Madonna fitneszhálózatba fektet
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hard Candy Fitness Center néven nyílnak a világ nagyvárosaiban Madonna fitneszközpontjai.


A első Hard Candy Fitness Center Mexikóvárosban nyitja meg a kapuit, még az idén, november 29-én. Az ünnepélyes megnyitóra Madonna személyesen ellátogat.
Az évek során Madonna világszerte járta az edzőtermeket. Turnéi alatt rengeteg városban járt, így pontosan tudja, hol lesznek megfelelő helyen a központok. A tervekben Oroszország, Brazília, Argentína, de Európa és Ázsia is szerepel.
A Hard Candy fitnesz minden téren Madonna látásmódját fogja tükrözni. Madonna hatása mindenhol érezhető lesz majd a zenétől kezdve a fényeken át az egyéb díszítő elemekig.
„A Hard Candy Fitness megteremti a fitnesz és a szórakoztatás egyesítését. Rendkívüli dolgokat ajánlunk a vendégeinknek” – mondta Chris Dedicik, a vezérigazgató.
Számtalan mozgásfajta közül választhat az edzeni kívánó vendég. Csak néhány példa a klasszikusok közül: zumba, latin mozgások, cardiokickbox. Mindezt egyéni, csoportos vagy dinamikus órákon. De lesz lehetőség biciklizni, pilates-órára, capoeria-edzésre járni, illetve a jóga legújabb változataival megismerkedni.
Lesz továbbá italbár, ahol természetesen csakis egészséges frissítők kaphatók.
Az öltözök a legkiválóbb anyagokból épülnek, ez és a szauna, illetve a gőzfürdő gondoskodik a vendégek tökéletes kényelméről. Mondani sem kell, hogy a gépek és minden, amivel dolgozni kell egy edzés során, a legjobb cégek termékei.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Interjút adott a színész.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
A sztárpár novemberben szakított.