Starity

28 éves korában elhunyt Avicii, a világ egyik legismertebb dj-je

2018. április 20. 20:08   |   Szerző: Alysia

28 éves korában elhunyt Tim Bergling, művésznevén Avicii, a világ egyik legismertebb dj-je.

hirdetés

A svéd lemezlovasra április 20-án, pénteken találtak holtan Maszkatban a délutáni órákban. Halálhírét a környezete közleményben erősítette meg. 

Mély bánattal tudatjuk Tim Bergling, más néven Avicii, halálát. A hír lesújtotta a családot, ezért mindenkit arra kérünk, tisztelje a magánéletüket ezekben a nehéz órákban.

–  írták a közleményében Baron. 

Avicii az elektronikus zene egyik legtehetségesebb képviselője volt. Kétszer jelölték Grammy-díjra, elnyerte a Billboard és az MTV Europe több díját. A Sziget fesztiválon 2015-ben hatalmas sikerrel lépett fel.

2016-ban abbahagyta a turnézást egészségügyi okokra hivatkozva, de stúdióban továbbra is készített zenét. Korábban akut hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett, melyet túlnyomó részben a túlzott alkoholfogyasztás okozott. 2014-ben eltávolították az epehólyagját és a vakbelét is.

Igen bolond utazás volt ez. 16 évesen kezdtem zenét készíteni, 18 évesen turnézni. Amikor visszanézek az életemre, alig hiszem, hogy mindezt megcsináltam. Bizonyos értelemben életem legjobb időszaka volt. Megfizettem az árát a rengeteg stresszel és idegességgel, de életem legjobb utazása volt.

– nyilatkozta a Billboard magazinnak 2016-ban.

Nyugodjon békében!

 

A post shared by Avicii (@avicii) on

  twitter 
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek