Starity

James Marsdent összetévesztették Chris Pine-nal

2016. november 25. 15:03   |   Szerző: LexiCobain

A Szerelmünk lapjaiban, a Bűbájban és a 27 idegen igenben is feltűnt színészt rendszeresen összetévesztik kollégáival.

hirdetés

James Marsden nemrég Stephen Colbert késő esti műsorának volt a vendége, ahol bevallotta, hogy bár az emberek fel szokták ismerni, hogy híres, azt csak ritkán szokták eltalálni, hogy miről. Saját bevallása szerint ugyanis több kollégájával is összetévesztették már – legutóbb például épp Chris Pine-nal.

Tényleg ilyen nagy lenne a hasonlóság? (Balra James Marsden, jobbra Chris Pine látható)

Gyakran előfordul, hogy összetévesztenek másokkal. A Westworld forgatásán a stáb egyik tagja odajött hozzám, és megkérdezte, tudnék-e szánni rá pár percet. Természetesen igent mondtam, erre azt mondta: Csak azt szerettem volna mondani, hogy a filmjeidet együtt szoktam nézni a fiammal. Amikor kissrác voltam, képregényeket olvastam és tévésorozatokat néztem az apámmal, így ez családi hagyomány. Most nekem is van egy fiam, akivel ugyanezt csináljuk. A te filmjeidet nézzük. Köszönjük, hogy te is a részese vagy ennek, és Isten áldjon, Kirk kapitány. Nem volt szívem megmondani neki, hogy nem Chris Pine vagyok

– elevenítette fel nevetve a színész.

  twitter 
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek