Starity

Gregor Bernadett fia balesetet szenvedett

2016. január 27. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bernadett színházi próbái miatt volt távol, amikor fia balesetet szenvedett, ám sajnos munkája miatt nem tudott végig a fia mellett maradni a kórházban, ami miatt bűntudat gyötri.

hirdetés
Gregor Bernadett fia balesetet szenvedett
Fotó: MTVA

A színésznő kisfia, Álmos szánkózás közben sérült meg, sebét a kórházban kellett összevarrni. Berni amint értesült a balesetről, rögtön a kórházba sietett csemetéjéhez, aki szerencsére már jobban van, jelenleg a nagymamája vigyáz rá.

Nagyon megijedtünk, de szerencsére már jobban van Álmos. Sajnos nem tudtam egyfolytában vele lenni a balesete óta, mert rengeteget próbálok a színházban, akárcsak a férjem, Attila. Helyettünk a nagymamája vigyáz rá

– nyilatkozta a barna hajú szépség a Ripostnak, és azt is elárulta, hogy férjével igyekszenek a fiú kedvében járni, hogy kárpótolhassák, amiért nem lehetnek mellette.

Nagyon bánt, hogy nem ápolhatom őt minden percben a sok munka miatt. Meg is kérdeztem tőle, hogyan engesztelhetném ki. Azt kérte, menjünk el a kedvenc éttermébe. A kívánságát már teljesítettük is

– magyarázta Berni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek