Ma éppen mivel van tele a tököd?

A tanárom magyaráz: (...) és még ide tartozik valami. Nem tudom micsoda, ne várjátok el, hogy mindent tudjak. Nem vagyok én lexikon. Aha, de mi azért minden tantárgyat tudjunk színjelesre, minden kérdésre tudjuk a választ, hatalmas mosollyal várjuk a tanárt és vágjunk jó pofát hozzá. Álmodj királylány

KÁROMKODÁS ALERT
Istenem, bárcsak a családomat én tudnám megválogatni! Szerintem elég sokat elárul az, hogy van apai ágról egy féltestvérem, de egykének vallom magam... Ne akarjatok hagyatéki f.szságokban részt venni, mert csak szétb.ssza az idegrendszereteket. Alig várom, hogy túl legyek ezen, és soha a büdös életben ne kelljen többet beszélnem kedves nővéremmel, aki szerintem -a családkájával egyetemben- alig várja, hogy a hátamba szúrhassa a nagykést.
Ilyenkor szoktam szóban vitatkozni az apámmal, hogy a f.szért kellett meghalni, k.rvára hiányoznak anyával egyetemben.

Az olyan fajta rajongókkal, akik külső alapján választanak maguknak kedvencet. Borzalmasan felszínesek.

De merd ezt a szemükbe mondani! XD Olyan botrány lenne ott, huhuhú.

Kicsit kezd bosszantani, hogy mivel mi vagyunk a rettegett "általános tagozat", akik síkhülyék' mindenféle irányzathoz, és az orientáltságukat valahol a béka segge alatt kell keresni, folyton mi szívunk a tanári kar legsz*rabb tagjaival, akiket tán' még csak vigaszból is mazochizmus alkalmazni. A jobb érzésűeknek jár a bársonyszőnyeg, különben beírás, rovó, anyámkínja', pusztán pofára osztályoznak, raknak bele kibszásból direkt olyan kérdéseket a dolgozatba, ami jövő évi anyag, és "Ezek" csszik le a jegyeinket a 3,14ba. Aki nem ilyen, annak meg pályája elején kellett volna inkább vízvezeték szerelőnek elszegődni, annyira alkalmatlan a munkájára, pedig alapból rohadt szimpatikus egyed. Mondjuk ziher jobban járnék, ha inkább magamban keresném a hibát, és takarodnék tanulni, csak annyira igazságtalannak érzem a helyzetet. Elsősorban nem is éppen magam miatt.

Nagymamám megint elkezdte szidni anyut, a barátját, egy idő után még engem is. Ez megy már hónapok óta, mióta anyu barátja vett egy házat, pár nappal később pedig mamám elkezdett veszekedni mindenkivel, mindenki rossz volt csak ő nem. Egy hétig most minden jó volt, de ma megint elkezdett szidni mindenkit, és papámat is belerángatta, így most számára is rosszak vagyunk. Alapban nagyívben leszarom, bemegyek a szobámba, ha kell bezárom az ajtót és filmeket, sorozatokat nézek. De mikor már a fejhallgatón keresztül is hallom az már gáz. A legújabb "büntetés" most az, hogy nem fognak befűteni. Na nem mintha eddig annyira igyekeztek volna, mióta fűteni kell, mi csináljuk anyuval. A legdurvább az, mikor közlik anyuval, hogy ha lerobbannak neki kell majd gondoskodni róluk - nem mintha nem ezt csinálta volna az elmúlt x évben - és nem a nagybátyáimnak, mert nekik diplomájuk van. Baszki, anyám tonnának emel nap, mint nap, de ez nem jelent semmit, merthogy nincs diplomája. A baj az, hogy ez nem most kezdődött, évek óta csinálja ezt, de most érte el azt a szintet, hogy már én is el akarok húzni innen a picsába, mert elegem van abból, hogy anyámat szidja, bántja, mert hiába nem mutatja ki, hiába mondja, hogy egyáltalán nem érdekli, tudom, hogy fáj neki, hogy a saját édesanyja mond ilyen dolgokat róla. Múltkor, mikor anyu felhozta neki, hogy jólenne kezeltetnie magát, mamám közölte vele, hogy beszélhetnének arról, hogy kit kezeltek a pszichiátrián. És ez kibaszottul alacsony ütés volt, anyu nem tehet róla, hogy annyira megviselte az apuval töltött utolsó pár év és a válás, hogy egy ideig a pszichiátrián kezelték. Rohadtul nem. Akit itt kezelni kéne az a nagymamám és nem csak szerintem, az egész család szerint. A legrosszabb az egészben, hogy én nem szólhatok, mert megígértem anyunak, hogy nem avatkozom bele ebbe a dologba...

