Februárban debütál A férjem védelmében spin-offja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A CBS csatorna előbbre hozta a még el nem nevezett műsor premierdátumát, így május helyett már februárban megérkezik a képernyőkre.
Januárban számoltunk be arról, hogy Robert & Michelle King rendezők távozása miatt veszélybe került A férjem védelmében folytatása, a helyzetet pedig csak tovább súlyosbította, amikor a főszereplőt alakító Julianna Margulies is beadta a felmondását.
A fentiek tekintetében a CBS úgy döntött, hogy a sorozat lezárását kéri, nem sokkal később pedig bejelentésre került, hogy testvérsorozatot kap a széria, melynek főbb szerepeiben Diane Lockhartot (Christine Baranski) és Lucca Quinnt (Cush Jumbo) láthatjuk majd.
Az eredeti tervek szerint a sorozat jövő tavasszal – várhatóan májusban – mutatkozott volna be, de a csatorna egy másik projekt miatt előbbre hozta a premiert februárra. Maga a történet egy évvel A férjem védelmében fináléja után veszi fel az események fonalát, de ennél többet egyelőre nem lehet tudni a sorozatról. A rendezői székben egyébként az anyasorozat írópárosa, a fent említett Robert & Michelle King ül, munkájukat pedig Phil Alden Robinson társalkotó segíti majd.
További érdekesség, hogy Jess Weixler és Carrie Preston is jelezte a készítőknél az új produkcióban való feltűnésére való szándékát, így várhatóan ők is szerepet kapnak majd a két főszereplő mellett.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szívesen vett részt a partikon.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ő Bill Kaulitz párja.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Elbúcsúzott egykori kollégájától.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.