Halottgyalázás lenne az új Jacko-album?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Will.I.Am, a Black Eyed Peas tagja úgy gondolja, meggyaláznák Michael Jacksont, ha kiadnák a pop királyának eddig meg nem jelent dalait.


Will, aki személyesen is ismerte Michaelt, felháborítónak tartja, hogy kiadják az elhunyt sztár meg nem jelent dalait, sőt, szerinte ennek csupán haszonszerzés a célja, és egyáltalán nem szabadna nyilvánosságra hozni a számokat. Márpedig a dalok még idén korongra kerülnek.
„Akik ismerték őt, tudják, hogy maximalista volt, sosem adott ki a kezéből félig kész művet. Márpedig ezek a dalok csak ötletek, vagy legfeljebb demók, melyeket később talán elővett volna, hogy kidolgozza őket, de meglehet, hogy a többségüket sosem hozta volna nyilvánosságra. Ezzel a lemezzel az ő emlékét gyalázzák meg, és pusztán anyagi haszonszerzés a célja. Ez a legnagyobb jóindulattal sem egyeztethető össze Michael Jackson szellemiségével!” — mondta Will.I.Am, aki egyébként személyes jó barátja volt az elhunyt sztárnak.
Emelett 2008-ban együtt is dolgoztak a Thriller című sláger egyik verzióján.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Interjút adott a színész.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!