Kedves féltestvérem miatt még mindig. A családomat szétszedi az ideg, bezzeg ő ott lent vidéken vígan éldegél, úgy, hogy közben ő tart vissza attól, hogy eladjuk a közös örökségünket. Hogy lehet ilyen undorítóan viselkedni? A halott apánkból akar kvázi meggazdagodni. Undorító!

Visszatértem ma is -vagy talán el sem mentem?! Na mindegy, lényeg a lényegben, hogy 3 órája lefeküdtem már aludni, de nem tudok, mert a megfázásom éppen a "csúnyaköhögés" fázisban van, amikor már mintha valami szakadna fel lerakódás az ember tüdejéből, de nem tudja kiköhögni, mert visszacsorog a garatán a nyelőcsövébe, és ugye ez ingerel mindent. Borzasztó idegesítő, jelenleg nem látom azt, hogy aludni fogok ma, bár azért legalább 2-3 órát szeretnék. Reggel 8-kor már van fül-orr-gégészet, szóval márcsak 7 és fél órát kell kibírnom, ami igazából csak 7, mert fél nyolckor ott akarok lenni, hogy én legyek a legelső és az orvos valami csodát adjon nekem, mert agyf@sztkapok!

Az idöskori feledékenységböl (kezdödö Alzheimer). A nagymamám csak a gyerekeit ismeri fel és mindenki mástól minimum ötször megkérdezi kicsoda. Folyamatosan az ablakot figyeli, hogy mikor viszik öt haza miközben otthon van és fel alá járkál. Én voltam vele és öt perceként el kellett magyaráznom ki vagyok, miért vagyok ott, hol vannak a gyerekei, ö hol van, miért van ott ahol. A szívem szakad meg, hogy aki kiskoromban vigyázott rám, ma már azt sem tudja ki vagyok

A matekkal. A tanárnő semmit nem tud rendesen elmagyarázni, mert annyira matek orientált, hogy nem képes azt felfogni, hogy hogyan nem lehet érteni azt a drágalátos tantárgyat. (Nincs a tanárnővel bajom mint emberrel, csak a matekkal) Én sík hülye vagyok mindenféléhez ami számokkal kapcsolatos, de ha valaki elmagyarázza, akkor kicsit jobban át tudom látni. De ő nem magyarázza el, leírja a táblára az egészet, aztán már oldjuk is a feladatokat. Aztán meg senki nem csodálkozzon azon ha a legjobb doga is hármas lesz.

Az én mamám is pont ilyen vannak jobb napjai, amikor nagyjából képben van, de egyébként már kb. azt se tudja hol van, és folyamatosan romlik az állapota.

ON:Általában nem húzom fel magam mások hibáin (ameddig azok nincsenek rám hatással), mondván, az ő életük, elcseszhetik ha akarják, nekem semmi beleszólásom; de ez a mostani most nagyon felhúzott. Három-négy osztálytársam már napok óta nem jön suliba, a tanárok úgy tudják, hogy betegek, de egyébként nyílt titok, hogy kb. orgiát tartanak sulin kívül (összebandáznak valahol és álló nap szívnak meg piálnak). És engem ez valahogy kiborít... mert persze, nincs abban semmi, ha az ember pénteken és/vagy szombaton este kirúg a hámból, de ha valaki már órára is piásan jön be, vagy be se jön napokig, az azért durva. Főleg, hogy ezek nem is olyan problémás emberkék, hanem okosak, és sokra vihetnék, csak éppen az egyiknek k*baszottul fáj az élet, a másik motiválatlan, a harmadik meg... hát nemtom, vele mi van. Szóval a lényeg az, hogy együtt nőttünk fel, és tudom, hogy sokkal többre vihetnék, ha összeszednék magukat, és nem válnának alkoholistává tizenhat évesen..

A zseniálisan elosztott tanóráinkkal. Ez a hét hogy nézett ki óraszámokban: 9-10-8-7-2 ?????? nem lehetne úgy megcsinálni, hogy egy nap végén ne támolyogjunk teljesen hullán? Ja és ráadásul 10 órából melyikben kell írni dogát? a tizedikben. ofcorsz. és ezek után még menjünk haza, és tanuljunk napi három dogára meg csináljunk ötféle leckét...

Alul nőnek a bölcsességfogaim és képtelen vagyok normálisan enni. Lassan ott tartok, hogy pépesített bébiételt vetetek anyuval... Pedig azt hittem, hogy ezek is olyan könnyen kijönnek, mint a felsők. Úgy látszik tévedtem.

A családommal. Megint.
Annyira imádom, hogy összefognak ellenem, momentán előttem beszélnek ki, hogy miért vagyok annyira, de annyira búval bszott kőbunkó július óta/mióta koliba mentem/sötöbö, miért nem hívogatom Őket telefonon egy ideje, egyéb anyám kínja, mikor van, hogy Ők nem keresnek hetekig, amikor bármiféle kapcsolatot akarnék teremteni, pedig közlik, miszerint mi a frncért bsztatom Őket, és rám csszik a telefont. Miért borulok ki, mikor minden lélegzetvételemet csak ócsárolni tudják, és lehetetlenség az elvárásaiknak megfelelni. Amikor kedves próbálnék lenni, felemlegetnek évekkel ezelőtti eseteket, amiben akkora krva nagy áldozatnak képzelik magukat, ésatöbbi, ésatöbbi. A környezetem mellesleg rhadt édes, amennyiben nincs kedvem megjátszani a minden a kibebszott önjelölt pszichológust, akinek soha semmiféle problémája nem adódik az életben, csak hallgatni mások párkapcsolati húdeszedsztori problematikáit, én vagyok a mániás depressziós antiszociális balfsz, aki vagdossa az ereit, egyebek. Az önbizalmam, ráadásul a motivációm szintén hamvaiban fetreng valahol a béka segge alatt, a szociális fóbia adott. Apuka szemem fényeként ugyanakkor mindig jár a külön pofán rúgás, mert mi az, hogy Apuka szeme fénye, annak ellenére, mi módon nem állt szándékomban senkinek sem az lenni. És csodálkoznak, hogy egy utolsó, minden mozgó élőlényt szrrá dugó zülledéknek hamarabb megnyílok, mint bárkinek, akit rokonomnak tudnék nevezni, és lassan-lassan gyűlnek a káros szokások?
Tinédzser vagyok, bszod, hogy kéne viselkednem/mit kéne tennem? Te sosem voltál az? Pedig mindig hogy elő tudod adni a vonagló áldozati kerge marhát.

Sajnálom ezt az egészet... :/
Amennyiben ez megnyugtat, velem ugyan ezt művelik. Anyám, és drága anyját már hónapok óta nem láttam. Mert ők nem akarnak velem találkozni, ha sminkelem magam, és növesztem a körmöm. De természetes, ez is csak egy újabb hülyeség, mint a fekete cuccaim. Kibszottul hiányzanak, de ez van bsszus... elvégre nem ő dobtam el őket, mert nem tudtam belőlük azt faragni, akit a saját kis világomban elnéztem volna - fordítva. Most pedig egy pár napja történt, konkrét dolog, amin megint sikerült felkrnom magam. Ezek a síromban sem hagynának. Elvileg anyám, a pénzes nő nekem fizeti a telefonszámlám, ami most kemény 1700-zal több lett mint az alapdíj, rámsózták, vágjam ki a nem létező keresetemből. Persze hogyan? Apámon keresztül küldik, egy kibszott mukkot nem szólnának hozzám, telefonálni megint csak luxus lenne. Gáz pedig, hogy megint én vagyok a kis gci, aki annyira egocentrikus, hogy képes elhagyni a családját nemi identitásának külsőbeli kifejezése végett. Apám meg aki elméletileg elfogad, támogat, de azért gusztustalanok a karmaim, durván öltözöm, érthetetlen, minek a smink, és persze ezt mindet figyelemfelkeltésből teszem, miért is ne. Nem gondolok senkire, ők meg adnak a pletykákra, hogy jajjj, a város bzija, xy "fia". Persze megint én vagyok okolva, mert leégetem őket, csak mert merem magam adni, és ezek után ők meg vannak győződve, hogy támogatóak és elfogadóak. Lófszt, már bocsánat.
Bocsánat a terjedelmesebb, semmitmondó szövegért - kikívánkozott.

ó, hogy csapna bele a villám ebbe a netbe. Már mióta akarunk wifit beszerelni, de egy rohadt magas fától nem látni a toronyt. Fhú, de kicsapnám azt ott helybe és nem érdekelne, hogy a szomszéd fája. Egy baj van: védett fa, szóval egy megszívtuk. Ez a szar net, ami ugye mobilinternet az olyan kicseszett lassú, hogy a három ablakból(wattpad, facebook, starity) persze, hogy csak a starityt nyitja meg. A barátnőm válaszra vár Facebookon, most meg azt hiszi, biztos haragszok. Nem. csak a net kicseszett lassú.
A volt kiszemeltemmel. Márciusban visszautasított, erre meg most elkezdte csapni nekem a szelet. Most már kellek? Pff, tudja mikor.
A másoduncsimmal, akivel fél éve, hogy haragban vagyunk. Akkor leírtam, hogy miért, nem is taglalnám, annyi, hogy most már köszön, de kicseszettül nem jön oda hozzám sose és nem áll velem szóba.
az élet nagy gondjai

+ nagy boldogan hazajövök egy tűrhető nap után, erre meg olvasom, hogy a kedvenc együttesen Bécsbe jön. Mindenki örül, én meg itt bőgök már vagy egy negyed órája. Egy köpésnyire lesznek, de nem tudok elmenni már megint, mert anya még Budapestig sem engedne el. No, várjuk ki a holnapot.. Ráveszem a barátnőmet, hátha. Nem sok jóra számíthatok.

Az összes barátom (mind a kettő) összeveszett, és nem hajlandók kibékülni, de még beszélni se a hülye büszkeségük miatt. Nekem meg kb. választani kéne köztük, de nem akarok, így most megint olyan egyedül vagyok... ennek az évnek az első három - négy hónapjában tök egyedül voltam, nem volt egy barátom se, minden nap sírva mentem haza a suliból, és nem volt senki, akire számíthattam. Aztán valahogy megtaláltuk egymást így hárman, és minden tök jó volt kb. fél évig, és most vége, talán örökre. És megint nincs senkim, és ez olyan rossz, mert azt hittem, hogy ezen már túl vagyok, de úgy néz ki mégse. Úgy néz ki ez a dolgok természetes állapota, és az utóbbi vidám fél évem teljesen természetellenes volt.

Anno, kb két évvel ezelőtt éreztem utoljára ilyennek magamat, azt hittem végre elmúlt de most visszatért ez a mi értelme az életnek érzés.
Kezdjük az egész iskolával meg a tanulással... A tanárok közül az idei évben úgy tűnik már az sem normális, akiben eddig bízhattunk. Kezdjük ott hogy új az angol tanár, aki eleinte egész kedvesnek látszott, de hamar kimutatta a foga fehérjét. Értem én hogy fontos az angol, de akkor sem kellene minden órán röpdolgozatot íratni vagy szóban feleltetni meg persze a hétvégékre iszonyú hosszú szövegeket feladni hogy aztán rögtön hétfőn kívülről felmondhassuk. Teljesen megértem azt hogy megkell védeni az olyan embereket, akik kicsit gyengébbek mint a többiek, hisz' a legtöbb iskolában pont az ilyeneket közösítik ki, de sajnos nálunk már lassan megfordul a kocka. Egyes kiváltságos emberektől - akik mellesleg az ujjaik segítsége nélkül talán tízig sem tudnának elszámolni - fele annyit várnak el, mint tőlünk, de kérdem én: mire való a kisegítő iskola? Az hogy valakinek még az olvasás is nehézséget okoz, pedig lassan gondolkodnia kell a felvételin szerintem nem egy normális dolog. Nekik sosem kell tanulni semmilyen órára, mivel úgysem feleltetik, ha esetleg mégis dolgozatra kerülne sor lazán beültetik egy jobb mellé, akiről gond nélkül kimásolhatja a megoldásokat vagy éppen odamennek segíteni nekik. Az persze senkit nem érdekel hogy a többiek meg még éjjel is tanulnak mégsem lesznek kitűnőek. Nem tudom hogy ez más iskolákban hogy van, de akárhol rákérdezek és elmesélem ezt csupán csak néznek hitetlenül.
Lassan már semminek sem tudok örülni, csak annak ha végre net / tvközelbe érek és megtudok nézni egy epizódot valamelyik kedvenc sorozatomból. Amúgy legszívesebben csak itthon ülnék kissé idegesítő osztályomtól és iskolámtól elszigetelve.
Mellesleg képtelen vagyok figyelni bármire is, egy bizonyos ember miatt... Lassan 3 éve hogy próbálkozom legyőzni ezt az érzést, hiszen úgysem szeretne úgy ahogy én, de képtelenség... Legalább eddig még csak úgy megvoltam az eddigi problémáimmal, de most hogy ez is becsatlakozott azt hiszem nem élem túl az évet, ami miatt már egyszer-kétszer el is bőgtem magam.
Olyan sok „piócaember” lett hirtelen... Az idegeimre mennek azok az emberek, akik folyamatosan hallgatóznak és beleszólnak a dolgaidba. Mikor éppen kellemesen beszélgetnél valakivel odajön az az adott leányzó és - mintha neki bármi köze lenne az egészhez - belepofázik valami oda nem illőt. Az egekig magasztalnak és dicsérgetik a cuccaidat, rendszeresen megkérdezik hogy hol vásároltad az adott dolgot, ha pedig megmondod neki garantálhatod hogy pár napon belül ugyanolyanba fog érkezni normális dolog ez? Mert szerintem nem, mindenkinek van saját egyénisége! Mellesleg még csak nem is vagyok egy úgymond menő-emberke de máris kipécézett engem két ilyen csajszi.

A barátaim (három) kiakadt rám mert segíteni akartam nekik.Ez olyan kikasztó,mert csak segíteni akartam nekik,de ők nem úgy vették.