OFF:
Hát, most éppen ráérek, úgyhogy én is hozzászólást növelek.
Szóval az eddigieket olvasva az egyik gondolatot szeretném kicsit más szemszögbõl megvilágítani.
Ez pedig a : Ha már benézel valahova, akkor szólj is hozzá!
Én sokszor tényleg csak benézek valahova, ha figyelemfelkeltõ a topik címe, vagy a celebnek érdekes a neve. Aztán lehet, hogy gyönyörûszép a celeb, de nem is ismerem, és a képek sem tesznek bennem maradandó benyomást. Az ilyen topikokból nem töltök le képet, ezért általában nem is köszönöm meg csak azért, mert kíváncsi voltam valamiért.
Tehát személy szerint én megértem, ha valaki nem szól hozzá az én témáimhoz, csak megnézi. (Bár azért tudom (!), hogy eleve nem a legnépszerûbb celebekrõl postolok.) Viszont az biztos, hogy ha én megköszönök valamit, akkor az tényleg tetszett, még ha nem is tudom jól megindokolni, hogy miért.
Az természetesen már jóval idegesítõbb, ha többen leszedték a képet, és egy THX sincs, de ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy biztos az éppen akkor regisztrálók töltötték le.
Mert bevallom anno, mikor regsiztráltam, nem igazán szóltam hozzá, csak gyorsan leszedtem a legnagyobb kedvenceimrõl megtalálható képeket. Aztán késõbb döntöttem úgy, hogy én is rakosgatok, ha találok valamit, ami nincs még fenn.
Ez jó nagy OFF volt, mert éppen a nemhozzászólásról szólt...
Egyébként remélem ezzel a hozzászólással nem vágtam el magam itt...
ON:
Flood / Túl Sok Üzenet Küldése..../
2007. március 09. 20:03
#62
MLSpecial Agent |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 05.03.06. Hozzászólás: 16254 Csatolások: 49586 Azonosító: 4268 offline |
Freak:
1.Neked itt elvágnod magad elég nehéz lenne
2.reg. után pár hónapig én is kussoltam
3.nem kell mindenhol mindent megköszönni, fõleg nem, ha csak 1 THX-et tud valaki odabiggyeszteni minden topikhoz, de ha már ír valaki (és jobban szeretik ugye a postolók, ha van valami reakció), legalább felének legyen értelme, meg kell találni a középutat.

2007. március 09. 20:37
#64
MLSpecial Agent |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 05.03.06. Hozzászólás: 16254 Csatolások: 49586 Azonosító: 4268 offline |
Idézet(Gereb @ 2007. March 9. - 20:32)
en sokszor csak wubbogok... eleg az, sot, a thx is eleg, szerintem
nehez megfogni ezt a flood dolgot, de a jozan esz azert meg ott van
nehez megfogni ezt a flood dolgot, de a jozan esz azert meg ott van
Józan ész. Mondod ezt pont Te...
2007. március 10. 09:43
#66
FreakOut |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 05.06.12. Hozzászólás: 1450 Csatolások: 4837 Azonosító: 6676 offline |
Idézet(ML @ 2007. March 9. - 20:03)
Freak:
1.Neked itt elvágnod magad elég nehéz lenne
2.reg. után pár hónapig én is kussoltam
3.nem kell mindenhol mindent megköszönni, fõleg nem, ha csak 1 THX-et tud valaki odabiggyeszteni minden topikhoz, de ha már ír valaki (és jobban szeretik ugye a postolók, ha van valami reakció), legalább felének legyen értelme, meg kell találni a középutat.
1.Neked itt elvágnod magad elég nehéz lenne
2.reg. után pár hónapig én is kussoltam
3.nem kell mindenhol mindent megköszönni, fõleg nem, ha csak 1 THX-et tud valaki odabiggyeszteni minden topikhoz, de ha már ír valaki (és jobban szeretik ugye a postolók, ha van valami reakció), legalább felének legyen értelme, meg kell találni a középutat.
ML:
1.
2.
3. Szentigaz, bár vannak képek, amiktõl szóhoz se lehet jutni... ilyenkor én is wubbogok, mint Gereb vezeto ur.
+1 És azért azt se feledjük, hogy a feltöltõnek egy THX is jobban esik, mint a semmi... csak ugyebár akkor nem, ha valaki agyatlanul köszönget.
2007. március 10. 23:41
#67
White BullBull Skywalker |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 04.10.07. Hozzászólás: 15531 Csatolások: 153208 Azonosító: 10 offline |
Idézet(Tommy79 @ 2007. March 7. - 02:06)
Tehetek én arról,hogy más ilyenkor már alszik???Ok,bocs,ezentúl kevesebb jó csaj/képet fogok megköszönni!
Ne köszönj meg kevesebbet! Én detto ezt tettem Jessy topicokkal
Csak nekem nem mernek beszolni nokedlik
amugy aki meg már régi + tapasztalt + sokatamegélt tag mint Gereb annak igazán nem kell magyarázkodni mit ir és miért...
2007. május 20. 22:01
#77
Gereba szabalyzat is monnyonle |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 04.10.11. Hozzászólás: 9134 Csatolások: 28411 Azonosító: 135 offline |
Idézet(ML @ 2007. May 20. - 21:50)
Téged már említeni se mertelek.
meee? O valami atokleny? kimondod a nevet, oszt megjelenik? Sot, meg a sorod is megissza? Vagy mi?
2007. május 20. 23:07
#78
MLSpecial Agent |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 05.03.06. Hozzászólás: 16254 Csatolások: 49586 Azonosító: 4268 offline |
Idézet(Gereb @ 2007. May 20. - 22:01)
meee? O valami atokleny? kimondod a nevet, oszt megjelenik? Sot, meg a sorod is megissza? Vagy mi?
Most õszintén: te hányszor mondod 1 nap azt, hogy: "Billy Costigan"? Vagy akár azt hogy: "gizmó"?
2007. május 20. 23:16
#79
Gereba szabalyzat is monnyonle |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 04.10.11. Hozzászólás: 9134 Csatolások: 28411 Azonosító: 135 offline |
Idézet(ML @ 2007. May 20. - 23:07)
Most õszintén: te hányszor mondod 1 nap azt, hogy: "Billy Costigan"? Vagy akár azt hogy: "gizmó"?
attol fugg kivel beszelgetek... pl. ha veled (szerdan? ), akkor elhangozhat a kov. conv.:
- Te, ki a pocs az a Billy Costigan?
- Billy Costigan jatszott abban a zuj halivudi filmben.
- Es mit keres Billy Costigan a HQP-n?
- Billy Costigan nevet vette fel Gizmo.
- hmmm... es ki is Gizmo? Mert a neve remlik az oligocen korbol, de most nem ugrik be...
- tudod, a srac a vilagitos farokkal, aki nema pofadatbefogod, kussoljal, vagy nyaldkiase_gem alneven fut, na O gizmo, aka Mr. 29.
- 29? Miert nem ezt mondtad, O Gizmo!
szamlojal!
2007. május 21. 06:09
#80
Remek, ennek valóban itt a helye.
De nyugalom, asszem / sõt, tudom / sokáig nem leszek ... így nem leszek beszédtémátok, nem lesz akit piszkáltok és ... izé ... kapjátok be.
De nyugalom, asszem / sõt, tudom / sokáig nem leszek ... így nem leszek beszédtémátok, nem lesz akit piszkáltok és ... izé ... kapjátok be.
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok
A héten jön az új évad!
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői
Már megvannak a következő főszereplők.
Camila Cabello elárulta, hogy mi lett a Met-gálás jégtáskájával
Camila Cabello elárulta, hogy mi lett a Met-gálás jégtáskájával
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Gigi Hadid nem örül neki, hogy Bradley Cooper exe újra szingli
Gigi Hadid nem örül neki, hogy Bradley Cooper exe újra szingli
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Bizonyos divatmárkákkal Zendaya sosem fog együtt dolgozni
Bizonyos divatmárkákkal Zendaya sosem fog együtt dolgozni
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
"Életem legszörnyűbb napjai voltak" - Sophie Turner most nyilatkozott először arról, hogyan viselte a válást
"Életem legszörnyűbb napjai voltak" - Sophie Turner most nyilatkozott először arról, hogyan viselte a válást
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Sophie Turner bevallotta, nem állt készen az anyaságra, amikor először várandós lett
Sophie Turner bevallotta, nem állt készen az anyaságra, amikor először várandós lett
A híreség a terhességéről vallott.
Új pár született A Bridgerton család forgatásán?
Új pár született A Bridgerton család forgatásán?
Ez a két színész randizhat egymással.