Mire gondoltok most? II.

Most nagyon filozófus hangulatomban vagyok és a tinédzser éveimen kezdtem el gondolkodni. Egy kissé kusza lesz.
Visszagondolok a régi baráti körömre és nem értem, hogy tudtunk mi egyáltalán barátok lenni, mert belsőleg nem is hasonlítottunk egymásra. Ezt az idők alatt sem ők, sem én nem vettük észre, vagy csak nem akartuk? Tényleg nem értem, de persze az évek alatt mindenki változik. A végén már annyira próbáltuk erőltetni a dolgot, hogy talán ez volt a intő jel, hogy nem is beszélünk egy nyelvet és nem tartozunk össze. Egy kissé elszomorít mikor látom némelyiküket, csak köszönünk egymásnak vagy ridegen elsétálunk egymás mellett. Tudom, hogy barátok úgy sem lennénk már, de nagyon pofonvágott a valóság, hogy milyen könnyen lépnek ki és be az életemben az emberek, és az egyik napról a másikra valaki hatalmasat képes változni...

24 óra alatt 3 testrészemet vertem be valahova; cipeltem 30 kg könyvet, elúsztattam egy fürdőszobát -igen, ilyen az, amikor a mosógép szűrője nincs rendesen visszatekerve a helyére-, és felvettem jó pár vizsgát. Eddig ez egy tartalmas nap

Az emberek nagy része miért mondja a koreaira,hogy kínai vagy fordítva?!Komolyan,hogy lehetnek egyesek ilyen buták?Ezt direkt csinálják?!Számomra ez nagyon idegesítö.Pfff...

Már a tanév első napjától kezdve téma az osztályunkban, hogy ki milyen nyelvet fog felvenni jövőre. Én alapvetően olaszt szerettem volna tanulni, hiszen minden álmom, hogy Olaszországban élhessek, és egyébként is, szerintem csodálatos nyelv, de mindössze két tanár tanítja a nyelvet, az egyik csoda, ha kéthavonta bejön órát tartani, a másik pedig nemrégiben jelentette be, hogy nem kívánja tovább tanítani a gyerekeket. Gondoltam oké, majd tanulom saját magam. A következő nyelv lehet a francia, de ide igen kevesen jelentkeznek, ráadásul a tanárok sem szimpatikusak, és ismerem annyira magamat, hogy tudjam, hogy amelyik tanár antipatikus, annak utálni fogom az óráját - kilőve. Van még német, de arra akkor is nemet mondanék, ha egymillió forintot adnának minden hétért, amikor ezt tanulom. Szóval, maradt az orosz és a török (ne kérdezze senki, érdekes iskola ez). Egészen tavalyig marhára hidegen hagyott az orosz, mint nyelv, de miután a testvérem is ezt kezdte tanulni, és régebben a szüleim is ezt tanulták hosszú évekig, rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb lenne olyan nyelvet tanulni, amihez nem kötnek érzelmek, családon belül könnyen tudok fejlődni, és jó tanárok tanítják, mint olyat, amiből kínszenvedve engednének át kettessel év végén. remek az iskolám nyelvi része, de komolyan.

Majd hozzászoksz... de tényleg. Eleinte én is fenn tudtam akadni ezen, de mára már hidegen hagy. Csak magukat minősítik ezzel. Mondjuk az ismerőseim mai napig előszeretettel csinálnak viccet a kedvenceim anyanyelvéből /vagyis csak szerintük az/, meg a leggagyibb rasszista viccekből sem fogytak még ki, de ha egyszer ez élteti őket... Nem szabad felhúzni magad ilyen apróságokon.

Ja nekem is a rokonaim nagyon élvezik,hogy engem idegesítsenek vele.Mindennap kapok valamilyen megjegyzést amit mindig nagyon várok.

Nem tud valaki valahol egy pénztárost, akinek karácsony alkalmából fizetéskor sértődés nélkül hozzá lehet vágni, hogy "tartsd meg az aprót, te mocskos állat"?

Arra, hogy szerintem nekem van a legjobb kispárnám a világon. Ez a kissé megkésett szülinapi ajándék kábé mindent überel.

Hát nekem élmény volt a tegnapi buszút Pestre. Miután sikerült átszállással megérkeznem a következő megállóhoz nem volt ott a busz. Vártunk én és a többi utas. Semmi. Vagy 13 percet vártunk aztán végre jött egy busz, aminek köze sem volt a pesti buszokhoz, mert azok általában nagyobbak voltak ,hogy a csomagokat betud tenni. Ezen a buszon sehová se tudtad volna rakni. A történet akkor lett a legőrültebb mikor a buszsofőr megkérte konkrétan az utasokat, hogy valaki jöjjön előre és segítsen neki a megállókba, mert életébe először jár Nógrád megyében. Később derült ki,hogy Fótról származik. Na mondom, ez aztán a biztató dolog.
Na, 1 órát túléltünk, viszont utána elfogytak az utasok. Konkrétan én maradtam meg egy velem egykorú srác. A buszsofőr megkérte tőlünk ,hogy valaki jöjjön már előre navigálni ,hogy hol kell megállni. Hát a srácon nem túl sok lelkesedés látszott, szóval önfeláldozóan előre mentem. Nem, mintha annyira tudnám, hogy hogy vannak a megállók, de mondom, hátha segíthetek valamit.
Na, már az autópályán már fújtam egyet, hogy jól van, ezen túl vagyunk. Később oda hívta előre a srácot is és megkérdezte tőle, hogy rendesen adott neki vissza pénzt. Azután beszámolt nekünk róla, hogy hát aznap hívták szegényt, hogy most mennie kéne munkába, mert gondok adódtak a buszokkal (műszakiztatni kellett, nem volt ember stb.). Adtak neki egy buszt, ami ráadásul automata sebváltós volt és életében először vezetett olyannal. Nem volt elég ,hogy még idegen helyre kellett mennie, még vezetnie se tudott megszokottan. Minden tiszteletem volt a buszsofőrré, amiért végig húzta a napot és hogy konkrétan 2 utasért fel is ment Pestre. Ráadásul egy panaszos hangnemet sem sikerült elcsípnem tőle, nagyon kedves volt. És hát vagy 17 perccel tényleg később érkeztünk meg, de hát üsse kavics, oda értünk. Azon gondolkoztam a történtek után, hogy milyen fura, hogy mindhárman tök idegen emberek voltunk egymásnak mégis olyan eseményt éltünk át, ami nem mindennapi és kicsit se unalmas. gy biztos ez volt eddigi életem legérdekesebb buszútja. Nem gondoltam volna ,hogy nekem kell navigálnom a buszsofőrt, hogy hol álljon meg.

az egyik szóbelimen beszélnem kell életem legnagyobb teljesítményéről, én meg annyira szánalmasan nyomorúságos életet élek, hogy be kellett gugliba írnom, milyen biggest achievementek vannak egyáltalán most meg még ki kell fundálnom egyet

Nem kekeckedni akarok, meg védeni sem senkit, de ehhez az eszmecsérhez muszáj hozzászólnom.
A fent említett képet nem igazán tartom jogos vagy ésszerű érvelésnek, kicsit a "magad alatt vágod a fát" szindróma. A képen egy rakás fehér bőrű híresség látható - ki tudja megmondani, melyik közülük angol/norvég/amerikai/német/spanyol, vagy egyéb más nemzetiségű? Ugyan ez az állapot van akkor is, ha az ázsiaiakról raksz be egy hasonló montázst: ott sem tudja megmondani egy "külsős" hogy valamelyik éppen japán/koreai/thai vagy kínai. Mind a két verzió teljesen keverhető, főleg, hacsak egy nevet vagy egy képet nézünk. Egy konkrét csoportot látunk, azon belül származást, amit, hacsak valaki nem e területen rendelkezik doktori diplomával, igen nehéz megmondani. Az egyiken egy viszonylag egyidős, fehér bőrű férfigeneráció látható, a másikon pedig (ha volna ilyen kép) akkor pedig - mindenféle rasszizmus nélkül - vágott szemű, keleti származású embereket. Egyik kutya, másik eb
(a nagyobb probléma szerintem már ott lenne, ha ezek a külső jegyek alapján még ennyi sem menne néhány embernek).

Érdekesség, hogy én egyébként még a névfelismeréssel sem tudnék érvelni a dolog mellett. Főleg napjainkban, velem is fordult már elő, hogy amikor mondtak egy nevet, ami mondjuk a magyar nyelvtannak idegen volt, visszakérdeztem, hogy milyen nemzetiségű az illető. Ez nem rosszindulat, egyszerűen csak lehet az illető félig ilyen, félig olyan, vagy a szülők annyira extra nevet akartak a gyereknek adni, hogy nem jön le elsőre az összefüggés. Tegyük fel, egy Corteznél jogosan gondolhatod, hogy spanyol az úriember, de egy James névnél az lehet aztán angol és amerikai is. Ha ázsiai nevet látok, megmondani nem tudom, hogy az ezen a területen belül vajon melyik országból való.

De még egyszer, ez csak egy gondolat volt, van akiknek ez biztosan jobban megy

Csatlakoznék kultúrált vélemény formában, az előttem hozzászólókhoz.
Szerény véleményem szerint az, ha nem tudsz valakit megkülönböztetni a származása miatt, nem olyan nagy probléma. Ha mondjuk egy koreai embert megkérdezném, hogy találja ki, mondjuk 3 ember közül, hogy melyik a román, a szlovák, vagy magyar, nem biztos, hogy ki tudná találni. Ugyanez a helyzet velünk is. (kivétel képeznek a kpop hallgatók, és azok, akik meg tudják őket különböztetni)
Amit AliceLiza írt, csupán annyi hozzászólni valóm lenne, hogy miért Magyarországon nem ez a helyzet? Minden reggel busszal megyek, és jövök, és egy csomó olyan emberrel találkozom, akinek képtelen vagyok eldönteni, hogy ő most férfi-e, vagy nő.
Persze, nem kötekedésből írtam, mindenkinek más a véleménye erről az egészről. Vannak, akiket érzékenyen érint az, ha valaki nem tudja őket megkülönböztetni, és van olyan, akit már rég nem érdekel, számára csak az a fontos, hogy ő maga, fel tudja őket ismerni. (pl. me)

On: Barátnőm állandóan ezzel a karácsonyi mizériával zaklat, hogy húú, ő már úgy várja, meg már most karácsonyi dalokat hallgat, meg úristen. Csak én vagyok az, akit ez az ünnep nem hat meg, és az, aki ki nem állhatja a karácsonyi dalokat? (milyen jó lelkű ember vagyok, ja nem.)

A fenti képpel próbáltam röviden lereagálni AliceLiza kommentjét, tudom, nem épp a leghatásosabb módszerrel. Másokkal ellentétben /nem, nem rád gondolok/, nekem nem létszükségletem a folyamatos vitatkozás. Azzal egyébként semmi gond nincs, ha valaki nem tudja megkülönböztetni az ázsiaiakat, viszont a húzott szemű jelzőt szerintem el lehetett volna hanyagolni. Sokszor valóban nem az a probléma amit mondanak, hanem ahogyan mondják. Részemről ennyi.

(így a vita közepébe behányok egy kis pozitivitást nektek)
masszív fangirling áradat következik, vigyázat
hátszóval úgy hozta az élet, hogy Guimaraesben kötöttem ki egy Moonspell-koncerten, megint és ÚRISTENDETÖKÉLETESEK és ÚRISTENDENAGYONJÓVOLT 3 albumot végigjátszottak, az szünetekkel együtt 4 óra és már csak ezért minden respect nekik, minimális hibával, de végig teljes energiával végignyomták, hatalmas élmény volt Fernando Ribeiro még mindig előadóművész, van olyan h percekig nem tudom nem őt nézni, úgy ad elő, hogy hihetetlen, és a hangja az meg a többiek meg szintén adták magukat és áááááááááá imádtam minden percét oh my poor fangirl heart (ja és Pedro Paixao világ legszebb hajával rendelkezik, eskü, annyira fabulous az az ember) amúgy meg Ricardo még mindig annyira tehetséges (de a bajuszon röhögök, kész. de ennyi tehetséget ), Mariangela Demurtasnak külön örültem, ők ketten meg annyira cukik
és annyira jó volt látni, hogy mennyire boldogok, hogy ezzel a setlisttel a saját hazájukban, ekkora közönség elé kiállhatnak és játszhatnak még mindig a legtehetségesebb zenekar, akiket valaha láttam, és emellé annyira bírom őket emberileg is és ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
csak jönnének megint Magyarországra......

holnap vissza kell térnem a rendes életembe Portugália nagy szerelmem, és Porto is meg Guimaraes is annyira szép helyek és a sütik. igazából ezért jöttem, a zene másodlagos

Nemrég értem haza a Skillet koncertről, és egyszerűen fenomenális élmény volt. De tényleg. Életem első koncert élménye, még soha egy kedvencemet sem láttam élőben zenélni, és egyszerűen nem tudom magamat kifejezni, még mindig az egész előadás - sokk - hatása alatt vagyok. Imádom a zenéjüket, és azt meg még annál is jobban, hogy mit próbálnak közvetíteni hallgatóik, rajongóik felé. A hideg is kirázott, amikor a Sick of it után John hozzánk szólt, és pár jelzővel kifejezte azt, hogy az ember milyen undorító is tud lenni a saját fajtársával szemben. Imádom őket, imádom! Iszonyú hamar elrepült az a másfél óra. De ami a legnagyobb pozitívum az, ahogyan álltak a hozzánk, a rajongóikhoz. John nem bírta megállni, és folyton folyvást a közönséghez rohangált, én meg azt hittem, hogy nem lesz lehetőségem megfogni a kezét. De igen, mégis sikerült, és még emberesen meg is szorítottam neki, hadd emlékezzen rám. Utána kajak az jutott az eszembe, hogy soha többé nem fogok kezet mosni! Ja, meg a telefonozást nem fogom soha sem megérteni. Minek kell felvenni? Én inkább ugráltam, torkom szakadtából énekeltem, ezek meg elvoltak foglalva azzal, hogy vagy a fészbukot nyomják (láttam ezt is), vagy valamilyen felvételt készítsenek, amit szvsz tök feleslegesnek tartok. Amíg a kislányok, kisfiúk bíbelődtek a tőlük okosabb telcsijeikkel (no offense, nem a fiatalabbik korosztály ellen szól, hanem azok ellen, akik ott voltak), addig lemaradtak konkrétan a koncertről. Ezt sose fogom megérteni. Mindenesetre a koncert hatalmas élmény volt, pacsiztam John Cooperrel, és bebizonyították nekem, hogy bizony a zenéjük életem sz*r szakaszaiban is képes utat mutatni, amikor is minden remény képes elveszni.

Szerk.: Ezek után azt hiszem, bevágom magamat ágyba, a nyakam sajog, a vesém leszakad (de megérte!!!), és Gothamet nézek belavásig. Ennél jobb programot elképzelni sem tudok magamnak ma estére.

Holnap elméleti vizsgám lesz, én meg nem hogy tanulnék, áh dehogy , helyette inkább itt lógok, és közben Supergirlt nézek. Igen, így kell ezt. ami biztos, hogy a holnapi nap folyamán ezt még megfogom bánni.

A mindig bunkó buszsofőrünk jó fej volt. Na szóval, bővebb infó következik. Falusi vagyok (félig), és a falusi buszsofőrökkel rendszerint a minimálisan jó kapcsolat (köszönés, meg ilyen alapvető dolgok) megvan. De pár éve új buszsofőrünk lett, aki szintén a mi falunkban lakik, csakhogy amúgy utál mindenkit, amit hangoztat is. Egy ideig még köszöntem neki, mert én ilyen baromi illedelmes emberke vagyok, de egyszer sem volt hajlandó visszaköszönni, volt, hogy felém sem nézett, úgyhogy egy idő után úgy voltam vele, hogy ha ő nem hajlandó megadni nekem ezt a minimális tiszteletet, akkor én sem fogom neki. Már hosszú ideje nem is köszönök neki, és mióta nincs bérletem, csak nyújtom a jegy árát, és közlöm vele, hogy "egy egészet kérek" (egyelőre nincs diákom, miért is lenne). Ez eddig nem is gond, nem szokta zavartatni magát, de pénteken fura módon köszönt. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, gondoltam, biztos épp jó napja van, vagy valami, erre ma szállok fel a buszra, a szokásos "egy egészet kérek" szöveggel, erre ő köszönt, és amíg vártam, hogy nyomtassa a jegyecskémet, elkezdett nekem poénkodni, hogy "azért ezt meg azt ne írd ám meg az újságban". Én hirtelen olyan szinten lesokkoltam, hogy arra szavak nincsenek. Az első gondolatom az volt, hogy ez a két lábon járó bunkó mégis honnan tudja, hogy megjelennek cikkeim? Oké, oda van írva a nevem, de mégis hogyan azonosított ennyi év után? Azért az első cikkem négy éve jelent meg, az nem most volt. Végül csak kinyögtem neki, hogy "Oké", de komolyan nem tudom, hogy most mi van. Emberek, jön a karácsony, és akkor jó fejek lesznek az emberek, vagy mi?

Nemsokára karácsony mindenki teleeszi magát,nem érdekli a testsúlya,én nekem ha rámjön az 5 perces kajálás akkor valami lakatot ilyesmit kéne tenni kajákra,meg a kezemre,h tartsam a súlyom,alkatom..hála mostantól ettől a naptól kezdek neki pár kilót leadni,majd karácsonykor is tartanom kéne,h mit egyek..stb
Túlságosan vigyázok az alkatomra..

Jöttem rontani a levegőt.
Holnap tz, és egész hétvégén semmit se tanultam, mert a rokonaim kitalálták, hogy születésnapom alkalmából vásárolgatni visznek. Nemet sem tudtam nekik mondani, mert jó, ha 1 évben 1-szer találkozok velük.

Ma kimentem a Terraplázára, és az összes pitont végigfogdostam. Rajongok a kígyókért, nagyon örültem neki, hogy végre tarthattam a kezembe egyszerre többet is. Legszívesebben mindet hazavittem volna.

két órával ezelőtt azt mondtam, már csak egyszer hallgatom meg ezt a számot, de a zenelejátszó repeatre van állítva és azonnal újra kezdi
amúgy jövőhéten csupán 3 japán vizsgám lesz, egyik ráadásul szóbeli, szóval tökre ráérek