Ma éppen minek örülsz?
2014. augusztus 20. 15:02
#5124
Végre debütál az a banda, amit már vagy egy éve várok. Csakis jó lehet, amit össze fognak hozni. Főleg, hogy a U-KISS "húgbandája" lesznek.
Másik dolog: jól haladok a kötelező olvasmányokkal. Bár hányingerem van a szeptember 1-je gondolatától is, majd csak túlélem valahogy. Visszatérve: 12-ből már négyet elolvastam, ami esetemben nagy szó, mert tavaly tízből egyet sikerült. Még ráhúzok vagy kettőt, és máris itt a sulikezdés. De nem baj, vigasztal a tudat, hogy közeleg a SISTAR új dala, a UKISS 6. születésnapja, a LABOUM debütje és a Budokan koncert.
NA MEG: itt lesz a VIXX, emberek! Igaz, hogy nem tudok menni Pestre miattuk, de irtó módon örülök neki.

2014. augusztus 20. 16:13
#5125
Végre végeztem a bőröndbe bepaoklássa. Szép kis egésznapos elfoglaltság volt,de örülk,hogy nagy nehezen még becsukni is siekrült a bőröndöm
2014. augusztus 20. 17:54
#5126
Az első (és nagyon remélem hogy nem az utolsó) Virágkarneváli szereplésemnek. Hihetetlen élmény volt, mind a vonulás, mind a tánc, borzasztóan élveztem az egészet. Volt persze pár idegesítő tényező, de az első tánc után minden helyre zökkent. Felejthetetlen élmény volt.
2014. augusztus 20. 20:04
#5127
29-én Kárpátia koncertre megyek legjobb barátnőmmel, valamint egy itteni lánnyal (taylex) is találkozom megint, és remélhetőleg egy másikkal is sikerül találkoznom koncert előtt (Lucille).
Na és ki megy szeptemberben a kedvenc bandájának a koncertjére? Hát én.
Készülj Rácalmás, tombolni fogunk Ossian-on (ha minden igaz, ide is taylex kíséretében megyek)!
Lehet ez még jobb?
Na és ki megy szeptemberben a kedvenc bandájának a koncertjére? Hát én.
Lehet ez még jobb?
2014. augusztus 21. 00:09
#5128
Találtam egy gyönyörű western csizmát *-* Oké, igazából angol stílusban lovagolok, de a westernes dolgok mindig vonzottak, az egész lovaglási stílus, öltözködés, a csodaszép conchókkal díszített nyergek és kantárok, és régóta vágyom egy csizmára.
A bökkenő csak ott kezdődik, hogy egy ilyen csizma újonnan 10.000 ft fölött van, ami igencsak meghaladja a kapacitásom. Ma elég unalmas napom volt, így felnéztem a gyakorikérdésekre, ahol bár sok baromság van, adnak hasznos tippeket is, úgyhogy "próba, cseresznye" - alapon írtam egy kérdést, nem-e tudnak 15.000 Ft alatt westerncsizmát. Igazából eszembe se jutott apróhirdetéses oldalakon körülnézni, de linkeltek egyet, aztán eszembe jutott a jófogás.hu az idegesítő reklámjával, úgyhogy arra is felnéztem, és találtam egy viszonylag jó állapotú, szolid kinézetű (azért túl színeset nem szeretnék, bár azok is tetszenek, de városba utcára elég érdekesen néznék ki) csizmát hihetetlenül jó áron. Írtam is az eladónak, remélem, válaszol. Igazából baromira megéri, mert ha még nem is lesz jó, akkor sem veszítettem vele semmit.
Amúgy igaz, hogy holnap nyolckor kelek, és még mindig itt kockulok, de csizma-lázban égek, iszonyatosan izgatott vagyok, mit válaszol a hirdető. Remélem, anya is belemegy, de 3500 Ft egy olyan csizmáért, amit tízezrekért kapsz meg újonnan, nem rossz üzlet.

2014. augusztus 21. 10:57
#5129
|
|
Cute girl 998suicide blonde |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.19. Hozzászólás: 11981 Csatolások: 4586 Azonosító: 158722 offline
|
Az új Lana Del Rey-s avataraimnak. Ezer hála, Rékakroki72!
2014. augusztus 21. 13:59
#5130
|
Beylacarter |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 12.09.22. Hozzászólás: 8612 Csatolások: 2491 Azonosító: 186418 offline
|
Annak, hogy a konyha ép és minden rendben van. Gyorsan odadobtam egy kis húst főni a kutyának, ugyanis már második napja hány szegénykém. Így úgy döntöttem, hogy megfőzöm neki az egyik ezer éves csirkemellet a fagyasztóból - így eszik valami könnyű, de mégis tápláló kaját, hogy le ne gyengüljön. Feljöttem a szobámba, mondván, hogy negyed óra múlva ránézek, hát olyan szinten elfeledkeztem róla, hogy a sercegésre lettem figyelmes. Csak kifutott, hála a jó Istennek. Az kell b*szd ki, hogy felgyújtsam a konyhát! Örülne a família, ha sz*rrá égett konyhára jönnének haza!XD
2014. augusztus 21. 16:04
#5132
Annak,hogy ma tudtam egy kicsit edzseni itthon meg pihenhetek,videókat nézhetek stb
1 felhasználónak tetszik:
ApusztákBoszorkánya
2014. augusztus 22. 12:11
#5135
|
|
Cute girl 998suicide blonde |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.19. Hozzászólás: 11981 Csatolások: 4586 Azonosító: 158722 offline
|
Annak, hogy ez az 1900. hozzászólásom.
1 felhasználónak tetszik:
ApusztákBoszorkánya
2014. augusztus 22. 15:01
#5139
Képes volt Saint Lazslo-nak elnevezni azt a szegény gyereket. Erre is csak Pete Wentz képes.
2014. augusztus 22. 15:26
#5140
Mivel a nagymamám abba a suliba, dolgozik ahova én s járok, megtudtam hogy pénteken lesz valami suliváró csak a mi évfolyamunknak. Jó lesz látni az osztálytáraimat.
Azt még nem tudom mit jelent ez a suliváró...
Meggyilkolták a Top Gun: Maverick színészét
Meggyilkolták a Top Gun: Maverick színészét
Brutális gyilkosság történt.
Kikerült az első kép Scoobyról a Scooby-Doo-ból
Kikerült az első kép Scoobyról a Scooby-Doo-ból
Nem teljesen erre számítottunk.
Megvan, Nina Dobrev után kivel vigasztalódhat Shaun White
Megvan, Nina Dobrev után kivel vigasztalódhat Shaun White
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Előkerült egy régebbi videó az Off Campus sztárjáról - a rajongók totálisan felháborodtak
Előkerült egy régebbi videó az Off Campus sztárjáról - a rajongók totálisan felháborodtak
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
"Undi volt!" - mondta Kit Harington arról, hogy együtt kellett lennie a Trónok harca-beli kolléganőjével
"Undi volt!" - mondta Kit Harington arról, hogy együtt kellett lennie a Trónok harca-beli kolléganőjével
Nem kendőzte el a véleményét.
Kéz a kézben videózták le Jacob Elordit és Kendall Jennert
Kéz a kézben videózták le Jacob Elordit és Kendall Jennert
Tokióban jártak együtt.
Az Off Campus sztárja elárulta, hogy valódi volt-e az öltözős jelenet
Az Off Campus sztárja elárulta, hogy valódi volt-e az öltözős jelenet
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Botrányt kavart a Heated Rivalry sztárjának egy régi fotója
Botrányt kavart a Heated Rivalry sztárjának egy régi fotója
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.

offline