Idézet (AliceLiza @ 2015.12.23. 23:13)
2. PLL - Szerintem túl húzzák, kicsit már unalmas. Az pedig, hogy ki lett A, semmi értelme, sokkal több értelme lett volna valaki másnak.
Ezria miatt is abba hagytam, hiszen a vak is látja, hogy nem illenek össze, de mivel nagy nézettséget ad, őket kell nyomatni.
Alison és a jövendőbelije között semmi kémia nincs. Ezrával kéne együtt lennie.
Istenem imádlak, a szívemből szóltál!
Megutáltam és nem is fogom soha többé folytatni:
Scream Queens: Fogalmam sincsen, ki hogy van vele, de ez a sorozat nagyon irritál. Nyáron még mindennél jobban vártam a sorozatot, de bár mára totálisan megutáltam. Emmától kezdve Ariana-ig minden szerep irritál, talán Skyler nem, de csak talán! Valamiért én egyáltalán nem szeretem, pedig mennyien odavannak érte.. Nagyot csalódtam.
Megutáltam,de talán egyszer még folytatom:
Reign: Hogy őszinte legyek, Adelaide miatt kezdtem el nézni, de a sorozat egyáltalán nem kötött le, ritka unalmasnak találtam. Folytattam a részek nézegetését, mivel ne úgy ítéljek már el egy sorozatot, hogy nem láttam belőle egynél több részt. Jó, igen.. Egyre jobban kezdte átadni az unalmat, és inkább abba is hagytam, de azért kitudja mi lesz ebből, szerintem adok még egy esélyt.
Liv and Maddie: Hu hát gyerekek, a Disney megint alkotott. Aki ismer, az tudja, hogy odavagyok a Disneyért, de ezzel a sorival a csatorna nagyon melléfogott. Fogalmam sincsen, miért adnak ebből le 3 évadot, mikor már az első is dög unalmas volt, erőltetett poénokkal tele, amit egyenesen utáltam. Akarva, avagy akaratlanul érdekelt a sorozat, több részt is láttam belőle, de hogy őszinte legyek, nem nagyon dobtam hátast. A szereplőgárda, hujuuuuj.. semmi bajom sincs egyikkel se azon kívül, hogy tehetség nuku. Talán belekukkantok még párszor, meglátom mi lesz az eredménye, de szerintem felesleges lenne.
Pretty Little Liars: Az az élet.. mennyi mindent szeretnének lenyomni az emberek torkán. Aria vinnyogásától egyenesen a halálba menekülnék, azt a hisztiket amiket levág. Talán ez az egyik fő oka, hogy abbahagytam. Mindig csak rá fókuszáltak, mintha nagy durranás lenne, pedig sajátos véleményem szerint egyáltalán nincs benne meg az a plusz, amiket a tehetséges sztárok igazán átadnak. Sajnálom, hogy Emily, azaz Shay kevesebb szerepet kap, mivel ő az, aki tényleg tehetséges. Bár egy kicsit visszatérve Aria-ra, egyenesen utálom az Ezriát. Több oka is van, főleg az hogy Ezra és Aria nagyon erőltetett karakter, és Ezra Alisonnal néz ki úgy ahogy. (..) És az hogy a hatodik évadra derül ki pontosabban, hogy ki is az a titokzatos -A, ez annyira idegtépő. Annyira húzzák-nyúzzák hogy már egyenesen irritál. És utána mi lesz a lányokkal, "5 év múlva" találkozunk velük újra? Istenem, ennek mi az értelme? Jó, valamivel el kell terelni az emberek figyelmét, és ez olyan mencike, mert ez még "egy" sorozatban sem fordult elő. Visszatérve a párosokra, szerintem egyik páros se illik őssze, Spobyval az élen. Nem tudom hogy miért van ez, de Spencer nem illik Tobyhoz, hanem inkább Wrenhez, de Tobyval kell lennie, mivel ez a menci, ezt alá is írom. Emily párosaival nincs bajom, de ami leginkább idegesít az Ezria mellett az a Haleb. Hanna nem illik Calebhez, egyáltalán nem, nem is értem. Jó, aranyosak, de olyan mint kettő testvér. A harmadik évad végénél abbamaradt a pll rajongásom, de hogy őszinte legyek csak Shay, Sasha, Ashley, és Troian miatt bánom ezt. Egyszer talán eljön az az időszak, mikor újra nézni fogom, de ez se most lesz, azt garantálom.
Meguntam,de talán egyszer még folytatom:
American Horror Story: Manapság nagyon felkapott lett a sorozat, de szerintem a fél társaság csak divatból nézi, mert olyan mencike lett. Na igen, én az első évadot végignéztem, gondoltam 'miért is ne?', de igazából kicsit unalmas volt, és mivel paranoiás vagyok, ezért is abbahagytam a sorozatot. Nem mondom, hogy rossz a szereplőgárda, mert akkor nagyot hazudnék, mivel erről szó sincs, mindenki tehetséges, de engem akkor se vett meg ez az AHS. Talán Taissa Farmiga miatt szerettem hónapokkal ezelőtt nagyon, de hogy nem tetszett teljesen, az már biztos. Talán a közeljövőben kap tőlem még esélyt, de még kitudja.
The Secret Circle: Ezt a sorozatot Szeptemberben kezdhettem el nézni, és nagyon tetszett, csak mivel itt a suli, nem volt időm folytatni, nagy bánatomra, mivel szerintem érdekes kis sorozat, sajnálom hogy csak egy évadot ért meg. De annyi biztos, hogy az első pár részekben egyenesen gyűlölöm Phoebe Tonkin karakterét. Remélem, hogy lesz időm folytatni, mivel nagyon érdekes számomra.
The 100: Hogy őszinte legyek, az első évad kicsit unalmas volt számomra, de mivel a szereplők nagyon felkeltették az érdeklődésemet, folytatni fogom. Az egyik oka, hogy megálltam, az hogy nincs időm. Vagy, kicsit unalmasnak vélem, fogalmam sincs melyik a kettő közül. Marie Avgeropoulos miatt szerintem biztos végignézem, mivel benne látom azt a pluszt a színészek közül, akit érdemes sokkal jobban megismerni. (..) A párosokat szerintem nagyon rosszul válogatták össze, olyanok lettek összerakva akik között nincs meg a varázs. Jó, színészek, de akkor is kell némi szikra, ami összehozza őket. Remélem hamarosan megjön a kedvem a folytatására, érdekes kis sztori.
Modern Family: Mindig is imádtam ezt a sorozatot, mivel a szereplőgárdáig odáig vagyok, Sarah Hyland-del az élen, és mindig sokat nevetek rajta, bár mára abbamaradt az érdeklődésem a széria után. Mára már kevesebbet nézem, sőt alig találkozom vele. Sajnálom ezt, mivel tényleg nagyon érdekes a sorozat, de hát kicsit már unalmas is.