A rohadt témazárókkal.. Annyira elegem van, hogy minden tantárgyból egyszerre írunk témazárót, de a kis dogáknak se örülök most már. Az egész ma kezdődött, első órába írtunk matek témazárót, hétfőn bioszból - hozzáteszem, hogy a drágalátos tanárom csütörtökön még 3 táblázatot bejelöltetett velünk, amit meg kell tanulni - lesz, sőt még matekból is írunk kis dogát, ahogy irodalomból is, sőt, abból még felelünk is, kedden se lesz jobb a helyzet, mert nyelvtanból, fizikából is tézét írunk, sőt, még történelemből is írunk egy kis röppentyűt, szerdán TTV-Fizkémből - ami 20 oldalas anyag, és cseppet se egyszerű - lesz témát lezáró dolgozat, ami piros jegynek számít, és arról nem beszélve, hogy még föciből is írunk dolgozatot, csütörtökön szerencsére nem témazárót, ha nem kis dogát írunk énekből és angolból. Pénteken TALÁN nem írunk semmiből, de még messze van, ki tudja mit találnak ki.
És akkor a fizika tanár azt mondta, hogy ne nyavalyogjunk, ott lesz egy egész hétvégénk, amikor fel tudunk készülni a témazárójára. Aztán gondoltam én, igen öregem, lehet, hogy egy egész hét végem lesz, de először is nem csak a te tantárgyad van, másodszor pedig a hétvége arra van, hogy az ember kipihenje a fáradalmait. Jó elismerem, hogy nem fáradok el annyira, mint egy dolgozó ember, de szellemileg igencsak eltudok fáradni. Arról nem beszélve, hogy amúgy is fejfájós vagyok, amire nem a sok tanulás, koncentrálás és a stressz a gyógymód.
Ma éppen mivel van tele a tököd?
2013. november 08. 17:28
#6622
Most éppen az imádott matek tanárommal.Hétfő 7.órában akarja megíratni a témazárót.Hát igen mindenkinek az a álma,hogy 7.órában matek témazárót írjon.Plusz még a nagymamámmal ,aki nem bírja felfogni,hogy 76 évesen veszélyes bicikliznie.Nem is olyan rég esett el vele és még el is tört egy bordája,de még azért akar biciklizni.Egész nap ezen veszekedett anyával.
2013. november 08. 17:37
#6623
Ismételten ezzel az egész buszozással. Valami csoda folytán ma elértem a buszt, és nem utolsónak szálltam fel. Szóval szépen nyugodtan szállnék fel, erre egy vénasszony befúrja magát elém, én meg kis híján egy jó nagyot tanyáztam. Nem mellesleg volt nála két zacskó budi papír, meg valami kis tuja, egy szatyorban, amivel duplán tudod tolakodni. Erre, mikor felszálltam, a nénike nekiáll pofázni nekem, hogy mit képzelek magamról, hogy majdnem fellökök egy -ő szavaival élve- idős hölgyet. Már így abba az idegállapotomban megmondtam neki, hogy ő jött be elém, és hogy mi jogon vitatkozik velem. Erre még ott elkezd hangosan hőbörögni a buszon, hogy mennyire bunkók a mai fiatalok, meg hogy mennyire udvariatlanok. Hát köszönöm. Akkor ezek a mai, városi vénasszonyok micsodák?? tisztelet annak a maroknyi kivétenek...
2013. november 08. 18:14
#6624
Írtam egy dolgozatot, amiben 17 pipát számoltam össze, és 13 ponttól kettes. De a tanár olyan hülyén pontoz, hogy ha pl. aláhúzós feladatban többet húzok alá és ami nem kéne, arra mínusz pontot ad és így eddig minden dolgozatom egyes lett... De ez most mi? 2/3 lehetett volna, de így 1 lett. Na szép.
És ez üzleti gazdaság volt. Már komolyan gondolkodom, hogy átiratkozom máshova. Csoda, hogy ide felvettek, mert tiszta analfabéta vagyok ilyen matekos dolgokból, nagyon nem az én világom... Nem akarok megbukni csak azért, mert a tanár ilyen direkt 'megakarlakbuktatni' módon pontoz.

2013. november 08. 18:17
#6625
sarika2001 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.03.14. Hozzászólás: 3762 Csatolások: 0 Azonosító: 171194 offline |
a suliba járással
2013. november 08. 19:55
#6626
Kristen18be kind |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.04.22. Hozzászólás: 3340 Csatolások: 135 Azonosító: 200607 offline |
Ha belegondolok,hogy milyen zsúfolt lesz a hétvégém,és hogy mennyire fáj a lábam,akkor ezekkel a dolgokkal.
Ma voltunk anyukámmal és az egyik barátnőjével vásárolni,annyit gyalogoltunk,hogy azt hittem szétszakadok. Holnap egész napos kirándulásra megyek,vasárnap pedig vagy 5 tantárgyból oldalakat tanulhatok,de lehet,hogy még ma neki állok,és a negyedével végzek...
És ma eléggé lassan telt el nekem ez a nap,egyszer borús volt,egyszer sütött a nap,és elegem volt mindenből...

2013. november 08. 20:34
#6627
Elegem van magamból. Mindent én b*szok el. Pont egy olyan fiúba kellett beleszeretnem, aki a legjobb barátnőmmel akar járni és észre se vesz. Önmagamat hibáztatom, amiért egy másik barátnőm el akar menni a suliból, hiába mondja, hogy nem miattam. Nem hiszem el, hogy képtelen vagyok bekapcsolni azt a rohadt telefont, ha kijövök az iskolából, akkor talán nem vesztem volna össze a szüleimmel, és nem érezném magam egy felesleges csapásnak, amit elszenved bárki, aki a környezetemben él.
2013. november 08. 21:08
#6628
Lehet, hogy inkább örülnöm kéne, hogy egy nagyon hülye csaj hülyének tart. A hátam mögött mindennek elmond, előttem meg teszi az agyát.
2013. november 08. 21:42
#6629
Egyik osztálytársammal. Most bemutatkozott milyen is az igazi énje. Na mindegy, pár év, de lehet, hogy már sokkal hamarabb megtanulja, hogy azt, akik mellette áll, ne használja ki. És ráadásul utána meg teljesen lekezelően bánik vele, mintha világ életében nem lettek volna jóban.
2013. november 09. 14:47
#6630
itsjustmeMolkoholic |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.04.07. Hozzászólás: 6609 Csatolások: 1000 Azonosító: 172899 offline |
imádok péksütit enni reggelire, úgyhogy most is azt hozattam, kicsit megkésve neki is ültem - körülbelül két perce szedtem ki egy darab műkörmöt a számból, miközben próbáltam megenni az egyik kedvenc, sajtos darabkámat...
természetesen kidobtam az egészet a kukába, de meglehetősen irritáló, hogy most szenvedhetek, hogy mit is egyek, ha végre elmúlik a hányingerem, illetve alapból az, hogy ilyen megtörténhet.
természetesen kidobtam az egészet a kukába, de meglehetősen irritáló, hogy most szenvedhetek, hogy mit is egyek, ha végre elmúlik a hányingerem, illetve alapból az, hogy ilyen megtörténhet.
10 felhasználónak tetszik:
ZomBitch,
Kristen18,
belongbrunz,
Luckie,
Jolie_77,
icarlyluv,
Midnight Memories,
Beyla,
Lil98,
MadHatter
2013. november 09. 15:21
#6631
Azokkal, akik feleslegesen gerjesztik a feszültséget. Nem mondom, hogy én nem szoktam sűrűn konfrontálódni, de nem tudom, miért kell pusztán provokációból beszólni valakinek.
2013. november 09. 17:12
#6633
Azzal, hogy egy Istenért nem írna vissza...
1 felhasználónak tetszik:
Midnight Memories
2013. november 09. 21:06
#6634
Az egyik osztálytársammal, de már roh#dtul. Van a volt legjobb barátnője, akivel elválaszthatatlanok voltak, és egy másik lány, aki eléggé irritáló és idegesítő, legalábbis számomra, mások nagyon jófejnek tartják, pedig egy rakás szerencsétlenség a csaj. A lényeg az, hogy rühellték egymást, és én jóban voltam Lilivel és Hannával (nevezzük őket így, az igazi neveket nem szeretném leírni), aztán hirtelen Lili odaállít hozzám egyik reggel fizika előtt, hogy nem ülnék-e mellé. Megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, mert eddig úgy tudtam, hogy Hannával mindig együtt vannak, komolyan, szinte mindent együtt csináltak, aztán mondta Lili, hogy most egy kis mosolyszünet van. Megkérdeztem, hogy ezalatt mit ért, erre pedig azt felelte, hogy rossz társaság, amikor Hanna egyáltalán nem az, talán csak a testvére, Anna, viszont Lili anno más társaságában kezdett el füvezni, Hanna nem tehet semmiről, de akkor sem tántorít el attól, hogy ő az oka minden hibának. Nem szóltam neki semmit, egyszerűen csak igent mondtam a kérdésére, és ennyi. Délelőttig állandóan együtt voltunk, mondogatta, hogy milyen jó, hogy ilyen jóban lettünk, én meg csak bólogattam és bólogattam. Én is örültem, hogy egy kicsit kettesben is lehettünk, mindentől függetlenül aranyos lány, de az, hogy a nem tudom hanyadik szünetben már a legnagyobb ellenségével volt, azzal a p#csa Zsófival, én pedig konkrétan oda sem tudtam menni hozzá, hogy megkérdezzem, mi ez az egész.. Abban a pillanatban, ahogyan kibékült a kis drágájával, én is ejtve lettem. Másnap nem szólt hozzám, nem köszönt oda, nem nézett rám, állandóan csak Zsófival lógott, én meg Hanna csak néztünk, hogy ez most komoly? Hát, az volt. Azóta se ír már, nem köszön, semmi. Megint megszűntem létezni. Kösz, majd én is ezt fogom csinálni amikor összeveszel a Zsófikáddal és megint jönnél hozzám.
2013. november 10. 12:43
#6635
Két hét múlva angolból féléves vizsga, aztán azon a héten ECL próbavizsga, utána pedig még lesz kis érettségi, és elvileg a rendes éles ECL, plusz szeretnék majd informatikából is egy ECDL vizsgát. Szóval húzósnak ígérkezik a november, a december és az egész második félév. Lefáraszt a tanulás.
2013. november 10. 12:49
#6636
Mrs.Jack FrostZelo's babe™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.08.09. Hozzászólás: 1973 Csatolások: 51 Azonosító: 208797 offline |
Holnap suli -.-
1 felhasználónak tetszik:
TheDanush
2013. november 10. 12:57
#6638
Jolie_77♥generation terrorist♥ |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 12.09.22. Hozzászólás: 9303 Csatolások: 38938 Azonosító: 186395 offline |
Idézet (adri001 @ 2013.11.10. 12:52)
a hörcsögömnek a mókuskereke egyfolytában kattog
Én imádom, ha a nyuszim éjjel is szöszmötöl, hangosan rágcsál vagy iszik, mert akkor tudom, hogy minden rendben vele.
Mivel van tele a tököm?
Hogy egyesek nem képesek rendet hagyni maguk körül a lakásban - és a lakáson kívűl a sok gyökérrel, akik a kuka helyett a fűbe/járdára dobálják a szemetet.
2013. november 10. 13:03
#6639
Idézet (Törpi. @ 2013.11.08. 17:37)
Ismételten ezzel az egész buszozással. Valami csoda folytán ma elértem a buszt, és nem utolsónak szálltam fel. Szóval szépen nyugodtan szállnék fel, erre egy vénasszony befúrja magát elém, én meg kis híján egy jó nagyot tanyáztam. Nem mellesleg volt nála két zacskó budi papír, meg valami kis tuja, egy szatyorban, amivel duplán tudod tolakodni. Erre, mikor felszálltam, a nénike nekiáll pofázni nekem, hogy mit képzelek magamról, hogy majdnem fellökök egy -ő szavaival élve- idős hölgyet. Már így abba az idegállapotomban megmondtam neki, hogy ő jött be elém, és hogy mi jogon vitatkozik velem. Erre még ott elkezd hangosan hőbörögni a buszon, hogy mennyire bunkók a mai fiatalok, meg hogy mennyire udvariatlanok. Hát köszönöm. Akkor ezek a mai, városi vénasszonyok micsodák?? tisztelet annak a maroknyi kivétenek...
Én suli után utálok buszozni.1 hónapba 1-szer vagy 2-szer van olyan,hogy alig férünk fel a buszra,tömegnyomor van.Annyira szeretem az idős embereket... mit keresnek délután Pesten?Reggel pár idős ember száll fel,de délután.Valamelyik nap 2 osztálytársammal és a másik osztályból egy lány velünk jött haza,pont középen voltunk.Elkezdtek hülyéskedni és egyszer az egyik lány megmutatta,hogy mit szokott csinálni az egyik lánnyal... úgy csinált mintha leköpne.Na az a lény előbb leszállt a buszon és az öregasszony ott elkezdett "hisztizni",hogy milyen neveletlen,hogy itt köpdös,de legalább ő ült,mi meg nem,örüljön,hogy ült.
2013. november 10. 18:18
#6640
drfanPresident Laura Roslin |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.11.19. Hozzászólás: 1283 Csatolások: 0 Azonosító: 164095 offline |
most a képmutatással van tele a nem létező tököm, hogy egyik pillanatban nagyanyám arról prédikál, hogy minden felebarátunkat szeretni kell, másik pillanatban már lehülyézi az embert és az anyjának a halálát kívánja.
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
Hűha, így repül az idő!
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
Jelentkezett egy szerepre.
Már nem kellene, Britney Spears mégis fizeti a gerektartási díjat exének
Már nem kellene, Britney Spears mégis fizeti a gerektartási díjat exének
Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez
Újra találkoztak a válás benyújtása után.