Starity

Elválnak a hollywoodi álompár útjai! Szakított egymással Chris Pratt és Anna Faris

2017. augusztus 07. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Tíz együtt töltött év után döntött a szakítás mellett a Szédületes éjszaka forgatásán egymásba szeretett sztárpár.

hirdetés

Tegnap éjszaka jelentette be Chris Pratt és Anna Faris, hogy kapcsolatuk a végéhez ért – elválnak. Az egykori szerelmesek a közösségi oldalakon tették közzé közleményüket.

Anna és én szomorúan jelentjük be, hogy hivatalosan is elválnak útjaink. Már jó ideje keményen próbálkoztunk és most nagyon csalódottak vagyunk. A fiunknak két olyan szülője van, akik imádják őt, és a kedvéért szeretnénk ezt a helyzetet a lehetőségekhez mérten privátban intézni. Még most is szeretjük egymást, mindig örömmel gondolunk majd vissza az együtt töltött időre és továbbra is a legmélyebb tisztelettel viseltetünk egymás iránt

– olvasható a közleményben, melyet mindketten aláírtak.

Mint említettük, Chris és Anna 2007-ben, a Szédületes éjszaka forgatásán szerettek egymásba, amikor a színésznő már válófélben volt Ben Indra színésztől. A Jurassic World sztárja 2008-ban kérte meg élete párja kezét, a következő év nyarán pedig Balin kötöttek házasságot. Fiuk, Jack négy évvel később, 2012 augusztusában született.

via E! Online

  twitter 
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek