Február 11-én jön a Paramore új klipje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Now című dal január 22-én került bemutatásra, mely a napokban érte el az egymilliós hallgatottságot a legismertebb videómegosztón. A dalhoz forgatott videoklip február 11-én jelenik meg a FueledByRamen csatornáján.


Szinte naponta jelennek meg új hírek a Paramore-ral kapcsolatban. Az album, mely már 2012 tavasza óta készül, csak április 9-én fog megjelenni Amerikában. Az együttes nem tétlenkedik addig; bejelentették, hogy klipet forgatnak, majd megjelent a Now című szám, de még annyi szabadidejük van, hogy egy ötödik album gondolatát is felvetették. Négy év pihenő után úgy látszik, nagy erővel tér vissza a banda, melyet az is bizonyít, hogy a legnagyobb visszatérők között tartják őket számon.
A Now című dalhoz forgatott videoklipet Daniel Cloud Campos, a Step Up moziból ismert táncos rendezte. Dan többek között olyan sztárokkal forgatott már, mint Britney Spears és Madonna.
A klipről, mely február 11-én jelenik meg, annyit érdemes tudni, hogy ez is teljesen más stílusvilág lesz, akárcsak a Now. A video sci-fi jellegű lesz, mely kicsit meglepte a rajongókat. A klipből láthattunk már pár képkockát, mely érdekes képi világot nyújt számunkra, hiszen Hayleyből, Jeremyből és Taylorból is kettő van.
A klip egy nappal a február 12-én induló ázsiai turné előtt debütál a FueledByRamen csatornáján. Az együttes nemcsak Thaiföldön. de Ausztriában is megfordul majd. A forgatásról még több képet Facebookon találnak a rajongók.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Összehozta a családot a diagnózis.
Megtörte a csendet a színésznő.
Kiderült, kivel randizik a színésznő.
Új szerelemre talált.
Elmondta a véleményét a sztár.
Segített az énekesnőnek a híresség.
Vicces képet posztolt.
Hamar egy pár lettek.
Elárulta az edzésrutinját.
Hamarosan jön a sorozat.