Starity

Lamar Odom vissza akarja kapni Khloe Kardashiant

2017. január 18. 06:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nemrég hivatalosan is elváltak, de a volt kosárlabdázó még mindig bízik abban, hogy Khloe visszatér hozzá.

hirdetés

Lamar Odomot 2015 októberében, eszméletlen állípotban szállították kórházba egy átmulatott éjszaka után, ahol kiderült, hogy a sportoló kábítószer-túladagolást szenvedett. Állapota olyan súlyos volt, hogy kómába esett és rövid ideig gépek tartották életben, így csodaszámba ment, amikor napokkal az eset után felébredt. A gyógyulási folyamat azonban igen hosszúra nyúlt, hiszen az ex-kosárlabdázónak újra meg kellett tanulnia járni és beszélni, emellett pedig rá kellett szánnia magát egy elvonókúrára is.

Időközben felesége, Khloe Kardashian is visszatért hozzá, aki egyébként négy évvel házasságkötésük után, 2013-ban beadta a válókeresetet ellene. Amikor értesült arról, hogy mi történt a férjével, rögtön ott termett a kórházban és mindvégig Lamar mellett maradt, valamint a válási cécót is lemondta, mondván, hogy fontosabb dolga is van a pereskedésnél. Később, amikor Lamar már jobban volt, ismét előterjesztette a házassága felbontására vonatkozó kérelmet, a Los Angeles-i bíróság pedig 2016 decemberében hivatalosan is elválasztotta őket egymástól.

Khloe-ra azóta ismét rátalált a boldogság: jelenleg Tristan Thompsonnal alkot egy párt, akivel már a családalapítást tervezgeti, ám exe ezzel szemben még mindig bízik abban, hogy kettejük számára még van remény.

Őszinte leszek hozzád, vissza akarom kapni a feleségemet! Mindennél jobban vágyok egy boldog és egészséges életre. Amikor az ember drogozik, mindentől és mindenkitől, még a saját érzelmeitől is eltávolodik, bódult állapotba kerül. Jelenleg az a legfontosabb számomra, hogy visszakapjam a családomat. Khloe nagyon fontos nekem. Végigcsinálta velem ezt az egészet, mindig mellettem állt, én pedig törleszteni szeretnék neki

– nyilatkozta Lamar nemrég.

via ET

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek