Starity

Svédország nyerte a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivált

2015. május 24. 02:02   |   Szerző: LoveNessa

Måns Zelmerlöw diadalmaskodott az idei megmérettetésen, míg a hazánkat képviselő Boggie 19 ponttal a 20. helyen végzett.

hirdetés
Svédország nyerte a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivált
Fotó: Elena Volotova, Andres Putting (EBU)

Sok meglepetést és izgalmat tartogatott az idei Eurovíziós Dalfesztivál döntője, ami a bécsi Wiener Stadthallében került megrendezésre szombat este. A verseny utolsó fordulójában 27 ország delegáltja lépett színpadra, ám közülük csak egy kerülhetett ki győztesen.

Miután lezajlottak a produkciók és lezárták a szavazást, kezdetét vehette a várva várt országonkénti pontosztás. Ez pedig nem éppen villámgyorsan és zökkenőmentesen zajlott le, hiszen 40-en vettek részt az idei dalfesztiválon, a modern technológiával pedig meggyűlt a bajuk a készítőknek és a műsorvezetőknek is.

Svédország és Oroszország végig fej-fej mellett haladt, szorosan a nyomukban pedig az olasz trió, az Il Volo loholt. Ám a svédeket képviselő 28 éves Måns Zelmerlöw gyorsan feltornázta magát az első helyre és tartotta is azt, így már borítékolható volt győzelme. Magyarország küldöttje, Boggie 19 pontot kapott, ezzel pedig a 20. helyet érte el, azonban a 2015-ös megmérettetésnek otthont adó Ausztriának egyetlen egy pontot sem sikerült összeszednie.

hirdetés

Íme a végeredmény:

  1. Svédország: 365 pont
  2. Oroszország: 303 pont
  3. Olaszország: 292 pont
  4. Belgium: 217 pont
  5. Ausztrália: 196 pont
  6. Lettország: 186 pont
  7. Észtország: 106 pont
  8. Norvégia: 102 pont
  9. Izrael: 97 pont
  10. Szerbia: 53 pont
  11. Grúzia: 51 pont
  12. Azerbajdzsán: 49 pont
  13. Montenegró: 44 pont
  14. Szlovénia: 39 pont
  15. Románia: 35 pont
  16. Örményország: 34 pont
  17. Albánia: 34 pont
  18. Litvánia: 30 pont
  19. Görögország: 23 pont
  20. Magyarország: 19 pont
  21. Spanyolország: 15 pont
  22. Ciprus: 11 pont
  23. Lengyelország: 10 pont
  24. Egyesült Királyság: 5 pont
  25. Franciaország: 4 pont
  26. Németország: 0 pont
  27. Ausztria: 0 pont

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek