Hivatalosan is vége Nikki Reed házasságának
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A múlt hét folyamán véglegesítették a színésznő és Paul McDonald válását.


Tavaly márciusban derült ki a People-nek köszönhetően, hogy háromévnyi együttlét és hosszas gondolkodás után búcsút intett egymásnak Nikki Reed és az American Idol felfedezettje, Paul McDonald. A páros 2011 márciusában kezdett randizgatni, majd még ez év júniusában el is jegyezték egymást, októberben pedig már oltár elé is álltak.
Házasságuk a múlt hét során vált végérvényessé, amikor is minden hivatalos papír elkészült, így immár hivatalosan is külön utakon folytathatják életüket. A TMZ információi szerint a 26 éves színésznőnek ítéltek közös otthonaik közül hármat, míg Nashville-ben található házuk Paulé maradt. Továbbá Nikki három autót is megkapott és közös kutyájuk, Enzo is az ő gondozásába került.
Az Alkonyat-filmek egykori sztárja így tehát már zavartalanul élvezheti életét új párja, Ian Somerhalder oldalán, akivel bár még csak alig fél éve vannak együtt, már most igen komolyra fordult kapcsolatuk, hiszen a hírek szerint már össze is költöztek és néhány forrás elmondása szerint már az esküvő is szóba került.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Mike Tyson elárulta, mi történhetett vele.
Állapotos a színésznő!
Nagyon jól nézett ki.
Julia Fox nem sokat hagyott a képzeletre.
Híres színésznőt akart szerződtetni.
Több mint 10 karátos gyémántgyűrűt húztak az ujjára.
Újra összejött a két híresség.
Nagyon egymásra találtak.
A támadások ellenére együtt vannak.
Kiakadt egy kommenten.