David Suchet: „Poirot volt a legjobb barátom”

Az ismert színész az utolsó epizód forgatásakor beszélt életének meghatározó szerepéről.

hirdetés

Az ITV november 13-án tűzi műsorára a 13. évad befejező, s a sorozatot egyben le is záró Poirot epizódot, a Függönyt. Ennek kapcsán keresték meg a címszerepet alakító David Suchet-et, hogy ebben a meghatározó pillanatban beszéljen érzéseiről a sorozattal és a karakterrel kapcsolatban.

Ügyetlenkedik, ujjaival alig érez, bizonytalanul fog, képtelen arra, hogy enyhítse szívfájdalmait. A mesterdetekítv soha nem tűnt sebezhetőnek, most viszont elesettnek hat, tolókocsiban ül és egy rózsafüzért szorongat a kezében. Elérkezett a befejező, mindent lezáró felvonás. Agatha Christie híres belga detektívjét kiválóan ragadja meg Suchet az utolsó pillanatokban is, 25 év után. Az a 70 epizód, amit ezidő alatt leforgatott, meghatározó része karrierjének. A Függöny után végleg megválik a kis bajusztól és jellegzetes aranyórájától.

A Függönyben a nyomozó egy tolókocsiban tűnik fel, gyengén, aki deréktól lefelé képtelen mozogni, ennek ellenére elméje most is ragyog, szándéka pedig változatlan: kézre keríteni a furfangos tetteseket. A nyomozást végző, fontoskodó, elegáns megjelenésű, korábban kacsázós mozgásáról híres Hercule ismét újabb kihívás elé állította megformálóját. Suchet félelmetesen sűríti össze színészi képességeit a szerep új elvárásaiért. Még alsó szemhéját is rángatózni láthatjuk a képernyőn.

„Ő mindig járatja az agysejtjeit, folyamatosan zúgnak odabenn a fogaskerekek. Még akkor is, amikor tolószékbe kényszerül, az összes energiáját a szürkeállományára összpontosítja.” – mondja David Suchet. Itt most végleg el kell búcsúznia tőle, ezek már az utolsó pillanatok együtt. „Nem tagadom, ez volt a legnehezebb napom az egész karrieremben. Poirot volt a legjobb barátom, része a családomnak, az életemnek. Együtt éltem, lélegeztem ezzel az emberrel. És most el kell őt engednem. Ő tette számomra lehetővé, hogy most ott tartok, ahol. Nem tartom valószínűnek, hogy most itt tartanék, ha ő nem lett volna. Ő adott nekem biztos talajt a lábam alá, stabilitást ebben a bizonytalan szakmában, amit hivatásomnak választottam.” – nyilatkozta elérzékenyülten.

A forgatás utolsó napján többen is feltették neki a kérdést: Szomorú? Mire a színész csak büszkén így felelt: „Nem hiszem, hogy szomorú az az ember, aki egyszer felért a Mount Everest csúcsára.”

David Suchet Poirotnak köszönheti, hogy nemzetközi híresség vált belőle. Ma már elég a neve ahhoz, hogy megtöltsenek vele egy egész színházat. Már új projektjei is vannak. Jövőre egy angol nyelvű dokumentumfilmet készít, ezúttal I. János Pál életéről. Tudja, hogy nem lesz annyira népszerű, mint Poirot, de szereti új dolgokban is kipróbálni magát.

„Az egész világról kapok leveleket a rajongóktól. Nagyon sokan azt írják, hogy Poirot tanúja volt az életükben gyászoknak és betegségeknek, de ő mindig megvigasztalta őket, biztonságban érezték magukat vele.” – mesélte a színész.

Suchet mindig örömmel, jóleső érzéssel fogadja a bókokat, amiket Hercule Poirot megformálása miatt kap. „Poirot egy tiszta, különc ember és a különc emberek soha nincsenek igazán tisztában a saját különcségükkel.” A szakmai udvariasság megtiltja számára, hogy a két másik emlékezetes Poirot-színészről (Peter Ustinov és Albert Finney) nyilatkozzon, de nem hagy kétséget afelől, hogy a saját értelmezését közelebb érzi a regényekhez. „Lehet vele mosolyogni” – mondta egyszer Agatha Christie unokája a színésznek egy ebéd alkalmával: „… de rajta soha nem nevetnek.”

Suchet nem titkoltan klasszikus színházi színész is, karrierje elején már komoly klasszikusokban vállalt szerepeket. Éppen ezért nem volt nyilvánvaló, hogy ő legyen a köpcös kis belga megformálója. Amikor felajánlották neki a szerepet, megkérdezte testvérétől, Johntól, hogy mit csináljon. „Te egy klasszikus színész lennél? Ne érints meg egy uszályt csak egyetlen pontról.” volt a válasz.

„Minden év végén tudatlan voltam a következő esztendőt illetően.” – mondta Suchet. „Meg kellett várni, hogy csörögjön a telefon, pontosan úgy, ahogy a többi színésznek. Ez arra késztetett, hogy többet csináljak. Aztán jött a felismerés, hogy én már 10 más dolgot is csinálok egyszerre…”

Körülbelül három perc alatt Suchet jól felismerhetően a detektívvé képes alakulni. Éles vonásai, a kis bajusz és zseniális jelenléte tévedhetetlenül életre kelti Hercule-t. Közben vad éberséggel tekint maga köré.

„Én kedvelem a rendet.” – vallja be. „Poirot egy vizuális ember. Ha úgy látszik, hogy káosz van az asztalán, akkor kaotikusnak fogja érezni magát tőle. Mielőtt elkezdem tanulmányozni a jellemvonásokat egy nagy játszma előtt, az kell, hogy teljesen egyértelmű legyen az asztal állapotából: az elmém tiszta. Aztán tedd le a játékot és kezdj el dolgozni. Szeretem a szimmetriát. Ha bemegyek egy szobába, akkor az görbe tükröt tart a gazdájáról. Ebben nagyon is hasonlítunk Poirot-val. Én is nagyon tradicionális vagyok, nem pedig modern. Soha nem is leszek az. Azt hiszem, hogy az 50-es években születtem meg, időtől függetlenül. Poirot viszont határozottan kívül esik ezen.„

Poirot után visszatér a West Endre is. Rengeteg nagy, jelentőségteljes és szép szerepet eljátszott már, kezdve Amadeus Salierijétől egészen Arthur Miller drámáiig. A detektív karakterét ajándéknak tekinti. Nem lehet elszakadni egy karaktertől egyik napról a másikra, ahogyan felépíteni is időbe telik. Egy érdekes akklimatizáló rituálén kell keresztül esni ennek érdekében.

Időbe telik, hogy kizökkenjen a szerepből. Amikor utcára lép, néha emiatt „furcsán” viselkedik. „Úgy nézek ki, mint ő, az ő szemén keresztül látom a világot, mindenben figyelembe veszem az ő véleményét is. Utazom a metróban a kalapomat a szemembe húzva és a körülöttem lévők cipőjét nézem. Ebből megpróbálom elemezni az illető személyiségét, mint a többi ember. Aztán sokszor rájövök, mekkorát tévedtem. De jó dolog megmozgatni az ember fantáziáját. Szívesen vagyok emberek között, felmérve őket és az adódó helyzeteket, kicsit úgy nézni a világot, ahogy Hercule Poirot szokta. Mindezt jelen időben mondom, és furcsa lesz távol lenni ettől a kis embertől… Ráadásul maximalista lennék, tehát én vagyok a legkeményebb ember is, akivel együtt kell élnem.”

A színész felesége, Sheila része volt az elmúlt 25 év szenvedéseinek. „Nem tudtam volna csinálni ezt a szerepet nélküle.” – mondta. „Otthon ő játszik el minden karaktert. Ő maga is színésznő, és pontosan érti ezt az egészet. Amikor a Gyilkosság az Orient Expresszen című részt forgattuk, akkor a feleségem órákon át ült velem a kocsiban és órákon át hallgatta a vonalak pokolian hosszú összegzését.”

Mielőtt Suchet Poirot lett, már kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Royal Shakespeare Companynál. Vannak utalások az RSC-ben a „csodálatos ikonikus szerepre”, de ennél többet nem tud mondani. „Van valami, ami visszahúz Stratfordba, a gyökerekhez, a színházhoz.”

A színész munkaétvágya őszintén szólva egyesek szerint nagyon aggasztó. Nemrég ugyanis kerek 200 órát töltött stúdióban egy felvétel kedvéért: Suchet felolvasta a teljes Bibliát, mely összesen 752.702 szót tesz ki. A készítők azonban nagyon szerették volna őt, hiszen zengzetes, antik hangja van, ami tökéletesen illik a feladathoz. A felvétel jövő húsvétkor kerül megjelenésre.

Ezt a munkát nagy szeretettel csinálta, hiszen közvetve kacsolódik saját nézetéhez, illetve az anglikán egyházhoz is. Ő hozta létre a nem-ortodox zsidó, de már részben újkori filozófiát. A nap végén, a forgatások befejeztével kézbe vette szállodai szobájában a Bibliát és olvasni kezdte Szent Pál levelét a rómaiakhoz. (azóta készült is általa egy televíziós dokumentumfilm Szent Pál életéről.) „Találtam egy világnézetet, amit egész életemben kerestem, amihez tudok ragaszkodni. Nincs vak hit. Ha én valaha is írni fogok egy könyvet az életemről, a hitemről, akkor annak a címe az lenne, hogy „Húzta, rugdossa és sikoltozik”."

Suchet gyakran mondta, hogy ami megakadályozza őt attól, hogy betűöntő legyen – vagyis könyvet írjon – az az, hogy népszerű, van iránta kereslet és az a tény, hogy ő egy karakterszínész, nem pedig sztárszínész. Már a testalkata sem kifejezetten sztáralkat: „Én nagyon-nagyon zömök vagyok. Jóképű sem vagyok. Nem belőlem lesz a következő Cary Grant és most, hogy utólag belegondolok és visszatekintek: hála Istennek.” És ebben Poirot-val is egyetértenek.

hirdetés