Starity

Oscar-előrejelzés: a jövő év legnagyobb esélyesei

2013. október 29. 20:08   |   Szerző: Cannibal3

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lezajlottak a legnagyobb és legrangosabb filmfesztiválok, túl vagyunk már jó pár mozipremieren is, a 2014-es Oscar-díj-átadó mezőnye pedig végleg körvonalazódni látszik. Nézzük, mely filmek és színészek lehetnek a legesélyesebbek jövőre a trófeákért.

hirdetés
Oscar-előrejelzés: a jövő év legnagyobb esélyesei

Talán kicsit korainak tűnhet még a latolgatás, de legrangosabb filmfesztiválokon (Cannes-i Filmfesztivál, Velencei Filmfesztivál, Torontói Filmfesztivál, Telluride Filmfesztivál) már bemutatták az év legjobban várt filmjeinek legjavát, több már moziforgalmazásba is került, így ideje hát megnéznünk, kik és mely filmekért lehetnek a legesélyesebbek a 2014-es Oscar-gálán az aranyszobrocskákért. A szokásos életrajzi drámák és nagyszabású irodalmi feldolgozások mellett úgy néz ki, a bejáratott rendezők és színészek neveinek is hely szorul majd a jelöltek listáján.

Lássuk akkor a jelenleg legesélyesebbnek tűnő filmeket és alakításokat, a Gold Derby szakértők által összeállított tízes tipplistáival kiegészítve.

Legjobb film

A kategória egyértelmű éllovasa Steve McQueen (Éhség, A szégyentelen) filmje, a 12 év rabszolgaság, hisz mióta a Torontói Filmfesztiválon álló ovációval fogadták, és a közönség a fődíjat is megszavazta neki, általános kritikai elismerésben részesül, kiemelve a rendező, a forgatókönyvíró és a színészek munkáját. Nem szabad elfelejteni, hogy a rabszolgaság az Akadémia nagyon kedvelt témája, elég csak a tavalyi Django elszabadulra gondolni.

A brit rendező filmjének előnye a drámaibb, komolyabb hangvétel, az első vetítése után pedig csak úgy röpködtek a „szívszaggató” és „lélekemelő” jelzők. McQueen mozijának igazán jelentős vetélytársa lehet Alfonso Cuarón elképesztően sikeres, látványos űrdrámája, a Rotten Tomatoeson 97%-on álló Gravitáció, és David O. Russell sztárparádéja, a még be nem mutatott Amerikai botrány is. A jelöltek közé kerülésre nagy eséllyel pályázhat még az idei két Tom Hanks-film (Saving Mr. Banks, Phillips kapitány), a Cannes-ban bemutatott Inside Llewyn Davis, és akár Martin Scorsese mozija, A Wall Street farkasa is.

  1. 12 év rabszolgaság
  2. Gravitáció
  3. Amerikai botrány
  4. Phillips kapitány
  5. Saving Mr. Banks
  6. A Wall Street farkasa
  7. A komornyik
  8. Inside Llewyn Davis
  9. Nebraska
  10. Augusztus Oklahomában

Legjobb rendező

Steve McQueen könnyedén elvihetné a díjat, hiszen a 12 év rabszolgaság a legjobb filmért járó Oscar fő várományosa. Bár eddig csupán két nagyjátékfilm kapcsán ismerheti őt a nagyközönség, előző – jelölés nélkül maradt – munkái hasonló kritikai felmagasztalásban részesültek, mint idei filmje. Ang Lee tavalyi epikus 3D-s csodájához hasonlóan akár Alfonso Cuarón kezében is kiköthet végül a rendezői díj, bár meg kell említeni, az Akadémia nem gyakran ismer el sci-fiket, különösen nem ebben a kategóriában. A jelöltek listáján évről évre feltűnő Coen fivérek mellett sanszos, hogy helyet kap majd a végső ötösben a korábban már szitén jelölt Paul Greengrass és David O. Russell is.

  1. Steve McQueen (12 év rabszolgaság)
  2. Alfonso Cuarón (Gravitáció)
  3. David O. Russell (Amerikai botrány)
  4. Paul Greengrass (Phillips kapitány)
  5. Martin Scorsese (A Wall Street farkasa)
  6. Alexander Payne (Nebraska)
  7. Joel és Ethan Coen (Inside Llewyn Davis)
  8. Spike Jonze (Her)
  9. Woody Allen (Blue Jasmine)
  10. Ryan Coogler (Fruitvale Station)

Legjobb férfi főszereplő

Olyan veterán színészek uralhatják majd a kategóriát, mint az egyszereplős dráma, az All Is Lost hőse, Robert Redford, vagy a Cannes-ban kitüntetett Bruce Dern. Míg az előbbi színészek első Oscarjukat szerezhetnék meg, Matthew McConaughey csupán első jelölését. McConaughey az utóbbi időben merész és izgalmas választásairól volt ismert, a Mielőtt meghaltam HIV-fertőzött karakterének kemény szerepe egyértelműen illeszkedik ezek sorába. Meglepő lenne, ha a 12 év rabszolgaság ebben a kategóriában nem képviselné magát, így természetesen Chiwetel Ejiofor jelölésére is számíthatunk. Hugh Jackman első, Christian Bale második, Tom Hanks pedig harmadik Oscar-díját szerezhetné meg jövőre. Joaquin Phoenix nem arról híres, hogy különösebben érdekelné őt az Amerikai Filmakadémia, ezt többször is hangoztatta, és idén el is esett a The Master-béli döbbenetes alakításáért a díjtól, jövőre viszont könnyen újra versenyben lehet a Her magányos írójának szerepéért.

  1. Chiwetel Ejiofor (12 év rabszolgaság)
  2. Robert Redford (All Is Lost)
  3. Matthew McConaughey (Mielőtt meghaltam)
  4. Tom Hanks (Phillips kapitány)
  5. Bruce Dern (Nebraska)
  6. Forest Whitaker (A komornyik)
  7. Michael B. Jordan (Fruitvale Station)
  8. Joaquin Phoenix (Her)
  9. Leonardo DiCaprio (A Wall Street farkasa)
  10. Hugh Jackman (Fogságban)

Legjobb női főszereplő

Az új Woody Allen-film, a Blue Jasmine címszerepében az ausztrál Cate Blanchett mindenkit levett a lábáról, a bemutató után a kritikusok és a közönség egy emberként magasztalták a színésznő alakítását a gyógyszerfüggő, teljesen szétcsúszott, boldogulni képtelen Jasmine szerepében, és szinte azonnal kikiáltották neki a főszereplői Oscart, amit harminchat év után először nyerne Allen-hősnő. Őt szorongathatja meg igen komolyan Sandra Bullock, aki kritikusok egybehangzó véleménye szerint életében még egyszer sem játszott ennyire jól.

A bejáratott nevek közül gond nélkül jelöléshez juthat Meryl Streep, Kate Winslet és Judi Dench is, az idei Arany Pálma-díjas alkotás főszereplőnője pedig újoncként kaphat helyet a versenyben. Bár filmje még nem került bemutatásra, a négyszeresen jelölt Amy Adams első főszereplői nominációját gyűjtheti be az Amerikai botrányért. A forgatókönyvet már olvasók elmondása alapján a legparádésabb szerep az övé.

  1. Cate Blanchett (Blue Jasmine)
  2. Sandra Bullock (Gravitáció)
  3. Judi Dench (Philomena)
  4. Meryl Streep (Augusztus Oklahomában)
  5. Emma Thompson (Saving Mr. Banks)
  6. Amy Adams (Amerikai botrány)
  7. Brie Larson (Short Term 12)
  8. Adele Exarchopoulos (Adéle élete)
  9. Berenice Bejo (A múlt)
  10. Julia Louis-Dreyfus (Enough Said)

Legjobb férfi mellékszereplő

Michael Fassbender könnyűszerrel megkaphatja A szégyentelenért elmaradt jelölését jövőre, a 12 év rabszolgaság kegyetlen ültetvényesének karakteréért. Hátrányára szól, hogy bár egy ilyen témájú film kemény figurát követel meg, az övé talán már túlságosan is gonosz lesz az Akadémia szavazóinak. Tom Hanks Walt Disney-ként viszont nagyon is egyértelmű választás lenne a részükről, az 57 éves színészt segítheti az is, hogy visszatérése nagy valószínűséggel a főszereplői kategóriáig (Phillips kapitány) is elér.

A 30 Seconds to Mars frontembere, Jared Leto is begyűjtheti olyan filmek, mint a Harcosok klubja és a Rekviem egy álomért után első jelölését. A Mielőtt meghaltamban talán minden eddiginél bátrabb szerepet vállalt be, ám a transzvesztita-karakter rengeteg áldozattal járó megformálása úgy tűnik, meghozza majd gyümölcsét. Matthew McConaughey jövőre Hanks mellett az egyik potenciális esélyes a dupla jelölésre, hiszen Mud című filmjéért a mellékszereplői kategória ötösébe is bejuthat akár.

  1. Michael Fassbender (12 év rabszolgaság)
  2. Jared Leto (Mielőtt meghaltam)
  3. Tom Hanks (Saving Mr. Banks)
  4. Barkhad Abdi (Phillips kapitány)
  5. Daniel Bruhl (Hajsza a győzelemért)
  6. James Gandolfini (Enough Said)
  7. John Goodman (Inside Llewyn Davis)
  8. Bradley Cooper (Amerikai botrány)
  9. David Oyelowo (A komornyik)
  10. Matthew McConaughey (Mud)

Legjobb női mellékszereplő

Ahogy a legtöbb kategóriában, itt is a 12 év rabszolgaság tűnik a biztos befutónak. Az újoncként induló Lupita Nyong'o alakítását a legtöbb eddigi kritika erőteljesnek, maradandónak és nehezen emészthetőnek találta. Mellette Oprah Winfrey, Amerika egyik legbefolyásosabb, leggazdagabb nője is jelöléshez juthat A komornyik mellékszerepéért, ahogyan a 2012-ben ugyanitt díjjal jutalmazott Octavia Spencer is a Fruitvale Stationért. Az adaptált színpadi mű, az Augusztus Oklahomában szereplőgárdájának női részéből szinte mindenki esélyesnek számít itt, élükön Julia Robertsszel. Szerencsére úgy néz ki, jövőre sem kell majd hiányolnunk a női főszereplői kategória idei, még most is csak 23 éves nyertesét, Jennifer Lawrence-t, hiszen az Amerikai botrány kapcsán ő is könnyedén képbe kerülhet. Ahogy győztes szerepében, most is David O. Russell rendezte őt, aki a figuráját is direkt számára írta.

Bár jelölése valószínűtlennek tűnik, a legérdekesebb résztvevője Scarlett Johansson lehetne a kategóriának a Her című filmért, hiszen ő mindössze hangját adta az alkotáshoz. Ugyanezért a moziért akár még Amy Adams neve is felmerülhet egyébként, mert akik már látták a mozit, teljesítményét kiemelkedőnek találták.

  1. Lupita Nyongo (12 év rabszolgaság)
  2. Oprah Winfrey (A komornyik)
  3. Octavia Spencer (Fruitvale Station)
  4. June Squibb (Nebraska)
  5. Julia Roberts (Augusztus Oklahomában)
  6. Margo Martindale (Augusztus Oklahomában)
  7. Jennifer Lawrence (Amerikai botrány)
  8. Sally Hawkins (Blue Jasmine)
  9. Lea Seydoux (Adéle élete)
  10. Scarlett Johansson (Her)

A jövő évi, szám szerint 86. ceremónia Los Angelesben lesz majd megtartva, március 2-án, a Dolby Theatre-ben. Annyit már tudunk, hogy a műsorvezető a tavalyi Seth MacFarlane-nél visszafogottabb Ellen DeGeneres, a The Ellen DeGeneres Show házigazdája lesz, aki egyébként korábban már vezette egyszer a gálát.

Bár a filmek egy részét már bemutatták idén, vagy még januárig moziba kerülnek, többségük valószínűleg csak jövőre érkezik majd meg hazánkba.

A jelölteket összeállító szavazás december 27-én kezdődik meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek