Óriási csalódás vagy brilliáns megoldás? A rajongókat megosztotta a PLL fináléja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hét év után kedden véget ért a Pretty Little Liars című sorozat, melynek dupla részes fináléja számtalan megdöbbentő jelenetet tartalmazott. VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!

Nem panaszkodhatunk, hiszen a sorozat fináléja számtalan izgalmas jelenetben bővelkedett, mégsem teljes a kép. Megtudhattuk, hogyan alakult kedvenceink sorsa azután, hogy Mary Drake (Andrea Parker) magára vállalva Archer Dunhill / Elliott Rollins (Huw Collins) megölését börtönbe került és elvitte a balhét a lányok helyett; bepillantást kaptunk Aria (Lucy Hale) és Ezra (Ian Harding) esküvőjének előkészületeibe és magának a menyegzőnek is szemtanúi lehettünk; végre boldognak láthattuk Emilyt (Shay Mitchell) és Alisont (Sasha Pieterse) gyermekeik, Grace és Lily körében; belekukkanthattunk Hanna (Ashley Benson) és Caleb (Tyler Blackburn) házasságába; Spencerrel (Troian Bellisario) azonban láthatólag nem történt semmi az elmúlt egy évben.

A fenti izgalmakhoz hozzáadódott még a nyomasztó kérdés, hogy mégis ki A.D., ami már hosszú ideje nyomasztotta a rajongókat, és a sorozat szállóigéjével élve, „A ribanc visszatért” elvégre Rosewoodról van szó, nem lehet sokáig nyugta az embernek. A nagy leleplezés – miszerint Spencer gonosz ikertestvére, Alex Drake A.D. – legalább annyira megdöbbentette a rajongókat, mint amikor „A”, azaz Charles kilétére derült fény, ám CeCe-vel (Vanessa Ray) ellentétben Alexnek volt is oka kínozni a lányokat, hiszen abban a hiszemben tért vissza, hogy ők ölték meg a féltestvérét és annak szerelmét. Furfangos, mi?
A sorozat fináléja bár sok fennálló kérdést megválaszolt, egyúttal újabbakat is szült, melyekre talán sosem kapunk már választ, de ha valami, akkor az biztos, hogy a történet rajongók millióit mozgatta meg éveken át, és ez most, a végjáték esetén sem volt másképp. A Twitter vezetősége nyilatkozatot adott ki nemrég, miszerint a Pretty Little Liars utolsó része volt a legtöbbet tweetelt sorozatepizód 2017-ben – több, mint 1.7 millió felhasználó osztotta meg véleményét az eseményekkel kapcsolatban a mikroblogon. (Az már más lapra tartozik, hogy tudták belesűríteni érzelmeiket a tweetenként járó 140 karakterbe.)

Ami az utolsó részt illeti, nem volt könnyű dolga a készítőknek. I. Marlene King kreátor például bevallotta, hogy nagyon nehezére esett megírni az utolsó jeleneteket. Na, nem azért, mert nem lettek volna ötletei, hanem mert annyira meghatotta, hogy itt a vég, hogy alig volt képes a munkára összpontosítani. Végül mégis összehozta, ráadásul egy rövid cameo erejéig be is ugrott a sorozatba. (Ő alakította a késve érkező fotóst Aria és Ezra esküvőjén.)
Az első szavak lassan jöttek, de a kezdés amúgy is mindig nehéz. Ahogy minden más epizód esetében, a történet egyszer csak elkezdte írni önmagát. Mindent, egyetlen jelenetet kivéve. A búcsúét. Kicsit letettem a munkát, és addig halogattam a megírását, ameddig csak lehetett
– nyilatkozta Marlene a The Hollywood Reporternek adott interjújában.

A legnehezebb dolga azonban minden kétséget kizáróan a Spencert és Alexet alakító Troiannak volt, aki bevallása szerint már két évvel ezelőtt tudta, hogy ő lesz A.D., és ezt a csavart eltitkolni bizony komoly nehézséggel járt, de szerencsére jól kezelte a dolgot.
Nagyon kemény volt. Már jó ideje kérdezgettek az emberek arról, ki A.D., amikor rávágtam, hogy
Én vagyok!. Mindenki csak nevetett. Némiképp jó érzés, amikor van egy olyan titkod, amiről csak néhány ember tud. Így könnyű megőrizni azt
– magyarázta az ELLE-nek a színésznő, és egyúttal beismerte: rettegett attól, hogy a nézők mit fognak gondolni a fináléról, és arról, hogy kicsoda az új rosszfiú.
Nagyon ideges vagyok amiatt, hogyan vizsgázik a nézők előtt a karakter. Furfangos történet, de még ha ki is találod, hogy Spencernek van egy ikertestvére, a háttérsztorijára biztosan nem jössz rá, és arra az őrületre, ami Rosewoodba hozta őt. Azt hiszem, érnek még meglepetések így is.

A fentiekből adja magát a kérdés, hogyan reagáltak a rajongók a fináléra?!? Mint említettük, a nagy leleplezés két táborra osztotta őket: voltak, akiknek tetszett; mások ezzel szemben azt gondolták, jobb ötleteket találtak a teóriák között – egyvalami azonban biztos: mindenkit sokkolt a történet. Az alábbiakban összeszedtünk a legjobb Twitter-reakciókat. Íme!
Én, amikor rájövök, ki A.D.
Asszem elvesztettem a fonalat.
Me when I found out who A.D was #PLLEndGame #PLLGoodbye #PLLGameOver pic.twitter.com/mV4phVpalh
— catherine✨ (@catherinel2103) 2017. június 28.
Amikor rájössz, hogy a PLL-nek vége, de neked még mindig van vagy ezer kérdésed, melyeket SOHA nem fognak megválaszolni.
When u realize Pretty Little Liars is over and u STILL have thousands of questions that will NEVER be answered. #PLLEndGame #PLLFinale pic.twitter.com/W1H5vr4HM4
— Angelique Bailey (@AngelLeftEye) 2017. június 28.
A.D. miért egy teljesen új karakter?
Még csak nem is jár ebbe a suliba!
#PLLEndGame Why is A.D. a whole new character.. pic.twitter.com/GJZoKQxk3C
— Imhungry (@buttforwhy) 2017. június 28.
Visszaemlékezve arra, amikor Veronica Hastings alapvetően megoldotta a Ki A.D.? rejtélyet.
Olyan, mintha kettő élne belőled a házban. A Spencer, akit ismerünk és a gonosz ikertestvéred, mi pedig sosem tudhatjuk, melyikőtök jön le hozzánk reggelizni.
Throwing it back to when Veronica Hastings basically solved the "Who is A.D." mystery: #PLLGameOver #PLLGameOver #Twincer pic.twitter.com/epaC1Fhw1D
— Theodora (@TheodoraG13) 2017. június 27.
Mindenki könnyeket és szívfájdalmat ígért, és minden, amit kaptunk egy kétórás összezavarodott fej volt, amiről azt hittem, sosem múlik el.
EVERYONE PROMISED TEARS AND HEARTBREAK ALL I GOT WAS 2 HOURS OF MY CONFUSED FACE WHICH I THINK IS STUCK FOREVER #PLLEndGame pic.twitter.com/DhNBbxrrww
— Tømmeraas (@Oiioiitommo) 2017. június 28.
Értelmetlen az egész. Fejfájást kptam tőle, és csak még több kérdésem van, mint az epizód előtt volt.
None of this made sense. I have a headache and have more questions than I started with. #PLLEndGame pic.twitter.com/7tBHRDzLkd
— Morgana (@morgan_victoria) 2017. június 28.
Szóval hét éven át erre vártam.
So I waited 7 yrs of my life for this #PLLEndGame pic.twitter.com/2mvbHm7u2M
— piy (@Lifeofpiy) 2017. június 28.
Az egyetlen dolog, ami jobb egy Troian Bellisario-karakternél az, ha kettő van belőle.
The only thing better than one @SleepintheGardn character is two @SleepintheGardn characters. #PLLEndGame
— Becky Jones (@Beck_Jones14) 2017. június 28.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Új fotó a két hírességről!
Európában nyaral a két híresség.
Ismét elvitték a legédesebb pár címét.
Merész fotót posztolt a híresség.
Elárulta, mikor jött el ez a pillanat.
Nem mutatkoznak együtt sokat.
Meg tud neki bocsántani?
Egy biztonsági őrt kapott le Dániában.
Ryan Gosling is kapott Kent.
Kevin Federline és fiúk Hawaii-ra költöznek.