Alexander Skarsgård páratlanul dögös a Tarzan legendája előzetesében
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész saját bevallása szerint még sosem készült egyetlen szerepére sem ilyen keményen.

Élete legjobb formájában van a svéd származású Alexander Skarsgård. A színész ugyanis a Tarzan legendája című élőszereplős filmadaptációban alakítja a főszereplőt, aki majmok között nőtt fel, majd élete váratlan fordulatot vett Jane-nel való találkozását követően.

Nyilvánvalóan nagyon-nagyon jó edzőm volt. Alapvetően ő és egy dietetikus segített nekem a felkészülésben. Korábban nem foglalkoztam a testépítéssel, így nagyon extrém volt. Ingerlékeny voltam. Nagy kihívás volt számomra a felkészülés, de arról fogalmam sem volt, hogy reagál majd a testem az edzésekre és a diétára
– magyarázta megváltozott testfelépítése és felkészülése kapcsán a színész.
A film maga július 1-jén kerül az amerikai mozikba, és Alexander mellett olyan sztárok tűnnek majd fel a képkockákon, mint Margot Robbie, Samuel L. Jackson, Christoph Waltz, Ella Purnell, John Hurt és Rory J. Saper – többek között. Arról egyelőre nincs információ, hogy Magyarországon mikor válthatunk jegyet az izgalmasnak ígérkező adaptációra.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Tovább zajlik a drámájuk.
Megint együtt a csajcsapat!
Botoxoltathatott a színésznő.
Anya Taylor-Joy és Malcolm McRae összeházasodtak!
A héten hunyt el a színész.
A fiúk nevét akarták megváltoztatni.
Ebben az Angliába költözésről áradozott.
A kivi héját is megeszi.
Nyugodjon békében a színész!
A hercegné még nem áll készen.