Starity

Klippremier: Tarja – Victim of Ritual

2018. július 13. 16:04   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamarosan boltokba került az énekesnő vadonatúj DVD-je, amiről ma megérkezett a harmadik kislemezes dal.

hirdetés

Mint ahogyan arról már többször is hírt adtunk, július 27-én jelenik meg Tarja legújabb DVD-je, ami az Act II elnevezést kapta. A finn metálénekesnő folyamatosan megoszt némi apróságot a közönséggel, mintegy felkészítve őket arra, hogy mire is számíthatnak majd, amikor kezükbe veszik az újdonságot.

Elsőként egy élőfelvételes kisfilm került bemutatásra a Love To Hate című szám képében, amit - - néhány nap eltéréssel - előzetesek követtek, melyekben különböző helyzeteket figyelhettünk meg. Ezt követően újabb video került publikálásra, a választás pedig az Undertaker című számra esett, ami szintén kislemezként debütált. Köztudott, hogy az ex-Nightwish-énekesnő nagyon izgatott újdonságát illetően, ennek fényében pedig a közelmúltban további betekintőket osztott meg közösségi-oldalain.

Mivel a DVD megjelenésére már csak heteket kell várni, így a napokban bemutatásra került az egyik leglátványosabb felvezető, ami nem csupán az Act II, hanem Tarja több, mint húsz évet felölelő karrierje előtt tiszteleg - beleértve azt is, amikor még a finn Nightwish frontasszonya volt. Az izgalmak azonban itt még nem értek véget, ugyanis a mai napon - mintegy meglepetésként - újabb kislemez jelent meg a Victim Of Ritual nevezetű tétel képében, ami ismét egy élőfelvételes videoklip keretein belül vált elérhetővé.

Maga a video a 2016-os Woodstock fesztiválon való fellépésen került rögzítésre, mely koncert teljes egészében megtekinthető lesz a kiadvány bónusz részlegében. Érdekesség, hogy a dal eredetileg a 2013-as megjelenésű Colours In The Dark című lemezen került elhelyezésre, és egy különleges klip is készült hozzá.

Íme a kisfilm:

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek