Starity

Első helyen debütált az Egyesült Államokban Lady Gaga új albuma

2016. október 29. 11:11   |   Szerző: tiktak

A Mother Monster megszerezte karriere negyedik listavezető albumát a Billboard 200-as listáján, hiszen október 21-én megjelent Joanne című lemeze rögtön az első helyen nyitott az Egyesült Államokban.

hirdetés
Első helyen debütált az Egyesült Államokban Lady Gaga új albuma

Lady Gaga új albuma, a Joanne az első helyen nyitott az amerikai Billboard 200-as listán. Gaga ötödik nagylemeze a megjelenés hetében összesen 200 ezres eladással szerezte meg az előkelő pozíciót, ezzel 2016 második legmagasabban debütáló albumává vált Beyoncé Lemonade című lemeze után.

Gaga új albuma többnyire pozitív fogadtatásban részesült a zenei kritikusoktól, valamint a letöltési listákon is rendkívül jól teljesít: a Joanne több mint 60 országban vezette az első héten az iTunes-listákat, köztük az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Ausztráliában és Brazíliában is. Az iTunes összesített listáján több, mint egy hete szerepel listavezetőként.

Az album sikere mellett a kislemezek eladása is jelentős volt az elmúlt napokban köszönhetően az énekesnő megjelenésének James Corden Carpool Karaoke című műsorában. A lemez Million Reasons, A-Yo és Perfect Illusion dalai egyszerre szerepelnek több ország listájának top 20-as mezőnyében.

hirdetés

A Joanne debütálásával Lady Gaga pedig még egy rekordot is felállított: jelenleg ő az egyetlen előadó az évtizedben, akinek négy listavezető albuma van az Egyesült Államokban. (Born This Way 2011-ben, ARTPOP 2013-ban, Cheek to Cheek 2014-ben, Joanne 2016-ban).

Női előadók albumainak debütálása 2016-ban az Egyesült Államokban:​

  1. Beyoncé – Lemonade: 653,000
  2. Lady Gaga – Joanne: 200,000
  3. Barbra Streisand – Encore: Movie Partners Sing Broadway: 149,000
  4. Ariana Grande – Dangerous Woman: 175,000
  5. Rihanna – Anti: 166,000
  6. Britney Spears – Glory: 111,000
  7. Meghan Trainor  Thank You: 107,000
  8. Gwen Stefani – This Is What the Truth Feels Like: 84,000
  9. Sia – This Is Acting: 81,000
  10. Fifth Harmony – 7/27: 74,000
  twitter 
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek