Starity

Rita Ora modellt állt Roberto Cavallinak

2014. július 12. 15:03   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Roberto Cavalli 2014-es őszi kollekcióját reklámozza az énekesnő, már az első fotók is megjelentek.

hirdetés
Rita Ora modellt állt Roberto Cavallinak
Fotó: Francesco Carrozzini

Úgy tűnik, Rita Ora gőzerővel ráállt a divatvilág meghódítására, ugyanis nem elég, hogy tavaly nyáron Madonna és lánya őt választotta a Material Girl arcává, még a 2014-es tavaszi kampányhoz készült fotókról is ő tekintett vissza ránk, nemrégiben pedig az is kiderült, hogy az Adidasszal dolgozik egy saját kollekció kapcsán.

Ha mindez nem lett volna még elég, most egy újabb neves márkát is kipipálhat magának, ugyanis a napokban látott napvilágot Roberto Cavalli 2014-es őszi kampányának reklámanyaga, melyen a szőke énekesnő szerepel.

Rita jó pár alkalommal engedett következtetni arra, hogy valami alakulóban van Cavallival, hiszen volt, hogy csak általa tervezett ruhákban mutatkozott és idén Cannes-ban is szinte az egész időt az ő hajóján töltötte.

A néhol Marilyn Monroe-ra emlékeztető fotósorozatot Francesco Carrozzini készítette, a 23 éves brit tehetség pedig néhány napja az első darabokat feltöltötte Instagram-profiljára is, ezzel lerántva a leplet a nagy hírről. „Végre megérkezett! Imádlak titeket, Roberto Cavalli és Eva Cavalli. Ez az együttműködés egy hatalmas megtiszteltetés” – fűzte hozzá a fotókhoz.

Fotók: Francesco Carrozzini

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek