Starity

Tom Gossin feleségül vette kedvesét

2013. október 22. 15:03   |   Szerző: vikimumus

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szombaton a Gloriana énekese, Tom Gossin feleségül vette szerelmét Jamie Moffett-tet. Az esküvőn természetesen jelen volt az együttes másik két tagja is.

hirdetés
Tom Gossin feleségül vette kedvesét

A Gloriana zenekarból ismert Tom Gossin szombaton kimondta a boldogító igent. Az énekes és kedvese, Jamie Moffett 10 év együtt járás és másfél éve tartó jegyesség után döntöttek a házasság mellett.

Tom egyik esküvői tanúja öccse és zenésztársa, Mike Gossin volt, a másik pedig testvérük, Steve Gossin, míg a menyasszonyt kísérő koszorúslányok egyike a szintén az együttesben éneklő Rachel Reinert volt.

A Nashville-ben tartott nászon a boldog férj fekete zakóban és mellényben lépett az oltár elé, valamint csokornyakkendőt is viselt, az újdonsült feleség pedig egy csipkés testhezálló fehér ruhában jelent meg az eseményen.

Az esküvőről egyébként az énekes is beszámolt a csapat hivatalos Facebook-oldalán, illetve a hírt a People.com is megírta és képet is közöltek le cikkükhöz az ifjú házaspárról.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek