A Horrorra akadva legújabb részében játszik Ashley Tisdale
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egykori Disney-sztár is szerepet kapott a most készülő Horrorra akadva ötödik részében.


A Maddie Fitzpatrick, valamint Sharpay Evansként ismertté vált Ashley Tisdale-nek igencsak kemény volt a 2011-es év, mivel szerepelt a Hellcats nevű sorozatban, újra a szőke gonosz lány szerepét öltötte magára a Sharpay's Fabulous Adventure-ben, Candace-nek kölcsönözte a hangját a Phineas és Ferbben, és a Holly, Jingles and Clyde című karácsonyi film egyik karakterét is megkapta.
A barna után újra szőkére váltó lány azonban továbbra sem pihen, ugyanis szerepet kapott a Scary Movie azaz a Horrorra akadva című nagy sikerű horrorparódia ötödik részében.
Az első részt még 2000-ben mutatták be, és a sikeren felbuzdulva már négy részt készítettek belőle, és a tervek szerint már idén nyáron elkezdik az ötödik munkálatait, melynek, az információk szerint, Malcom Lee lesz a rendezője, a producere pedig ugyanaz a David Zucker, aki a harmadik és a negyedik résznek volt az írója és szintén a producere.
Azt még nem lehet tudni, hogy a készítők milyen szerepet szánnak Ashley-nek, valamint az sem tisztázott, hogy az eddigi filmek sztárja, Anna Faris terhessége miatt vállalja-e a filmet, mely 2013. január 11-én kerül a mozikba.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Kim Sae-ron elhunyt.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Az első nyilvános szereplése.
Az SNL műsorában jelent meg.
Nagyon hamar szerelmes lett.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Együtt érkeztek egy eseményre.
Visszatért a Velünk véget írónője.