo – Black Market Music)
2000 – AC Acoustics - Crush (AC Acoustics – Crush EP)
2002 – Asia Argento - Je T'aime, Moi Non Plus (Trash Palace ‎– Positions)
2002 – Trash Palace - The Metric System (Trash Palace ‎– Positions) + dalszöveg
2002 – Trash Palace – Can't Get You Out of My Head – élő
2002 – Alpinestars - Carbon Kid (Alpinestars – White Noise) +dalszöveg
2004 – Kristeen Young - No Other God (Kristeen Young – X)
2004 – Jane Birkin - Smile (Jane Birkin – Rendez-Vous) + dalszöveg
2004 – The Cure - If Only Tonight We Could Sleep – élő
2004 – Robert Smith - Boys Don't Cry – élő
2004 – Robert Smith - Without You I'm Nothing – élő
2005 – Indochine - Pink Water 2 (Indochine ‎– Alice & June) + dalszöveg
2005 – Indochine - Pink Water 3 (Indochine ‎– Alice & June) + angol dalszöveg
2005 – Timo Maas - Pictures (Timo Maas ‎– Pictures) + dalszöveg
2005 – Timo Maas - Like Siamese (Timo Maas ‎– Pictures) + dalszöveg
2005 – Timo Maas - First Day (Timo Maas ‎– Pictures) + dalszöveg
2006 – Faultline & Françoise Hardy - Requiem for a Jerk (Various Artists – Monsieur Gainsbourg Revisited)
2006 – Alison Mosshart - Meds (Placebo – Meds)
2006 – Michael Stipe - Broken Promise (Placebo – Meds)
2008 – Hotel Persona - Modern Kids (Hotel Persona – In The Clouds) + dalszöveg
2008 – Martina Topley-Bird - La Ballade De Melody Nelson – élő
2009 – Cinema Bizarre - Hypnotized by Jane (Cinema Bizarre – Toyz) – csak dalszöveg
2010 – Losers - Summertime Rolls (Losers ‎– Beautiful Losers)
2011 – Timo Maas - College 84 (Timo Maas – Lifer) + dalszöveg
2012 – Fiona Brice - West End Girls (The Separate – Orchestral Variations V.01)
2013 – Westbam - Sick (Westbam – Götterstrasse) + dalszöveg
2014 – Asia Argento - Diario Di Aria (Incompresa OST) – zongora; zeneszerző
2014 – Asia Argento - Quale Casa? (Incompresa OST)  – ukulele (?), ének; zeneszerző
2015 – Majke Voss Romme - Every You Every Me (Placebo – MTV Unplugged)
2015 – Joan as Police Woman - Protect Me From What I Want (Placebo – MTV Unplugged) 

Utolsó frissítés: 2020.02.05. 00:12 itsjustme által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace